A bevándorlás és az iszlám jelenléte Belgiumban már régi téma.
Luc Dardenne: Pontosan ezért is döntöttünk úgy már 2014-ben, hogy a „régi témát” valamilyen módon feldolgozzuk. Éppen egy külföldi útról tértünk haza, hogy szembesülünk a Belgiumi Zsidó Múzeum elleni terrortámadással. Számos olyan film született már, amely arról szól, hogyan lesz egy fiatalból radikális. Még egy ilyen filmet nem szerettünk volna, bennünket a már betört fiatal lelki folyamatai foglalkoztattak.
A muszlim radikalizmusról filmet forgatni nem veszélytelen. Nem akarták lebeszélni önöket?
Jean-Pierre Dardenne: Nem, mert nem szoktunk senkinek sem beszélni arról, hogy éppen min dolgozunk, nagyon titkolódzó emberek vagyunk. Tisztában vagyunk a filmkészítői felelősséggel. Abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy a kritikusok is helyesen értékelik a szándékainkat.
Ez az egyik legrövidebb filmjük.
Jean-Pierre Dardenne: Nem így terveztük. Sosem „nézzük az órát”, de a dramaturgia most úgy hozta, hogy pörgős lett a film: Ahmed mindig cselekszik, hogy a terveit megvalósítsa. Azt, hogy a gyermek mennyire radikalizálódott, azzal igyekeztünk bemutatni, hogy egy fiatal lány közeledése sem tántorítja el azoktól a gondolatoktól, amelyeket az imám adott át neki: ölje meg a tanárnőjét. Olyan erősek azok hatások, amelyek a gyereket érték, hogy csak a halálban láttuk a feloldást. Más alkotói eszközünk nem maradt.
Ahmed radikalizálódott, de erről nem sokat tudunk meg. Mondhatnám úgy is, hogy ész nélkül ölni akar.
Luc Dardenne: Több eredeti emberi történetet hallgattunk és vizsgáltunk meg, mielőtt megírtuk volna a saját fikciós filmünk forgatókönyvét. A művészet dolga nem a valóság kopírozása. Minket az fogott meg, hogy egy olyan személyről meséljünk – Ahmed tizenhárom éves –, aki már nem gyermek, de még nem is felnőtt. Ebben a korban törékenyek vagyunk, vissza lehet fordítani minket bármilyen befolyás alól. Ehhez azonban kell egy sokk. Ez látható a film lezárásában. Tudjuk, hogy kockázatot vállaltunk, de egy boldog, vagy romantikusabb lezárásban pont a terrorizmus áldozatainak az emlékét sértettük volna meg.
A sztori szerint Ahmed apja muszlim volt, az őt nevelő anyja nem. Sőt, elsősorban flamandul beszél.
Luc Dardenne: Ezt nem akartuk egyértelművé tenni. Az anya belga, aki akár be is térhetett a muszlim hitre korábban. Igaz, most iszik alkoholt, ami azt jelenti, hogy nem gyakorolja a vallást. Ezt a néző fantáziájára bízzuk. Soha nem beszél a vallás ellen. Ami zavarja az anyát, az a radikalizálódás. Az iszlám vallás és az iszlám radikalizmus két külön dolog, és sajnos sok ember ezt nem tudja, vagy nem is akar ezzel tisztában lenni.
De miért nem beszélnek többet arról, hogy Ahmed hogyan került „hatás alá”?
Luc Dardenne: Számos fiatalkorú terrorista van Európában, akik már itt születtek, de mégis tisztátalannak tartanak minket. Új világot akarnak teremteni. Ez minket arra ösztökélt, hogy nézzünk körbe magunk körül, hogy vajon tényleg olyan tökéletes-e az a világ, amelyben mi élünk. Abba belemenni, hogy ki hogyan radikalizálódik, elképesztően nagy felelősség, mivel a vallási okokon túl ennek gazdasági, szociális okai is lehetnek. A mi kérdésünk az volt: visszafordítható-e a folyamat?
A filmben látható egy javítóintézet, ahol a rendszer nem tud mit kezdeni Ahmeddel.
Jean-Pierre Dardenne: Igen, ezt jól látja. Vannak arra tervek, hogy Belgiumban és Franciaországban nyíljanak kifejezetten a radikalizálódott fiatalok kezelésére, gondozására intézmények. De ahogy egy orvosszakértő fogalmazott nekünk: minden egyes fiatal gondozása egy teljes szociális munkást igényel. Manapság viszont egy szakemberre körülbelül öt fiatal jut.
Mit szól azokhoz a politikusi hangokhoz, hogy ha nem engedjük be a migránsokat, akkor nincs probléma?
Luc Dardenne: Azt, hogy ez baromság: a mostani migrációnak semmi köze azokhoz a bevándorlókhoz, akiknek a családjaik már évtizedek óta Európában laknak. Direkt összemossák a fogalmakat, mint a második világháború előtt a nácik – a populista idealisták igen veszélyesek. A filmünk nem állítja egy képkockájában sem, hogy a migráns terrorista.
Jean-Pierre Dardenne: Most ugrott be: Az ígéret című filmünkre hivatkozott egy Jean-Marie Le Pen nevű francia fasiszta, aki azt mondta, az összes bevándorlónak vetítsék le a két belga fickó filmjét és akkor meglátják, hogy nálunk rosszabb az élet, mint a hazájukban. A mi célunk nem ez volt, amikor készítettük, de nem mindenki lát, aki néz.
A filmben Ahmedet alakító gyerekszínészt, Idir Ben Addit hogyan sikerült rábeszélni a szerepre?
Luc Dardenne: Modern gondolkodású családja van. Mivel kiskorú, a szülein keresztül kellett engedélyt kérni. Amikor az édesanyja elolvasta a forgatókönyvet, zokogott. Aztán mondta, hogy rendben, és csak reméli, hogy amikor vége a forgatásnak és kijön a film, az iskolában nem fogják azonosítani a figurával. Idir meg rögtön úgy nyilatkozott, mint egy színész: örül, hogy rosszfiút játszhat, mert az az izgalmasabb szerep. Sosem volt vallásos, a filmet egy munkának fogta fel. Még imádkozni is a szerep kedvéért tanult meg.
