Octavianus (a későbbi Augustus) hideg vassal tartotta fenn a principátust, vagyis a köztársaság intézményeinek névleges megtartásával leplezett egyeduralmat. Még akkor sem vezette be a dominátust, a leplezetlen egyeduralmat, amikor már övé volt a legnagyobb hadsereg, minden ellenfelét legyőzte, ő volt a leggazdagabb „polgár” - talán mert nem akarta megkockáztatni, hogy újra „eljöjjön Brutus”.
Octavianus eltekintett a dictatori címtől, viszont a köztársaság akkori tisztségeiből annyit szerzett meg személyesen, amennyit csak tudott: imperator, pontifex maximus, néptribunus, consul, censor is volt egyszerre, miután egyenként, hónapokig tartó ceremóniával, sorra kineveztette magát mindegyik tisztségre.
Orbán Viktor az octavianusi álláshalmozásnál jobb megoldást talált, a többi hatalmi ág és a köztársaság független intézményeinek élére a saját embereit állította - olyanokat ám, mintha maga állna ott személyesen – , ráadásul a parlamenti ciklusokon túli időszakra szólóan, de van, akit élethossziglan. Így Orbán Viktor, esetleges bukása után, olyan szuperellenzék vezetője lesz, amely bizonyos területeken tovább kormányoz.
A saját képére formált uralmi berendezkedésben, a köztársaság intézményeinek névleges megtartásával az általa uralt jog uralkodik. Nem egyszerűen arról van szó, hogy akkor írja át az alkotmányt vagy a választási törvényt, amikor akarja, márpedig elég gyakran akarja, hanem arról, hogy a parlamentnek módjában áll beleegyezését, szavazatát adni a miniszterelnök (értelmezésünkben: princeps senatus ugyan, de nem mint a zsákmányból először kapó, hanem mint elsőként nyíltan szavazó, tehát önként követhető) akaratához. Aki így nem sérti meg a törvényeket, hanem mielőtt éppen megsértené, új törvényt hozat, vagyis névlegesen a tekintélyét megőrző törvényhozás szabályozza az ország működését. A szavazók kispekulált hányada pedig újra és újra elfogadja köztársaságnak a principátust, ahol már lopás sincs, mert törvény mondja ki, hogy az nem lopás, hanem jár nekik.
A Nyugat a despotáktól fél, tudja ő jól, azért vannak az intézmények, hogy ne egyes emberek sajátítsák ki a hatalmat. De a nyugat ma sem érti, hogy ezzel a rátermett embereket, vagyis a princepsi tekintélyre egyeduralmat építeni képes, országvezetőnek való embereket is kidobja a rendszer, amely ma Istvánt is, Mátyást is, Octavianust is kidobná. Ez az amiből nem kér! Pont azok ne kormányozzanak, akik tudnak, „hát nem hülyeség”?
És igen, saját értelmezése szerint a szakmája csúcsán jár, hiszen választásról választásra, ciklusokon át, hideg vas nélkül is képes princepsi tekintélyt fenntartani, sok munkával, csoportképzéssel, a szavazóinak nyújtott politikai szolgáltatással, készen kínált identitással és ellenségképpel, propagandával, csábító álvalósággal. Előre szaladunk kissé, amikor megállapítjuk, hogy a negyedik ciklusát taposó Orbán Viktornak nagy szüksége van a máig tanulásra képtelen ellenzékre, amely egy újabb ciklusban is hétfelé csoportosulna, hogy végre össze tudjon fogni, ami az egyetlen mutatványa maradt.
A mai magyar ellenzék vezetői két dimenzióban politizálnak. Az egyik dimenzió a liberális demokrácia alkotmányos intézményeinek, szabályrendszerének és értékeinek védelme, a másik dimenzió a programok versenye.
