A címbeli debreceni utca, benne a ház a szerző gyermek- és kamaszkorának helyszíne. Földszintes, kertes épület, az utcára néző, illetve az udvarra nyíló lakásokkal. A város régebbi negyedei tele vannak – voltak – ilyen portákkal, melyekbe rendszerint hatalmas, a zárkózottságot asszociáló szárazkapun lehetett belépni. A centrumtól pár száz méternyire lakók is azt mondják, hogy „bemegyünk a városba”. Ez ugyanis a debreceni tudatban mindössze egy kicsiny magot jelöl, ami szinte mindenkinek „odébb” van.
Térey memoárja a hagyatékból került elő, a szerző a tragikus haláláig dolgozott rajta, s noha fejezetek egész sora késznek tekinthető, mint műegész befejezetlen maradt. Kiváltképp a vége felé egyre rövidülnek, mind vázlatosabbak lesznek a szövegegységek.
Az első emlékektől a szülők halálig, illetve a debreceni ház és a város melletti „birtok” eladásáig ível a felidézett eseménysor, ami természetesen afféle nevelődési regényként is olvasható. Az a folyamat bontakozik ki tehát előttünk, melyben a készen kapott viszonyok helyére mindinkább a választottak lépnek. Konfliktusok, kudarcok árán ugyan, de fokozatosan létre jön az autonóm egyéniség. Ennek jegyében lesz Tóth Jánosból Térey János, így válik Debrecen szülöttéből fővárosi polgár. Mérnöknek szánt gyerekből irodalmunk jelentős szereplője.
„Egy cívis vallomásai” – áll az önéletírás alcímében, jelezve egyrészt a tágabb környezet szemlélet- és mentalitásformáló hatását, másrészt a család- és várostörténet szükségszerű összefonódását. A „debrecenyiség” természetrajza, az itteni parasztpolgárság sajátosságainak leltára sosem volt egyszerű. Pláne nem az erre épülő értékelés, mely immár évszázadok óta hol szenvedélyes, hol visszafogott, nyílt vagy rejtett viták kereszttüzében áll.
Mint tudjuk, Kazinczy – voltaképp ebben is iskolát teremtve – „DEA DEBRECEN”-t a megátalkodott és pökhendi maradiság jelképének tekintette, a város számára a menthetetlen provincializmus fellegvára volt. Hajdani professzorom, Julow Viktor azonban igen meggyőzően bizonyította a széphalmi mester elfogultságát. Mindazonáltal az itt megforduló irodalmi nagyságok közül elég sokan távoztak nem túl jó élményekkel (például Kölcsey vagy Petőfi). Fenntartás nélkül szinte csak Szabó Magda dicsérte, ám Térey metsző íróniájú megjegyzése szerint „Pasarétről könnyű szeretni Debrecent”.
Szülővárosához Térey viszonya is ambivalens. „Küzdelem városom ijesztő kisszerűségével, s a fölfedezések, ahogy egymásután találom meg a kisszerűség tengerében a nagyszerűt.” A kisszerűség-nagyszerűség markáns ellentétpárja híven jelzi e kapcsolat kettősségét, valamint azt is: az ítélkező személyiséget bántja, hogy bírálnia kell, érzelmileg tehát az igenlés, a mi-tudat itt az erősebb. Ugyanakkor egyre jobban nyomasztják a szűkös horizontok, a szegényesebb szellemi-kulturális lehetőségek. Nem véletlen tehát, hogy az első adandó alkalommal otthagyja Debrecent, szinte menekül Budapestre, felsőfokú tanulmányait – önálló életét – már itt kezdi el. Élete hátralévő részében már csak látogatóként tér vissza a cívisvárosba.
Némi honvágy azonban örökre megmarad: „nagyot dobban a szívem, amikor meglátom a tócóskerti skyline-t”. Ha vonattal megyünk Pestről Debrecenbe, először mindig e külvárosi panelrengeteget pillantjuk meg…
A memoár közismerten az epika egyik legősibb változatát alkotja, s bizonyosan a legnépszerűbbek között szerepel. Az egyes szám első személyű narratíva ugyanis mindig megteremti a személyesség hitelesítő, hatásfokozó erejét. Térey önéletírása bővelkedik emlékezetes jelentekben, például a csillebérci úttörőtábor felidézése, az apa elhatalmasodó betegségének, az édesanya torokszorító halálának ábrázolása egyaránt írói remeklés.
„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” – írta volt Tolsztoj az Anna Karenina híres nyitómondatában. A Térey-műben megelevenedő Tóth család is hordja a maga keresztjét, a légköre elég nyomasztó, végül egyenesen elviselhetetlen lesz. De mégiscsak kis közösség ez, a gyerek számára jó ideig általa kerek a világ. S a családtagokon kívül ott a tágabb família, ezen túl pedig a felkutatott, számon tartott ősök hosszú sora, mely a sorscsapások közepette is a hagyománykincs ereje révén kínál biztos kapaszkodót. A memoár – torzóban maradva is – a jelentős Térey-alkotások sorát gyarapítja.
Infó:
Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca
Jelenkor, 2020.
