Mikor először festettem meg a nyolcadik kerületet, óvakodtam attól, hogy olyan tipikus témákat ábrázoljak, mint a szegénység, a hajléktalanság vagy a gettó feeling – mondja Oláh Norbert festőművész, aki arra törekedett, hogy messziről elkerüljön mindenféle klisét. A huszonkilenc éves alkotó ódzkodik attól, ha egy művész szociodramatikusan ábrázolja témáját, hiszen egy szegény családról készült fotó, festmény vagy videófelvétel nemcsak tárgyiasítja az alanyokat, de egyben konzerválja az állapotukat is. Másfelől tisztában volt azzal, hogyha a józsefvárosi miliőt ábrázolni kívánja, akkor azt rendhagyó módon kell tennie, elvégre a nyolcadik kerületet számos módon örökítették meg filmen, zenében, dalban, animációban, rapszövegben és regényben is. Ezért hagyta le a képeiről az alakokat, a gépjárműveket és a hirdetőtáblákat, így koncentrálva csak a háztetőkre és tűzfalakra, amelyeket minden részletre ügyelve festett meg.
– El szeretném csendesíteni a képeimet – mondja Oláh, aki szerint egy valósághűen ábrázolt épület önmagában is beszédes lehet. Műveinek hatását azonban nemcsak a minuciózus ábrázolás teszi különlegessé, de az is, hogy minden részletet – legyen az közeli vagy távoli – élesen megrajzol, az égboltot pedig lehagyja a képről, ahogy az árnyékokat sem festi meg. Oláh Norbert ugyanis nem impresszionista logikával gondolkodik, őt nem a pillanatnyi benyomások érdeklik, hanem az adott épületek legjellemzőbb nézete. – Nem azt akarom megfesteni, hogyan néz ki Józsefváros egy őszi délutánon, egy esős napon, adott fényviszonyok között, hanem engem maga a nyolcadik kerület érdekel, ahogy azt mindig is látjuk – meséli.
Már egészen fiatalon tudta, hogy festőművész lesz. – Nálam sosem volt B-terv – mondja alkotó, akinek képeit nézve azt hihetnénk, hogy azokat egy tősgyökeres józsefvárosi festette, miközben Oláh Norbert a Nógrád megyei Héhalom községben nőtt fel, egy építőipari munkás apa és egy gyári munkás anya gyerekeként. A szülők örültek gyermekük művészi érdeklődésének, így mindent megtettek azért, hogy művészeti iskolákba járassák, melyekben korán megmutatkozott a tehetsége. Középiskolásként Egerben még animációt is tanult, de az érettségi évében végleg a festészet irányába indult tovább. A Képzőművészeti Egyetemre bejutva pedig nemcsak a fővárosi közeg tett rá nagy hatást, de a szintén tehetséges szaktársak is. – Hamar rá kellett jönnöm, hogy az egyetemen éppen csak annyit tudok, hogy észrevegyem: van még bőven mit tanulnom – emlékszik az első évekre.
Az igazi fordulat az életében azonban a diploma után érkezett el: saját szakmájában nem tudott elhelyezkedni, ezért egy nyolcadik kerületi építkezésen kezdett el dolgozni segédmunkásként, négy hónap után viszont rájött, hogy ez nem az ő világa. Az építőipari környezet mégis inspiratívan hatott rá, ekkor festette meg a Bádogosok című sorozatát, benne a Tízezredik cigiszünet című képpel, amelyen édesapját ábrázolta. – Mindig érdekelt ez a társadalmi közeg, elvégre ebből származom – mondja a festő, aki úgy határozott, hogy ha még adósságot is halmoz fel, megvalósítja az álmait. – Elég volt kinézni az ablakon, és ott „hevert” a téma – mondja Oláh, aki ekkor kezdte el a Háztetők, tűzfalak című sorozatát, melyet akkor még öt filctollal rajzolt meg, mert akkoriban még csak ennyire volt pénze. Azóta már széles körben elismert képzőművész, legutóbb a bécsi Parallel Vienna nevű művészeti vásáron állított ki, múlt héten pedig a Józsefvárosi Kultúráért-díjat vehette át.
