Nem lesznek könnyű helyzetben a következő hónapokban azok, akik albérletben élnek, más városban laknak, mint ami a lakcímkártyájukon szerepel – és bizonyos tüneteik alapján tüdőröntgent ír elő a háziorvosuk.
A főváros több kerületében ugyanis annyira leterheltek a tüdőszűrők (az első hullám korlátozásai miatt elmaradt vizsgálatok és a kerületi lakosok ellátása miatt), hogy nem hajlandók fogadni azt, aki a lakcíme szerint nem oda tartozik. Márpedig az albérletekbe a legtöbben nem tudnak bejelentkezni (sok lakástulajdonos egyszerűen nem hagyja), így illetékes ellátóhelyüktől akár több száz kilométer választhatja el őket.
Budapesten az I., a XII. és a VIII. kerületekben már a telefonos érdeklődéskor egyértelműen jelezték: aki lakcímkártyával nem tudja igazolni, hogy kerületi lakos, ne is reménykedjen abban, hogy ellátják – olyan sok a betegük. Vannak tüdőszűrők, például a IX. kerületi szakrendelőben, ahol 1700 forintért „területi illetékesség hiányában” is megcsinálják a vizsgálatot, de csak akkor, ha beutalóval érkezik a beteg. És persze nekik is végesek a kapacitásaik.
Összegezve: ha a háziorvos most szűrésre küldené a hozzá bejelentkezett beteget, akkor vagy haza kell utaznia „hivatalos” városba, vagy fizetnie kell a magánellátásért, utóbbi esetben a számla több tízezer forint is lehet. Feltéve, ha egyáltalán beengedik, ugyanis ha kiderül, hogy esetleges fertőzés miatt van szükség a vizsgálatra, akkor annak elvégzésére az esély szinte zéró.
Ez persze nem jkeletű dolog, a szakrendelők eddig is csak azokat látták el, akik lakcím szerint oda tartoznak – ez része az ellátásszervezésnek. Csakhogy eddig nem kellett szembenézni egy pandémiával, ami alatt betegek ezreinek okozhat fejtörést, miképpen jussanak úgy ellátáshoz, hogy a lehető legkevesebbet kelljen utazniuk.
Csökkent a halálozás
A járvány eddig nem látott kihívások elé állítja a betegeket és az egészségügyet is. Sőt, a családtagokat is, de ők, úgy tűnik, jól vizsgáztak. Az első hullámban nagyon sok olyan pácienst küldtek haza a mintegy 36 ezer „kórházi helyet” érintő ágyfelszabadítás miatt, akik nem tudnak önmagukról gondoskodni, és az ápolási osztályon feküdtek. (Azért kellett a rokonok kegyelmére bízni ezeket a pácienseket, mert a szociális ellátórendszer nem tudta fogadni őket.)
„Ezzel kapcsolatban furcsa paradoxon, hogy bár ezek a betegek most nincsenek kórházban, észrevehető mértékben csökkent a halálozás. Az adatok szerint ugyanis 2020 első hat hónapjában lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint tavaly az év ugyanezen időszakában. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a szociális ellátásra szorulók rosszabb helyen vannak otthon, de az biztos, hogy ellátásuk jobban megterheli a családot” – mondja Lantos Gabriella egészségügyi menedzser.
Szerinte világos, hogy a szociális otthonok most sem fognak nagyobb betegszámot átvenni, hiszen ahhoz, hogy tartani tudják a járvány miatt szükséges távolságot a betegek között, nem töltik fel újakkal az elhunytak helyét, így elkerülhető a zsúfoltság. A korábbi betegszámhoz mérten ráadásul nem is volt elegendő nővér az intézmények egy részében. Azaz várhatóan a már otthon lévő betegeket továbbra is a családjuknak kell ápolni. Ez viszont talán nem is akkora hátrány, figyelembe véve, hogy a fertőzések melegágyai gyakran épp a kórházak és az idősotthonok. Lantos Gabriella is úgy véli: ha ezeket az intézményeket nem tudják jobban elzárni, akkor továbbra is ott tartunk majd, hogy „kórházba menni életveszélyes is lehet”. „Azokon a helyeken, ahol az infekciókontrollnak a legjobban kellene működnie, ahol a legnagyobb tisztaságnak kellene lennie az egész országban, ahol a takarítószemélyzet és a műtős fiúk munkája kardinális lehet, ott nem sikerül elérni azt a szintet, amit egy óvodában igen.”