Az olajválságok után, a neoliberális korszakban az európai balközép pártok - Magyarországon a rendszerváltás után az MSZP - feladták az egyértelmű többség, az alul lévők összetartozás-érzésének, a szociális testvériség csoportérzésének pl. Willy Brandt és Helmut Schmidt kancellársága idején még gyakorolt kezelését, fejlesztését, karbantartását. Kilépve a valóságból, magukra hagyva az alul lévőket, akik miatt maga a baloldali politizálás létrejött, kormányra kerülésük alkalmával a jólét feltételének tekintett szabad verseny kiteljesítését, valamint egyre több kisebbség jogegyenlőségének kiharcolását tekintették feladatuknak, vagyis a tőketulajdonosok és a jogi hátrányokat elszenvedők felé mutattak empátiát, ellenben szabadjára engedték az alul lévőket sújtó vagyoni egyenlőtlenség növekedésének máig leállíthatatlan folyamatát.
Orbán Viktor három dimenzióban politizál. Az egyik dimenzióban a liberális demokrácia alkotmányos intézményeit, szabályrendszerét és értékeit támadja, bontja le, a francia forradalom előtti szakrális rendet élesztgeti. Egy másik dimenzióban a programok versenyében, amelyben a Fidesz mintha nem indulna, valójában az ellenzék programjainak (mint megszorításnak, adóemelésnek) totális lejáratásával foglalkozik.
Végül a harmadik dimenzióban a baloldali védelmező nélkül magukra maradt alul lévőket – ahogy a fejedelmek, nemesek, királyok is évezredeken át - populista jobbféltekés csábítással tereli vissza az etnikai, vallási hovatartozásuknak megfelelő, érzelmi alapú csoportokba.
Hideg vas helyett a Fidesz a közös vér, a származás, a hit erejére utaló csábító hívószavakkal képez csoportot. Az ellenzék színtelen, varázstalan, tárgyszerű beszédmódjával, a liberális demokrácia értékeinek ismételgetésével legfeljebb egymástól tud kiábrándult szavazókat szerezni, miközben a magyar testvériséget, a keresztény testvériséget, a közös ellenségtől idegenkedők testvériségét (averzív testvériséget) mint csoportérzéseket átélő alul lévőket meg sem tudja szólítani, nem tudja visszacsábítani, pedig ők döntik el a választásokat.
Vannak a köztársaságnak olyan hívei, akik nem mutatják magukat, akik nélkül viszont nem egész a köztársaságot akarók közössége. Ők a pártként meg nem jelenő jobbközép (a Fidesz egy másik rendszer vezérelvű pártja), akikre ki kell terjeszteni az összefogást. Nélkülük, baloldali erőkkel visszavenni a köztársaságot nem lehet. A Fideszből kilépett mérsékelt jobboldali egykori politikusok tudnák megszólítani a Fidesz szavazóinak egy részét, esélyt teremtve a többségre, hiszen csak a vak nem látja, hogy már a Fidesztől kell szavazókat elvenni annak, aki győzni akar. A köztársaság győzelme után sánta lenne a liberális, plurális demokrácia, ha nem lenne hagyományos jobbközép-balközép verseny. (Mondom, a köztársaság győzelme után.)
Van egy másik feltétele is a principátus legyőzésének. A köztársaság hívei közül lépjen vissza az, aki személyében a Fidesz szavazóinak jelent összetartó erőt! Gyurcsány Ferencnek persze joga van politizálni, de ha egyszer ő a Fidesz csoportképzésének egyik fontos eszköze, az averzív testvériség csiholója, a Fidesz csoportképzésének kovásza, jelenléte csak az MSZP táborából szerez szavazókat a DK-nak, akkor a köztársaságiak egésze számára nem egy főnyeremény. Ha már egyszer „megtalálta” Dobrev Klárát, hagyja őt futni, ne nyilatkozzon, ne menjen be a tv-be, ne mutassa magát. Majd a köztársaság győzelme után megmutathatja, hogy a plurális demokráciában mire képes.