Egyre kevésbé tudják megszólítani a teljes kisebbségi magyar lakosságot a határon túli magyar pártok. Támogatottságuk elsősorban a nagyvárosokban, a fiatalok körében, illetve azokon a szórványvidékeken roggyant meg, ahol a természetes asszimiláció is visszafordíthatatlannak látszik. Sem a probléma nem újkeletű, sem a veszély felismerése, de a határon túli magyar pártok egyelőre nem tudnak mit kezdeni a kérdéssel, képtelenek kilépni az etnikai hívó szó bűvköréből, legalább próbálkozni azzal, hogy ne a XX. század eleji orvosságot ajánlják a XXI. század kihívásaival küszködő kisebbségi magyaroknak.
A kérdés, ha nem is a hivatalos pártkommunikációban, de a kisebbségi közbeszédben, minden választások előtt és után felmerül, mint sürgősen orvosolandó kérdés, a terápia azonban következetesen elmarad. A szeptember 27-i romániai helyhatósági választások után az RMDSZ egyik vezető tisztségviselője, Székely István ügyvezető alelnök mondta ki egy interjúban, hogy „a modernizációs törekvések felülírták Romániában az etnikai szavazást”. A civilben politikai elemző tisztségviselőtől a Népszava arra keresett választ, hogy mennyire? Kimondható,-e hogy eljött egy korszak vége, mindkét oldalon – magyaron és románon egyaránt? Mert bár kétségtelen, hogy egyes RMDSZ-es vagy független jelöltek, mint például az etnikai szembenállás frontvonalában álló, közel fele-fele arányban román és magyar lakosságú Marosvásárhelyen győzedelmeskedő, RMDSZ támogatással induló független Soós Zoltán, vagy a kevésbé magyar Székelykocsárdon és Szászrégenben győztes magyar polgármester kaptak ugyan valamennyi román szavazatot is, tömeges román átszavazásról aligha beszélhetünk. Fordítva viszont nagyobb az átszavazás aránya, főleg az új rendszerkritikus román pártokra – POL, USR - de olyan régi motorosokra is, mint kolozsvári polgármester, ex-miniszterelnök Emil Boc, vagy a Nagyváradot évtizedek óta uraló Ilie Bolojan szívesen szavaznak a magyarok is. A teljes képet nézve úgy tűnik, inkább nagyvárosokban hajlamos a magyar románra szavazni. De miért? Kevésbé magyar érzelmű a kolozsvári magyar, mint a vásárhelyi, miért hatástalan itt az etnikai hívó szó?
Székely István kérdéseinkre leszögezte: nem gondolja azt, hogy Romániában meghatározó módon megszűnt volna az etnikai szavazás. „A társadalomnak azonban vannak olyan rétegei, amelyek esetében fontos ugyan az etnikai hovatartozás, de ez nem domináns a pártopció kialakításával kapcsolatos szempontok tekintetében. Ők elsősorban posztmateriális értékek által meghatározott, magasan képzett, jól kereső nagyvárosi fiatalok. Létszámukat-arányukat tekintve egyelőre kevesen vannak, befolyásuk azonban ennél lényegesebb, a jövőben pedig szerepük nőni fog. A társadalom meghatározó része továbbra is „etnikai szavazó”, függetlenül attól, hogy magyarok vagy a magyarok által is lakott települések, régiók román lakóiról van-e szó. A mostani választások alkalmával azt is láttuk, hogy egy népszerű, sikeres román polgármester meg tud fogalmazni egy olyan jövőképet, amellyel a magyar szavazók egy részének a bizalmát is elnyeri, de ők inkább liberálisok, hiszen az USR-nek eddig kevés polgármestere volt”, vélekedett a Kolozsváron élő politológus politikus.