Mindeközben a kormány tömegével vásárolja a lélegeztetőgépeket, hogy úgy tűnjön, nincs itt semmi baj. „Az első hullámban sem az volt a probléma, hogy ne fértek volna hozzá a betegek a lélegeztetőgépekhez, Magyarországon ugyanis nem ment végbe az a folyamat, ami a dél-európai és angolszász országokban, ahol rengeteg kórházat bezártak azért, hogy nagyon hatékony legyen az egészségügy finanszírozása, és így kevés kórházi ágy volt. Ez nálunk és Közép-Európában kimaradt, rengeteg kórházi ágy van. Ehhez mérten pedig elég sok lélegeztetőgép is, így egy második hullám esetén semmi gond nem lehet azzal, hogy a betegek ne férnének be a kórházakba” – mondja.
Gép van, ember nincs
Az egészségügyi menedzser szerint az a kapacitás, ami a Covid–19 előtt adott volt, bőségesen elég lett volna most is, semmi értelme nem volt 300 milliárd forintért 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolni, hiszen 1400 lélegeztetőgépre elegendő ápolószemélyzet érhető el az országban. Ezt korábban a Magyar Narancsnak adott interjújában is hangsúlyozta, és beemelte a pazarlás kérdését is: mint mondta, egy lélegeztetőgép ára 7 millió forint körül mozog, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ezeket 10 millió forintért szerezte be, ami még elfogadható, hiszen ha nagy a kereslet, az árak is feljebb mehetnek. A Külgazdasági és Külügyminisztérium viszont sokkal drágábban vásárolt.
Lapunknak most arra is kitért: „Emellett semmiféle szakmai érv nincs, valójában nem volt fontos, hogy kalkuláljanak, számoljanak, mert a kormány tagjai azt akarták bebizonyítani, hogy ők kellő gondossággal járnak el és egészen megdöbbentő módon azt hiszik, hogy nem az ember gyógyít, hanem a gép. Nem tudják, mi az, hogy erőforrás-menedzsment. Valójában egyetlen gépet sem lett volna szabad venni. Ha 300 milliárd forintot el akartak költeni, akkor sokkal hasznosabb lett volna azt az intenzív osztályokon és az aneszteziológiában dolgozók (orvosok, nővérek, szakasszisztensek) béremelésére fordítani” – hangsúlyozza Lantos Gabriella.
Ha lelépnek, vége
Mondása pedig valójában nem is lehetne aktuálisabb, mint most, mikor az egészségügyi személyzet száma nemhogy emelkedik, hanem tömegével hagyják el a pályát a gyógyítók. „A legsúlyosabb következménye annak lesz, hogy eltűnik a munkaerő az egészségügyből. Nonszensz, hogy az első vonalban dolgozó nővérek és orvosok bruttó 500 ezer, nettó 350 ezer forint „jutalmat” kaptak az államtól egy épkézláb béremelés helyett. Ez megalázó az orvosoknak. Ha a második hullámban még 5 vagy 10 százalék felmond, akkor nagyon nagy bajban leszünk, hiszen ekkora emberhiánnyal már nem lehet fenntartani a struktúrát” – mondja.
Hasonló nézeteket vall Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász is, mint mondja, az említett 300 milliárd forint nem kevesebb, mint a teljes magyar háziorvosi ellátás fenntartására fordított kétéves büdzsé. A szakember úgy véli, nagyon szomorú, hogy az elmúlt fél év nem volt arra alkalmas, hogy ne politizáljuk át a szakmai kérdéseket. „Változatlanul úgy érzem mind a határzár, mind a kormányzati intézkedések tekintetében, hogy nem szakmai, hanem politikai döntések születnek.”
