Ez év áprilisában hasonló címmel jelent meg egy rövid kis megjegyzésem, csak akkor a szalonnáról írtam. Pontosabban az annak nevezett élelmiszeripari termékről, melyet én nem neveznék szalonnának, annak ellenére, hogy egy nagyon patinás itthoni cég kínálatának egyik gyöngyszeme. Ma is kapható.
Most a kenyéren a sor, mely termék egy pékségből való a sok közül. Nem tudom, hogy van-e a sütőiparnak ma olyan emblematikus üzeme, mint egyes húsipari feldolgozók, de nem is ez az érdekes, hanem amit készítenek, engednek forgalomba hozni, és amit az igazi jó, falusi kenyér helyett kénytelenek vagyunk megvásárolni.
Nos, akkor nézzük, mi van benne: búzaliszt, ivóvíz, élesztő, só – eddig a nagymamáink is így tették a fateknőbe a belevalókat. Továbbá: étolaj, komplex hatású adalékanyag (emulgeáló szer E472f, vitális glutén, feltárt liszt, lisztkezelő-szer E341, csomósodást gátló E170, antioxidáns E300, amiláz enzim), tartósítószer E62.
Ugyanúgy, mint az említett „szalonnánál”, itt is minden megfelel az érvényben lévő jogszabályoknak, a csomagoló anyagon jól olvasható, maga a csomagolás hiba mentes.
Szóval, a falusi asszonyok vagy élesztőt, vagy kovászt használtak, nagyanyám a szárazkovászt kedvelte jobban. Néha krumpli is került a kenyértésztába aszerint, hogy milyen kedve volt. De ez a sok flanc akkortájt ismeretlen volt, ám jól kidagasztották a tésztát, hagyták kelni, aztán vagy ők otthon, vagy a pék kisütötte a kenyeret. Hetente egy alkalommal jött, felfűtötte a falu nagy kemencéjét (felső, alsó sütés), reggel elvittük a kiszaggatott kenyértésztát, délben lehetett érte menni. És tudta, hogy melyik kenyeret ki sütötte! Egy kis adalék: a kenyérsütés nemcsak a friss kenyér miatt volt fontos, de akkor kaptunk a kenyértésztából készült, igazi lángost. Na, az volt az ünnep.
Tudom jól, hogy ma már nincs ilyen kenyérsütésre mód, a világ változott, de – ebben a kérdésben – fejődött-e? Szerintem igen és nagyot: vissza. Azok a kenyerek tartósító szer nélkül sem savanyodtak meg, nem lettek idő előtt penészesek, elálltak, és ha maradt is száraz kenyér, azt az állatok megették. A maiakat már bizony nem, de a lelkiismeretes gazda nem is adja oda nekik. Ide jutottunk.
Sok kérdés merül fel. Nem térek ki az alapanyag kérdésére, de amíg külföldön jobban el lehet adni a jó magyar búzát, mint itthon, addig bizony nehéz a helyzet és virágzik az adalék ipar. (Igaz-e, hogy még mindig a mennyiségi termelés, a rekordhajszolás a cél, mert tonnára fizetnek a minőség helyett? Nem tudom…) Erre is választ kell találni. De kell-e ez nekünk? Mármint a természetes anyagokkal dúsított adalékok, ízfokozók, enzimek, csomósodás gátlók stb. forgalmazásának engedélyezése? Határozottan nem. Vannak kamarák, van minisztérium, van hatóság, van fogyasztóvédelem, minden van, és hihetetlen mennyiségű emésztőszervi és vagy emésztőrendszeri beteg is van Magyarországon. Senkinek sem tűnik fel egy esetleges összefüggés?
Egy internetes forrás szerint (Stíler blog, 2016. november) „összesen húszezer élelmiszer adalékot forgalmaznak, és több mint hétezer mesterséges aromát használnak fel minden nap. Olyan szinten vagyunk megvezetve, hogy több, mint 90 százalék az esélye annak, hogy nem azt esszük, amit valójában hinni vélünk, vagy: a Föld teljes epertermelése a naponta legyártott eper ízű ételek (fagylalt, joghurt, dzsem, puding, desszertek) 0,5 százalékát sem fedezi. Na igen, de akkor mit eszünk helyette? Mi lehet ez az íz? Az íz az ételek lelke – és aki az ételt befolyásolja, az az életünket is manipulálja. Ha belegondolunk, az íz a táplálkozás egyik legfontosabb funkciója, ami azonnal hatással van a szervezetünkre és az agyunkra egyaránt. Ha már az első pillanatban becsapnak minket, akkor tényleg rá kell ébredjünk, hogy mi bármit benyelünk és megeszünk, és ezzel elveszítjük az eredeti ízzel való kapcsolatunkat. A fast foodon nevelkedett generáció, azaz mi már nem ismerjük az ételek eredeti összetevőinek az ízvilágát. A legújabb generáció például soha életében nem szagolt vargányát… Erre az egyik aromagyár mérnöke csak annyit mond: az élvezet a fantázia dolga. Már akinek.”
Meddig még?
A szerző agrármérnök