Az etnikai alapú politikai képviselet az első nyilvános vészjeleket Szlovákiából kapta, amikor a 2010-es választáson a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kiesett a parlamentből, bekerült viszont a Bugár Béla alapította „vegyespárt”, a magyar-szlovák Híd-Most. Az MKP azóta sem tudta visszaverekedni magát a pozsonyi törvényhozásba, ám tíz év alatt a bugári kísérlet kifulladt, az idén február végén rendezett parlamenti választásokon már a Híd sem tudta átlépni a parlamenti küszöböt. Az okok persze sokrétűek és elsősorban a szlovák politikai paletta átrendeződésének köszönhetők, de egyértelmű, hogy elsőként a többségi szlovák szavazók hátráltak ki a közös képviselet mögül, majd a magyarok is elkezdtek vagy visszaszivárogni a továbbra is szigorúan etnikai alapon szerveződő MKP-hoz, vagy a Zuzana Caputova államfő nevével fémjelzett, magyar tagozatot is létrehozó új rendszerkritikus liberális zöld párthoz, a Progresszív Szlovákiához. Sőt, nem kis számban szavaztak magyarok az addig magyarbarátnak nem nevezhető, a választásokat megnyerő populista OLANO-tóra is, Igor Matovic kormányfő pártja a korrupció ellenes retorikájával csábított el sok magyar szavazót, akik sokkal fontosabbnak tartották a közélet beígért megtisztítását, mint egy esetleges újabb magyar szobor vagy kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztését. Ez nyilván durva leegyszerűsítése a kisebbségi problémáknak, de tény, hogy sok határon túli magyar – főleg fiatal – a nemzetiségi problémakört ma már csak az ilyen és hasonló szimbolikus kérdésekre – mint például a székelyzászló kérdés Erdélyben - fordítja le magában. Persze, ez sem teljesen véletlen, mert az etnikai hívó szavakból egyre inkább kifogyó magyar pártok is látványosan eltolódtak a szimbolikus politizálás irányába, amellett, hogy képtelenek kilépni a sérelmi politizálás csapdájából.
Szlovákia nemcsak az etnikai vegyes párt tekintetében bizonyult úttörőnek, hanem abban is, hogy a többségi pártok elkezdtek nyitni a kisebbség felé. A Progresszív Szlovákia a Kárpát-medence egyetlen olyan pártja, amely létrehozott magyar tagozatot is. Ilyenre talán a második világháborút követő idők óta nem volt példa, akkor a román Szociáldemokrata Párt működtetett magyar tagozatot. A szlovák pártok nyitása a kisebbség felé katasztrófának bizonyult az etnikai képviselet számára, de sikernek a kezdeményezők számára. A román pártok viszont, az újak sem, léptek ennyire látványosan a magyarok irányába, holott úgy tűnik, lenne rá fogadókészség. Székely István szerint „a szlovákiai vegyes pártok támogatottságának feltételei Romániában nem adottak. Talán az etnikumok közötti távolság is nagyobb, hiszen itt az etnikai törésvonal egybeesik a felekezetivel. A többségi pártok ugyan egyre több magyar jelöltet állítanak, de mivel választási megfontolásból nem fogalmaznak meg ajánlatot a magyar közösség számára, nem érnek el komolyabb eredményt”.
„Ön nemcsak elemző, hanem RMDSZ tisztségviselő is. Mégis kimondta nyilvánosan, hogy nem elég az etnikai hívó szó, modernizációs program kell. Az RMDSZ viszont nemigen mozdul el ebbe az irányba. Miért? Kockázatos feladni azt, ami 30 éven át éltetője volt? Nem tud jobbat? Nem akar? Nincs rá vidéken fogadókészség?” tettük fel a kérdést Székely Istvánnak. „Valóban, úgy gondolom, hogy az RMDSZ programjában az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kell kapnia a modernizáció kérdésének. Ez eddig is jelen volt, azonban a választási kampányok esetében a szervezet inkább a könnyebben mobilizálható tradicionális szavazóbázis mozgósítására törekedett. A nagyvárosi, posztmateriális értékeket valló társadalmi csoport számbeli növekedése azonban elvezethet oda is, hogy a tradicionális szavazóbázis megszólítása nem lesz elégséges az 5 százalékos választási küszöb átlépéséhez. Ugyanakkor e nagyvárosi rétegnek a megszólítása, értékeinek becsatornázása azért is fontos, mert kétségtelen, hogy ők az Európai Unióba integrálódó, 21. századi Románia képviselői”, válaszolta az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Székely szerint az igazi kihívás azonban nem is a modernizációs program megfogalmazása, hanem az eltérő igényekre reflektáló programrészek összehangolása „Etnikai szervezetként az erdélyi magyarok egészének képviseletére vállalkoztunk. Az erdélyi magyar társadalom döntő többsége politikai ideológiák szempontjából jobbközép-konzervatív eszmeiséggel írható le, az ők képviseletüket nehéz összeegyeztetni a posztmateriális értékek által meghatározott, balra húzó törekvésekkel. Ezt elmondhatjuk a Fidesszel kialakított partnerségről is. Nehéz a sokféle elvárásnak megfelelni, de nem lehetetlen”, állította az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