Pedig a szakma rendszeresen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy valójában mire lenne szükség. „A kormány sem mutatott példát sem a maszkviseléssel, sem a belföldi nyaralással. Miközben az emberek is elfáradtak, nem akarnak már rettegésben élni. Ebből is következik, hogy míg korábban 69 év volt a fertőzöttek átlagéletkora, addig ez most 31 év. A kormánynak most a tesztelési kapacitásokat kellene jelentősen növelni, ingyenessé kellene tenni a teszteket és megfelelő kontaktkutatást végezni. Egymillió lakosra vonatkoztatva mi 44 ezer tesztet végeztünk idáig, ami nagyon alacsony szám, ezzel a lista végén vagyunk. Márpedig, ha pillanatok alatt el tudunk költeni 300 milliárd forintot 16 ezer lélegeztetőgépre, akkor nem igaz, hogy pár milliárdot ne tudtunk volna arra fordítani, hogy ugyanúgy ingyenes legyen a teszt, ahogy számos más országban sem kell fizetni érte” – panaszolja Rékassy Balázs.
Mindent elhalványít
Dózsa Csaba egészségközgazdász, a Miskolci Egyetem docense az elszórt százmilliárdok kapcsán megjegyzi azt is: minden évben 20-25 ezer olyan ember hal meg a népbetegségek miatt, akiknek halála elkerülhető lehetett volna. Vannak olyan betegségcsoportok, ahol már 3–5 milliárd forintból is igen komoly szakmai programot lehet elindítani. „Erre is lehetett volna fordítani abból a 300 milliárdból, hiszen ezek a problémák továbbra is itt vannak velünk. Nagyon aránytalannak tartom, hogy mennyi figyelmet fordítunk erre a járványra ahhoz képest, amennyi figyelmet nem fordítunk már meglévő és kialakult betegségek hatékony kezelésére, gyógyítására.
Ha fókuszba kerül az emberélet és az egészségügy, akkor legalább 10 másik területet tudunk mondani, ahol ekkora összeget sokkal hatékonyabban lehetett volna felhasználni. Évek óta jegelve van az összes szakmai javaslat, néhány új gyógyszert bevezettek az onkológiában, de nagyon sok szakmai program és fejlesztés nem valósult meg, mert nem hagyta jóvá a kormány. Miközben most valahonnan mégis lett 300 milliárd forint lélegeztetőgépekre” – mondja Dózsa Csaba.
Értelmetlen döntések
A kapacitásnövelés és az ingyenes teszt mellett Dózsa Csaba szerint a kontaktkutatást is lehetne hatékonyabban végezni, és nem úgy kezelni a járványt, hogy „egyszer mindent bezárunk, majd mindent kinyitunk, és aztán ismét megtiltunk dolgokat”. Egyelőre ugyanis nem tudni, hogy amit nyerünk a réven, elveszítjük-e a vámon. A teljes határzárnak azonban szerinte nincs értelme, hiszen még az egészség-közgazdászok sem látják, hogy milyen következményei lehetnek, ha befékezzük a gazdaságot: a turizmust például nem lehet újabb 4 hónapra leállítani, majd utána várni, hogy jöjjenek a turisták. Inkább arra kellene berendezkedni mindenhol, hogy igénybe lehessen venni a szolgáltatásokat, csak nagyobb távolságtartással, ennek ugyanis még az egészségügyre is pozitív hatása lehetne.
„A szegénység és a munkanélküliség idővel biztos, hogy visszagyűrűzik majd az egészségügyhöz. Ha ugyanis összesen 100 milliárdos jövedelem esik ki a lakosság zsebéből, akkor elgondolkodnak, hogy megvegyék-e a gyógyszert, elmenjenek-e térítéses vizsgálatra, vagy lazítsanak-e, például költsenek-e arra, hogy kipihenjék valahol a stresszt. Hosszú távon ebből újabb egészségügyi problémák lehetnek. Ez nincs párba állítva azzal, hogy egy járványnak mi az egészségkockázata, de nagyon nagy szükség lenne egy ilyen modellre” – magyarázza Dózsa.
