Igen sok operatőr lépett ki a Magyar Operatőrök Társaságából (HSC) amióta Novák Emil a szervezet elnökségi tagja elfogadta Vidnyánszky Attila felkérését, hogy legyen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorhelyettese. Mi a helyzet most a HSC-vel, tényleg megszűnőben van?
A HSC még létezik pillanatnyilag, de körülbelül hetvenen kiléptünk, és a legkomolyabb nevek vannak ebben a hetvenben. Ez pedig tragédia. A HSC-t 1990-ben alapította a mesterem, Illés György operatőr, hogy nekünk is legyen egy olyan operatőri szervezetünk, mint az Egyesült Államokban az ASC vagy Nagy-Britanniában a BSC. Én akkoriban a fél életemet odaadtam volna, csak hogy a tagja lehessek. Erre idén mi történik? A politika a legapróbb részletekbe is bele akar nyúlni. Nekem viszont ebből elegem lett, így elsőnek léptem ki a HSC-ből. Ha a szakmában az értéknek nincsen értéke, és mindent ideológiai alapon kell mérlegelni, akkor inkább félreállok. Ez a rendszer azt hiszi, hogy a tehetséget ki lehet nevezni. Velük ellentétben Kádárék noha elismerték, hogy a tehetség ellenük van, mégis bizonyos mértékű teret adtak neki.
És mit szól ahhoz, hogy a szervezetből Novák Emil is kilépett, miközben miatta indult el az egész kilépési hullám?
Szerintem ez már nevetséges.
Kende János a 168 órának adott interjúban kimondta, hogy Novák Emilt karrieristának látja. Önnek mi erről a véleménye?
Én nem akarok ítélkezni senkiről. Ez Novák Emil dolga, és az Istené.
Ha a HSC végleg megszűnik, lesz helyette újabb operatőri társaság?
Abszolút, mi dolgozunk rajta, és remélem, hogy nemsokára megvalósul. Pár kollégámmal már össze is álltunk, hogy kidolgozzuk az alapelveket. Persze, az új szervezetnek más lesz a feladatköre. Arra törekszünk, hogy újszerű legyen, vagyis ne olyan elképzeléseken alapuljon mint a régi.
Mi a véleménye, hogy az SZFE-ért ennyien kiálltak, tüntettek?
A tüntetésekből én már kiöregedtem. Egyébként sosem voltam nagy forradalmár, mivel nem szeretek kimenni az utcára és ordítozni. Az SZFE-s fiatalokat viszont hihetetlenül nagyra becsülöm, és szellemileg egy az egyben velük vagyok. Most különben is olyan a helyzet, hogy mellettük kell állni.
A járvány az utóbbi félévben számos film forgatását visszavetette. Ön szerint a covid milyen hatással lesz a filmiparra?
Egészen biztosan rossz hatással. Sőt, ha a járvány így folytatódik, idővel a rendezők már csak stúdiókban fognak forgatni, vagy még ott sem. Mondjuk engem a járvány kapcsán sokkal inkább az érdekel, hogy szellemileg milyen hatással lesz az alkotókra, és úgy általában az emberekre. Vagy megértünk ebből a folyamatból valamit, vagy nem. Szerintem érdemes lenne visszalassítanunk. Ez a mostani helyzet fő tanulsága. Lehet, hogy egy időre háttérbe kellene szorítani az üzleti érdekeket.
A mostani A bomlás virágai című kiállításán az ön mások amatőrfotóiból összeállított Hórusz Archívumának képei láthatók. Számos olyan véletlenszerűen elkapott, és ezáltal „elrontott” kép, melyeken mégis különlegesek a kompozíciók. Akkor ezek mégiscsak jól sikerült képek?
Persze. Nekem az az elméletem, hogy a Hórusz Archívumban hozzá nem értő emberek kezén olyan képek készülnek véletlenszerűen, mintha azokat a híres francia fotográfus Henri Cartier-Bresson vagy André Kertész csinálta volna. Persze úgy, hogy a kép készítésekor sem a fotós, sem az alanyok nem voltak tudatában annak, amit csinálnak. Az archívum emblémájává kinevezett fotón például egy falusi környezetben látunk egy parasztasszonyt két gyerekkel, akik a képen tévesen nem középre kerültek, hanem a bal alsó sarokba, míg mellettük egy tizenkét éves forma, tök kopasz parasztgyerek éppen a fejére esik. A fotós tehát félrekomponált, miközben véletlenül elkapott egy fontos pillanatot. Utóbbi tehát a Hórusz Archívum fő gondolata: véletlenszerűen elkapni valami misztikusat. Valami olyat, ami szabad szemmel megfoghatatlan.
Miért jó, ha egy kép misztikus?
Mert különben nem fog hordozni semmit tartalmat, és átlagos lesz. Egy profi fotósnak a misztikus pillanatot kell elkapnia.
