Egyenesek és görbék, párhuzamosok és merőlegesek, befejezetlennek tűnő kósza vonalak és erőteljesen kitett pontok. Nem nehéz felismerni Réber László végtelenül egyszerű, mégis nagyon tudatosan irányzott rajzait, legyenek azok gyerekkönyvek vagy szépirodalmi írások illusztrációi. Épp azt jelentik a Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című könyvét kívülről fújó kamasznak, mint az Örkény István Egyperces novelláit nagy hümmögések közepette lapozgató huszonévesnek, vagy Vonnegut és Bulgakov olvasóinak. Egy örök gyerek vonalvezetései ezek: akár azt is hihetnénk valóban egy kisfiú fogta a ceruza végét, ha nem érzékelnénk világosan az illusztrációk mögött rejlő üzeneteket, amelyek messze túlmutatnak a papíron. Annyira, hogy a kötetek borítóin átlépve a Virág Benedek Ház kiállítóterében a falakon is helyet kaptak, az Éljen a kérdőjel, vesszen a pont! címmel, az alkotó születésének centenáriumára rendezett tárlaton.
A kiállítás a grafikusművész munkái közül irodalmi illusztrációit emeli ki, elsősorban két nemzedéktársa, Örkény István és Kurt Vonnegut írásaihoz készített rajzait, amelyek a groteszk, szatirikus hangnemű szövegekkel jól párosulnak. A középpontban az Egyperces novellák című gyűjtemény illusztrációi állnak, de megjelenik Szerb Antaltól a VII. Olivér, Benjámin László Kis magyar antológiája, a Színházi regény Mihail Bulgakovtól, valamint Vonnegut Macskabölcsője. – A galéria tere viszonylag kicsi, ezért egy szűkebb keresztmetszetet mutatunk be az életműből. Réber Lászlót elsősorban a gyerekkönyvekből ismerik, ezt a képet szerettem volna átírni az irodalmi illusztrációkkal. Azért is, mert ez a műfaj manapság Magyarországon nagyon háttérbe szorult, kevés, illetve marginális az a kiadó, amely irodalmi könyvillusztrációkat is bevállal a gyerekkönyveken túl. Az, hogy a hatvanas-hetvenes években egy kortárs novellaválogatás – Örkény Egypercesei –, ilyen gazdag illusztrációs anyaggal jelent meg, példaszerű, ezért is került ez a középpontba. Noha a grafikus több száz könyvet, köztük számos szépirodalmi művet illusztrált, nem akartuk zárt vitrinekkel elárasztani a nézőket, ezért emeltünk ki néhány ma is ismert kötetet – beszélt lapunknak a kiállítás alapjairól a kurátor, Révész Emese művészettörténész.
Felvetődhet a kérdés, hogy mutatnak a térben a minimalista, tenyérnyi méretű grafikák, a bemutatott munkáknak azonban nagy része kinagyítva jelenik meg, fotómásolatban, vagy Babos Bertalan Zsili képzőművész falfestményei révén. – Nehéz Réber rajzait ma kiállítási helyzetbe hozni, mivel kicsi, szerény, intim illusztrációk, elengedhetetlen, hogy kilépjenek a szűkre szabott keretből. Babos Bertalan Zsili ecsettel felvitt munkáit nézve viszont egyből szembetűnő, Réber irtó jól működik nagy méretben, graffitiként, posztereken, háromdimenziós szobrokon is: ez minden jó képalkotás ismérve, hogy miként működik új közegben – részletezte a kurátor. Szerinte Réber László munkái frissek és aktuálisak, ha a grafikus ma dolgozna, ugyanúgy megállná a helyét. – Képzeljük csak el, ezek a grafikák milyen jól mutatnának pólókon, vászontáskákon, bögréken – hívta fel a figyelmet a kurátor egy kiaknázatlan lehetőségre.
– Az ezredforduló vizualitása érzékeny az emblematikus, lényegre törő, összetett képi tartalmak befogadására és alkotására. Réber pont ilyen: tömör tartalmakat ütős, közérthető formában képes összefoglalni, úgy tűnik, időtálló módon. A személyiség széttöredezésének, meghasonlásának, egzisztenciális válságának olyan képei ezek, amelyek napjainkban is univerzálisak – hangsúlyozta Révész Emese. Megjegyezte, azért nézzük le a könyvillusztrációt, mert a rajzolónak igazodnia kell a szöveghez, holott a Réber-életmű kiemelkedő részei nem közvetlen szövegillusztrációk, hanem önállóan értelmezhető jelek, rajz-esszék. (Többek közt ilyenek az Élet és Irodalom hasábjain megjelent grafikái, amelyekről 2011-ben jelentetett meg kötetet a Móra Könyvkiadó Wehner Tibor művészettörténész tanulmányával.) Ezekkel rokonok az Örkény-novellákhoz készített munkái is a kurátor szerint: elszakadnak a szövegtől, annak életérzését, filozófiáját akarják inkább megragadni. Hogy ez mennyire sikerül, azt bárki igazolhatja, aki az Egy rizsszem panaszai, a Fasírt, a Dr. K. H. G. című írásokhoz készült, vagy fejezetnyitó képek bármelyikét megfigyeli: nem lehet kétszer ugyanúgy nézni rájuk.
Ebben is rejlik a rajzok ereje. Ahogy a művészettörténész megjegyezte: sokféle értelmezési szintjük van, és mindenki másként közelíthet hozzájuk – közben könnyedén dekódolható, mellbevágó üzeneteket hordoznak. Így van ez a tárlaton látható, finom humorral megtűzdelt animációs filmekkel is, amelyek új oldalról mutatják be az alkotót, aki korának grafikusaihoz hasonlóan más műfajokkal is kísérletezett. Bár az Autókor és Eldorádó című filmekben használt kollázs technika nem volt új számára, illusztrációiban is alkalmazta – Benjámin László irodalmi paródiában is klasszikus és populáris részleteket vegyít –, ezért mintha rajzai kelnének életre a vásznon, nem véletlenül kötik le hosszú percekre a látogatót.
Az életmű előtti tisztelgésen túl az irodalmi illusztrációk középpontba helyezése a tárlaton ugyanakkor a kortárs illusztráció, és könyvművészet irányába is üzenetértékű, említette Révész Emese. Tanulságos szerinte megnézni, mennyivel jár előttünk a környező országokban a műfaj (a szeptemberi PesText Fesztivál keretében erre lehetőség is nyílik): fontos lenne a kiadóknak újra nyitni az irodalmi illusztrációk felé, különösen, hogy számos tehetséges hazai alkotó van, akiket most csak gyerekkönyvrajzaikról ismerünk. A művészettörténész szerint látni kell, ezek nem elhatárolható kategóriák: egy jó grafikus ugyanúgy tud szólni a gyerekekhez, mint a felnőttekhez. Ki lehetne erre jobb példa Réber Lászlónál?