Elmaradó műtétek
Arra a kérdésre, hogy mi történik majd az egészségügyi ellátásban, ha az első hullámhoz hasonlóan most is leáll a betegellátás egy része és a nem koronavírusos páciensek nem gyógyulhatnak, elmaradnak a műtétek, Lantos Gabriella úgy válaszolt: nagyon sok olyan beavatkozás van, melyek esetében az időzítésnek kulcsszerepe lehet. Egy térdprotézis- vagy gerincműtét esetén például nem mindegy, mennyire hamar látják el a beteget, a daganatos páciensekről nem is szólva. „Nem látom értelmét a további ágybezárásoknak, hiszen, ha jelentősen nőne a számuk, akkor is az a 10 százalék, ami most rendelkezésre áll, bőségesen elegendő. Egyáltalán nem indokolt tehát, hogy műtétek maradjanak el.”
Rékassy és Dózsa is úgy gondolja, hogy hiba lenne ismét leállítani a betegellátás egy részét járvány miatt, hiszen már most jelentősen hosszabbak a várólisták. Nyáron ugyan próbálták utolérni magukat az intézmények a 3-4 hónapos kiesés után, de ez valószínűleg még nem sikerült a legtöbb helyen. „Nagyon jó, hogy az EESZT időben elkészült, és így legalább a recepteket fel tudták adni az orvosok az online térbe” – mondja Rékassy Balázs. A feladat most az, hogy úgy csökkenjenek az orvos-beteg találkozók, hogy ezzel ne rontsák a betegek életesélyeit.
Bulik és NER-partik
Miközben az egészségügyben egyre kevesebb az ember, az első hullámot követően belföldön egyelőre nincsenek komoly megszorítások, az emberek felszállnak a zsúfolt buszokra, a bulinegyed a fővárosban úgy üzemel, mintha mi sem történt volna. „Most a fiatalok körében terjed a vírus, 3-4 hét múlva látjuk majd, hogy az idősek fertőzésszámai hogy alakulnak. Akkor lesz kérdés az egészségügyi ellátórendszer kapacitása és terhelhetősége. Az idősotthonokba én már most visszaállítanám a látogatási tilalmat, ahogy visszahoznám a vásárlási idősávokat is a boltokba, de betiltanám például a nagyobb rendezvényeket, mint a futóversenyeket vagy a focimeccseket. Nonszensz az UEFA-selejtező megtartása is, ha nem zárt kapus. Nagy butaság volt már az is, hogy Horvátország felé nyitva hagyták korábban az utazási lehetőséget” – részletezi Rékassy Balázs.
„Az első hullám elején a társadalom még nem tudta, mivel áll szemben, ezért a legkeményebb korlátozásokat is elviselte, mert úgy hitte, nem nagy ár a gazdaság tönkretétele. Most azonban már látszik, hogy az emberéletek sokkal kisebb mértékben vannak veszélyben, ha a legsérülékenyebb csoportba tartozókat sikerül elszigetelni a vírustól. Rájuk kell koncentrálni” – javasolja Lantos Gabriella. A határzárral kapcsolatban megjegyezte: épp a kormány tagjai a fertőzés gócpontjai. Ez világosan látszik egyébként abból is, hogy a kormány több tagja is ideiglenes házi karanténba kényszerült, miután a fertőzés felütötte a fejét egy zsófiapusztai kúriában lezajlott, több mint száz kormányközeli vendéget megmozgató buli után.
A kormánytagok mégsem szeretnek maszkot hordani és ezzel példát mutatni a vírussal szembeni védekezéshez. Még Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter sem figyel a látszatra, sőt a kézfogást sem szívesen mellőzi. „Látszik, hogy nem külföldről jön a fertőzés, hanem a NER-es bulikból. Mikor mindenki látja, hogy mennek fel az esetszámok, nem kellene 100 főnél nagyobb bulikat tartani mindenféle távolságtartás nélkül. Nem a határokat kellene lezárni, ami önmagában egy primitív demagógia, hanem komoly nyomkövetéssel és teszteléssel megkeresni az országon belüli gócpontokat. Erre kellene erőforrásokat koncentrálni, de ehhez elegendő tesztelőlaborra lenne szükség. Sajnos azonban most is csak azt tesztelik, akinek tünetei vannak, aki bizonytalan, az teszteltessen 60 ezer forintért” – hangsúlyozza.
