Az M5 csatornára megújult formában, hosszabb, 52 perces időtartamban visszatért az Ez itt a kérdés… Alapfelállása klasszikus: kétszer ketten a két eszmei-politikai oldalról, közöttük a műsorvezető, aki ezúttal Gulyás István. (Horváth Szilárd is feltűnik a szerepben.) Előkerülnek a közéletet foglalkoztató aktuális események, problémák, kezdődhet a vitaparti. Amely azonban ez alkalommal meglepő vonásokat mutat. A műsorkészítők mindent megtesznek a kulturált hangnem megőrzéséért. Bizonyára határozottan tudatosítják a résztvevőkben a célt, a szabályokat, hogy higgadtan, szellemi távolságtartással kéne körbejárni a kérdéseket, végighallgatjuk a másikat, nem kiabálunk, érvelünk. És az adások döntő többségében sikerült is érvényesíteni az elképzelést. Olyan beszélgetéseket láthatunk hétköznap esténként, amelyek többnyire tartalmas eszmecserék.
Hétvégén pedig Sipos Szilvia diskurálós művészportréival öblíthetjük le fejünk, szívünk feszüléseit.
Hogyan tudja elérni az Ez itt a kérdés… azt az ároktemető, más szóval, normális hangütést, amely más csatornákon jelenleg elérhetetlen? Egyrészt az állami közszolgálat fegyelmező erejével. Ha a köztévé úgy dönt, hogy az ő nemzeti vitaműsorában a szereplőknek maximális tisztelettel el kell fogadniuk egymás véleményét, akkor az így lesz. Ha az állam valahol, akár csak egy órára a párbeszéd mellett áll ki, ott párbeszéd lesz. Megteremtik a megfelelő kereteket hozzá. És nem csak formai előírásokkal.
A párterápiában gyakori, hogy a válságba került, egymástól elidegenedő házas- és élettársaknak egy-egy közeledést segítő szabályozó feladatot adnak. Hetente kétszer csináljanak közös programot, beszélgessenek szabad estén a problémáikról, vagy egyszerűen csak hallgassák végig a másikat. Nagy fegyelem kell hozzá, a tudatos hozzáállás miatt mesterkélten indul, de idővel pozitív folyamatokat érlelhet. Az Ez itt a kérdés… is mintha még ebben a kezdeti, merev szakaszban lenne. Nagyon oda kell még figyelni a szabályokra, a nyugodt hangütésre. De már érezni az oldódás jeleit. Sokat segít ebben, hogy a témákat általánosabb összefüggések felől közelíti meg a műsor. Az orvosok fizetésemelésével kapcsolatban a modern egészségügy szerkezeti problémáiról esett szó, az SZFE-ügy színházkultúránkról indukált beszélgetést. Komoly pozitívum, hogy a résztvevők – többnyire szakértők, művelt gondolkodók – rengeteg információval gazdagítják a nézőt a vita során. Gulyás István pedig nagyon a helyére került a „mediátor” szerepben. Joviális nyugalmat áraszt, nyitott tud lenni mindkét oldalra.
Az egyik legjobb adás azzal foglalkozott, miként került át 1956 dala, az Előre budai srácok az olasz futballvilágba, hogyan értelmeződött át, s vált fasiszta szurkolók indulójává, miért játszhat szerepet a mai olasz politikai életben. Ritka elgondolkoztató ideológiatörténeti, társadalmi összefüggésekre derült fény ebben az egy órában egy partikulárisnak látszó téma kapcsán.
Meghatódni persze nem kell a műsortól. Szomorú, hogy üde színfoltnak számít csupán a köztelevízióban. És ha valóban komoly a szándék a párbeszéd ösztönzésére, van még csiszolni való. Jó lenne megszabadulni a maradék kormánypárti kilengésektől is. Beszélünk a színházról, aztán az utolsó tíz percben jön az elfogult viharkavarás az SZFE kapcsán. Nem korrekt, idegen a keretektől. Ezzel összefüggésben alaposabban meg kéne fontolni, kik legyenek a vendégek. Széles látókörű gondolkodók, elméleti-gyakorlati szakemberek, művészek nagyszerű beszélgetéseket produkáltak. A politikai érintettségű publicisták viszont nehezen alkalmazkodnak a terephez. Vagy inkább hiteltelenek, annyira más, kíméletlenül agresszív hangot ütnek meg pártos fórumaikon. Politikai szerepet vállaló, főleg hatalmi pozícióban lévő emberek meghívása pedig nagyon kockázatos a műsor imázsa szempontjából. A botrányosság határát súrolta az a két adás a kulturális identitásról, amelyben L. Simon Lászlót és Schmidt Máriát engedték össze György Péterrel. A két kormánypárti értelmiségiből áradt a hatalmi gőg. Schmidt Máriából egészen vulgáris módon. Rendre belerikácsolt vitapartnerei szavába, önkényesen leállított témákat, ellentmondást nem tűrően minősített, Tamás Gáspár Miklós szellemiségét elintézte annyival, hogy „csont komcsi”. A Nagy Katalin pamfletsorozatból annyit vett észre felháborodott röhincséléssel, hogy feketék is játszanak benne oroszokat. Ezt itt ne! Ott van rá a parlament, a politikai fröcsögőfórumok. Az Ez itt a kérdés… más irányba, a józan, kulturált eszmecsere felé indult. Egy felelős nemzeti kultúrpolitikusnak támogatnia kéne ezt az irányt. A kormánya hatalma alá rendelt köztévé tisztes, nemzeti elkötelezettségű próbálkozását.
