Lám, eljött annak az ideje, hogy a kormányfő peckesen megérkezzen a Belügyminisztériumba, s munkával kezdje a szombatot. Mintha a közösségi oldala, ez a buborék-traccsra szolgáló placc volna a helye, hogy a néphez szóljon. Ami békeidőben mosolyogtató, az éles helyzetben tragikomédia. Azt mondja a kormányfő: "a második hullám kopogtat az ajtónkon", ami nemcsak vigyorgó képzavar, de valójában súlyos tévedés. Nem bonyolódnánk virológiai vitákba, de mintha nem vendég volna itt a Covid, hanem tartós társbérlő, aki épp ránk rúgta az ajtót. Annyi empátia pedig van bennünk, hogy lássuk, velünk együtt lehetetlen helyzetben vannak a hatalmasok. A kabinet feje meg kemény, képtelen lemondani a médiakormányzás délibábjáról.
Pedig sziklaként nyitotta meg a „második félidőt”. Lezáratta az országot, mert most "a fő veszély a járvány behurcolása". Ez megint ok volna a racionális vitára. Nemcsak a francia elnök látja úgy, hogy a begombolkozás nem vezet sokra, de a szakértő Kunetz Zsombor is azt mondja a 444-en: "a határzár nehezen értelmezhető járványügyi intézkedésnek, nem a behurcolással, hanem a vírus itthoni terjedésével van komoly probléma”. Maszk, teszt, zárt terek mellőzése. Ám a kormány sikál, nem beszél nyíltan. A vírus terjedését rákeni az utazókra, de akkor miért hagyta nyitva az Adriára vezető déli határt?
A helyzet azonban súlyosabb.
Néhány hete azt írtuk: nem gond, hogy az egészségügy átszervezése a belügyminiszter kezébe látszik átcsusszanni, nincs más a kormányban, aki rendszerben tudna gondolkodni. Azt mondtuk, a hatalomnak bármibe kerül is, a közelgő választást tekintve létérdeke az egészségügy teljes megújítása, amire alkalmat ad a járvány. Lehet, hogy volt ilyen szándék, de komolytalanná vált, amikor tíz évre titkosították az átszervezés augusztus 7-re elkészült nagy tervét. A kormányfő elszalasztotta a lehetőséget, hogy saját "első hullámos", felmagasztalt győzelme után valóságos jövő-reményt nyújtson az embereknek. Miközben olyan apróságokról is lemondott, mint hogy kormányának tagjait példa gyanánt maszkviselésre és a zártkörű bulik elkerülésére kötelezze. Képtelen volt egy új helyzetre adaptálni saját médiakormányzását.
Most nagy bajban van velünk együtt. Ha így terjed tovább a fertőzés, vagy megint le kell állítania az országot, amely aligha visel el egy a tavaszihoz hasonló gazdasági visszaesést. Vagy lélegezteti a gazdaságot, és a svéd útra térve emberek életét kockáztatja. Érv: alig van (vagy nincs) halott. Ám miután nem a lerobbantott egészségügy volt itt hősies tavasszal, hanem a benne dolgozók, kérdés, mit bírnak még el ők, mit a rendszer a lélegeztető-gépek árnyékában. Nincs jó válasz, csak rossz, amin csak a nyílt beszéd tudna enyhíteni. (Emlék: Bajnai Gordon, fájni fog…)
Peregnek az etikátlan médiakormányzás, a látszatkormányzás végnapjai. Kétségeink vannak, hogy a hatalom képes lenne-e másként kormányozni, hogy ne csak eladandó mosópornak gondolja a politikát, a politikusokat szatócsoknak, a polgárt meg etatista baleknak. A nagy "kopogtatás" közepette.