Azt hallani, és felmérések is megerősíteni látszanak, hogy Oroszországban erősen visszaszorult az antiszemitizmus. A zsidók most nem olyan érdekesek. A melegek, az LMBTQ-emberek léptek a helyükbe. És valóban, moszkvai értelmiségiektől, elismert művészektől is hallgathat ma az ember melegellenes kirohanásokat. Nem a szexuális magatartásukkal van baj. Ők tartják kézben a kulturális életet, ha nem vagy meleg, nem érhetsz el semmit. Hisz ő is az, meg ő is az. De hát nem Nyikita Mihalkov uralkodik a kultúrán? – merül fel a kérdés. Sejtelmes arckifejezések válaszolnak rá. Mert sok színésze bizony… Így aztán…
Ha műveltnek látszó emberek így fecserésznek Moszkvában, mi lehet vidéken? Vagy egy olyan muzulmán tagköztársaságban, mint Csecsenföld, ahol csak véres katonai akciókkal, és egy felvilágosultnak nem mondható figurának ajándékozott diktátori hatalommal lehetett stabilitást elérni. Erről tudósít megrázó erővel David France dokumentumfilmje, az Üdvözöljök Csecsenföldről, amelyet az idén online-ra kényszerült Verzió fesztivál kínál számunkra.
Csecsenföldön vallási és egyéb közösségi hagyományok következtében a társadalom kirekeszti az LMBTQ-embereket. És a hatalom támogató kacsintásával nyílt üldözésük, kínzásuk, meggyilkolásuk is lehetséges. France munkája azonban nem megdöbbenő tényfeltárásra, az áldozatok tragikus vallomásaira, együttérző szavakra, képekre épül. Hősei bátor oroszországi civilek, akik szervezetten próbálnak tenni valamit, segíteni, jogi védelmet adni az üldözötteknek, felhívni a figyelmet az erőszakba forduló diszkriminációra. És jelenleg egyetlen módon lehetnek hasznosak: ha kimenekítik az áldozatokat Csecsenföldről, majd, minél gyorsabban vízumot szerezve nekik, Oroszországból. Az akciók során mindenki az életét kockáztatja, így a hozzájuk csatlakozó stáb tagjai is. Hiszen ha kiszivárog valamilyen információ, a föderáció bármely pontján bekövetkezhet a leszámolás. Mintha egy ellenállási történetet látnánk a második világháborúból: konspiráció, bújtatás, álcázás, igazoltatások. Döbbenetes, mit vállaltak a filmesek, és mennyi egyedi eszközt kellett bevetniük a dokumentáláshoz. Rejtett kamerák sokaságát, a szereplők arcát pedig digitálisan megváltoztatták, hogy ne legyenek felismerhetők. Így még jobban felértékelődik annak az üldözöttnek az elszántsága, aki leveti az inkognitót, és kiáll a sajtó nyilvánossága elé, hogy végre lépésekre kényszerüljön a problémát elkenő igazságszolgáltatás. Ám az egyelőre nem akar ébredni.
Az Üdvözöljük Csecsenföldről a bátor tettek filmje. Nem valószínű, hogy mi bátrabbak leszünk tőlük. Szerencsére a magyar valóság még nem is kíván senkitől hasonló hősiességet. Amit látunk, mégsem csupán egy csecsen vagy oroszországi történet. A szavak, törvényszösszenetek és rituális akciók szintjén nálunk is éleződik a probléma. A kormány játszik a lappangó indulatokkal. Mindent a józan civileknek kell szervezetten az emberség irányába terelnie. Készen állunk rá?
