A jazzbarátok október végén – amikor Jarrett telefoninterjút adott a New York Times-nak – szomorúan vették tudomásul, hogy a művész minden bizonnyal 2017. február 15-én, a Carnegie Hallban lépett utoljára színpadra. Ezen az emlékezetes koncerten tőle szokatlan hevességgel tiltakozott a néhány héttel korábban beiktatott Donald Trump politikája ellen, „Amerika és a szabadság elleni merényletnek” nevezve a most leváltott elnök ámokfutását. A több mint kétórás, egybefüggő improvizáció-folyam és a ráadások után a közönség – a Downbeat szaklap beszámolója szerint – „együtt sírt és nevetett Jarrett-tel.” A következő év tavaszán egymás után két szélütés érte a zongoraművész-zeneszerzőt, amelyek következtében részlegesen megbénult. Hosszú időbe telt, mire megtanult bottal járni, de a bal kezét továbbra sem tudja használni. „A legtöbb, amit remélhetek, hogy még képes leszek bal kézzel megfogni egy bögrét, de zongorázni már nem tudok. Truffaut filmje jut eszembe: Lőj a zongoristára! Nos, engem már lepuffantott a betegség” – mondta fanyar öniróniával.
Visszavonulásának bejelentése után néhány nappal jelent meg Jarrett új lemeze, a 2016. július 3-án, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adott koncertjének felvétele (ld. keretes írásunkat). Szimbolikus, hogy utolsó koncertalbumát Budapesten rögzítette, mert fontos számára Magyarország – még akkor is, ha magánéletéről, pályájának személyes emlékeiről nem beszél, így nekünk kell összerakosgatni a mozaikkockákat. Jarrett 1945. május 8-án született a Pennsylvania állambeli Allentown városban. Azon a napon, amikor a náci Németország letette a fegyvert az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió szövetséges hadereje előtt. Jarrett apja német származású volt, anyja (Kuzma Irma) pedig félig szlovén, félig magyar „vagy tán egészen az”. A család anyai ága Szlovénia legészakibb régiójából, a Muravidékről (Prekmurje) származik, amely Trianon előtt a történelmi Magyar Királysághoz tartozott. A hazai jazzmuzsikusok körében makacsul tartja magát a városi legenda, hogy Jarrett mindent megért magyarul, csak éppen nem akar nyilvánosan megszólalni.
Származásánál fontosabbak magyarországi koncertjei, amelyek közül az elsőt 27 évesen, 1972. június 3-án, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban adta, a VI. Alba Regia–Videoton Nemzetközi Jazzfesztivál keretében; Charlie Hadennel (bőgő) és Paul Motiannal (dob). Ez a hangverseny mindössze három évvel előzte meg kivételes jelentőségű kölni szólókoncertjét, amelynek világhírnevét köszönheti. Jarrett a zongorázás mellett ekkor még szopránszaxofonozott is, megjelenését pedig ma már nehéz elképzelni: csíkos trikóban, trapéznadrágban, afro-frizurával lépett színpadra. A magyar jazzélet fáradhatatlan krónikása, Márton Attila visszaemlékezése szerint „valami hihetetlen, földöntúli bűvöletet jelentett Keith Jarrett különutas művészetének közvetlen megtapasztalása azon a meleg nyári estén. Hihetetlen tömeg verődött össze: lényegesen többen szerettek volna bejutni, mint amennyi a színház befogadóképessége volt. A földön mindenfelé ültek, a korabeli tűzrendészeti közegek őrjöngése ellenére.” Szakcsi Lakatos Béla azt mesélte erről az estről, hogy a színpadon oldalt állva, takarásból figyelte Jarrett játékát, de néhány szám után önkívületi állapotba került, előrenyomult, és centiméterekre megközelítette a zongorát.
A következő magyarországi Jarrett-koncertekre 17 évet kellett várni: 1989. március 20-án és 22-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Zeneakadémián adott két szólóestet. Az elsőn klasszikus zenei témákat dolgozott fel, a második teljes egészében improvizáció volt. A két hangversenyről Gonda János tanár úr, a budapesti jazztanszak alapítója írt elemző tanulmányt, amelyben felhívta a figyelmet az akkor 44 éves Jarrett összetéveszthetetlenül egyéni játékmódjára, zenei fantáziájának kivételes gazdaságára. Másfél évvel később (Erkel Színház, 1990. november 26.) viszont amerikai örökzöldeket játszott, Gary Peacock bőgős és Jack DeJohnette dobos társaságában. Következő budapesti szólókoncertjeinek már a Müpa hangversenyterme adott otthont – 2007 őszén és 2016 nyarán. „Egyedi és kitüntetett pillanat részesei lehettünk. Bennünk is bizonyára kitörölhetetlenül megmarad a jazz egyik legnagyobb gigászának önreflektív, olykor vallomásszerű előadása” – írta az utolsó estről az Élet és Irodalom.
Infó:
Keith Jarrett: The Budapest Concert
ECM Records
Katalógusszám: ECM 2700/01