Tud mondani egy filmes példát, amikor az amatőröktől tanult látásmódot alkalmazta?
Például az 1985-ös A tanítványok című filmben egy konkrét jelenetet egy amatőr kép után világítottam meg. Ebben a részletben egy tárgyalás szünetében látogatók érkeznek egy terembe, hogy bejelentsék a volt miniszterelnök, gróf Teleki Pál halálhírét. Ezt egy olyan kép inspirálta, melyen egy rákosszentmihályi villa hallja volt látható, melynek ablakain erős fény áradt be. A Filmművészeti Egyetemen nekünk persze azt tanították, hogy a képen mindenhol legyen érték, hogy az ne égjen ki, miközben egyes amatőr fotók meggyőztek róla, hogyha kiég egy fotó, az akkor is lehet szép.
A Hórusz Gyűjtemény darabjai egytől egyig elrontott fotók. Önnek miért esztétikusak a rosszul sikerült alkotások?
Mert a hivatásos fényképészek egyik jellemző tulajdonsága, nevezetesen a becsvágy, nem jelenik meg náluk. Az amatőrben viszont nincsen becsvágy, például hogy címlapra kerüljön. Másrészt az amatőrnek nincsenek téves vagy érvényes esztétikai elképzelései. Ő legfeljebb véletlenül kapja el a jó pillanatot. Így viszont bárki válhat jó fotóssá, legfeljebb egy-két kép erejéig. A legnagyobbak persze, mint Cartier-Bresson kezelni tudják a véletlent. Vagyis kivárják azt, vagy azonnal meglátják a tökéletes pillanatot. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy a művésznek legyen önálló látásmódja. Utóbbi az amatőrnek nincs. Ő csak felemeli a gépet, és: takk! Nem gondolkozik semmin.
Miért fontos, hogy a fotósnak önálló világképe legyen?
Mert egyes képek elkészítéséhez erős kulturális beágyazottság szükséges. Ha például két államférfi kezet fog, akkor nekem tudnom kell, hogy kik ők, mi a szerepük az adott szituációban, és mi volt az előzménye annak az eseménynek. Tudnom, kell például, hogy noha most kezet fognak, tavaly még nyíltan támadták egymást. A képben ezáltal nemcsak az erkölcsi és művészi hozzáállásom lesz látható, de az ítéletem is.
Milyen csoportokra tagolódnak a tárlat képei?
Az első csoport a Mágia, melynek képein valakik befolyásolni akarták a múltat, vagyis tollal, filctollal belesatíroztak, vagy levágtak róla valakit, esetleg cigarettával kiégették róla az arcát. A második Véletlen című csoportban már technikailag tönkrement képek vannak, melyek közül az egyiken például katonák állnak a lövészárokban, miközben körülöttük a kép negatívja úgy rohadt meg, mintha gáz terjengene az alakok között. A harmadik csoport a „Társadalmi enyészet” nevet kapta, melynek képein a személyes történések mindig valahogyan máshogy sülnek el mint a valóságban. Az egyiken például az anya magához vonja a gyerekét, hogy megpuszilja, de a kép olyan mintha a torkát akarná átharapni.
A mostani Hórusz-kiállítás más mint a többi. A jelen tárlaton szerepelnek az úgynevezett „penészképek” is. Mitől olyan különlegesek ezek a fotók?
Ezeken a képeken az évtizedek során a penész beleette magát a fekete-fehér emulzióba, és elkezdett negatív színezékként viselkedni. Az egyik, Szegeden készült fotón például egy épület felett mintha a ragyogó napot látnánk, ami valójában csak egy folt, vagyis az anyagon kialakult gombásodás. Persze, vannak olyan képek, amiket teljesen szétevett a penész, és abszolút deformálta őket. Ezzel esztétikailag átformálta, értékesebbé tette azokat.
A gyűjtemény a nevét Hórusz egyiptomi istenségről kapta. Miért pont rá esett a választás?
Mert az egyiptomi mitológia szerint a gonoszság istene szétszabdalta Hórusz isten mindent látó szemét, amit a bölcsesség istene később összerakott. Erre a töredékességre utal, hogy az egyiptomi hieroglif írásban a Hórusz-szemnek a teljes ábrája jelenti az egyet, a szemnek a különféle töredékes variációi pedig a végtelen felé tartó törtszámokat. Számomra ez a logika szimbolikus, mivel az én gyűjteményem is egy teljes egészt alkot, míg az egyes fotók a végtelen variációit mutatják.
Manapság az emberek a fotóalbumok helyett inkább a közösségi médiára helyezik fel a fényképeiket. A Facebookon nem szokott gyűjtögetni elrontott képeket?
Érdemes lenne, csak az a baj, hogy azokat a képeket, amelyek nekem tetszenének, a felhasználók rögtön törlik. Mert szerintük azok rosszak. Miközben nem.
