Kína;Egyesült Államok;hackertámadás;

Illusztráció

- Globális hackertámadások miatt emeltek vádat kínai állampolgárok ellen az USA-ban

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint több mint száz vállalat és intézmény – köztük egyetemek és távközlési cégek – számítógépes rendszerét támadták meg a hackerek.

Az amerikai kormány vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt – jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán.

A tárca közleménye szerint

az öt kínai több mint száz vállalat és intézmény – köztük egyetemek és távközlési cégek – számítógépes rendszerét támadta meg az Egyesült Államokban és külföldön.

A The Wall Street Journal című lap szerint a vád alá helyezett kínaiak Peking fő hírszerző szervezetével állnak kapcsolatban. Valamennyiük ellen távollétükben emeltek vádat.

A hackertámadások sorozatát feltáró nyomozás következményeként Malajziában is letartóztattak két üzletembert, akik a gyanú szerint összejátszottak a kínai hackerekkel.

„Az igazságügyi minisztérium minden rendelkezésre álló eszközt igénybe vett, hogy megszakítsa e kínai állampolgárok törvénytelen számítógép-feltöréseit és kibertámadásait”– fogalmazott Jeffrey Rosen, az igazságügyi tárca miniszterhelyettese újságíróknak.

Kiemelte, hogy „sajnos, a Kínai Kommunista Párt más utat választott, hogy Kínát biztonságossá tegye a kiberbűnözők számára mindaddig, amíg Kínán kívüli számítógépes rendszereket támadnak meg, és Kína számára fontos szellemi tulajdont lopnak el”.

A The Wall Street Journal értesülései szerint

a hackerek egy kínai hackercsoport tagjai, akiket az amerikai FireEye nevű, számítógép-biztonsággal foglalkozó cég már korábban beazonosított.

A nyomozók munkáját nagy amerikai médiacégek, köztük a Facebook és az Alphabet, valamint tömegkommunikációs és informatikai vállalatok, köztük a Verizon vagy a Microsoft is segítették.

Negatív lett a tünetes miniszter tesztje.