Sikerült elérnünk minden célunkat - így értékelt a magyar kormányfő a múlt heti EU-csúcs után. Ön szerint viszont Orbán Viktor ismét hatalmas vereséget szenvedett. Olyan, mintha nem ugyanarról a találkozóról beszélnének.
Pedig a helyzet napról napra világosabb: pénzügyi és politikai szempontból is Orbán drámai kudarcáról van szó.
Több pénzt is ki lehetett volna járni?
Mindenki számított az uniós költségvetés visszavágásra, nagyjából két százalékkal lett kisebb a keret. Magyarország viszont ennél nagyobb arányban vesztett, soha nem kapott olyan kevés pénzt, mint amennyi a következő ciklusban érkezik. Folyóáron számítva 2007-ben 29 milliárd eurót, az előző ciklusban 23 milliárdot kaptunk, most pedig 20 milliárdról beszélünk. A kudarc hátterében a miniszterelnök rossz szövetségi politikája és tárgyalási stratégiája áll. Az elmúlt években lehetett tudni, hogy kevesebb jut felzárkóztatásra, mert a kohéziós pénzeket átcsoportosítják. Az erről szóló vitában a kormánynak nagyon intenzíven jelen kellett volna lennie, meg kellett volna próbálnia visszafordítani ezt folyamatot a magyar érdekeknek megfelelően, de ezt nem tudta megtenni, kudarcot vallott.
A felzárkóztatási támogatásokat 24-25 százalékkal vágták meg, ehhez képest Magyarország esetében végül 15 százalékra mérsékelték a csökkentést. Ez nem elég eredmény?
Ez nem a kormány érdeme. Általános elv volt, hogy a szegényebb országoktól kevesebbet vonjanak el. Ráadásul tényleg annak kellene most örülnünk, hogy azért vonnak el tőlük kevesebbet, mert a magyar lakosság jelentős része még mindig az uniós átlag 50 százaléka alatt él? Ez inkább dráma. Egyébként ezzel együtt lett 20 milliárdos a keret, e nélkül még nagyobb lett volna a visszaesés az előző ciklushoz képest.
Elemzők szerint a támogatásból és hitelből álló mentőcsomag miatt Magyarország nem panaszkodhat, a GDP 7 százalékát kaphatja.
Inkább onnan közelíteném meg ennek az összegnek a megítélését, hogy a kohéziós pénzeknek 7,5 százalékát kapja Magyarország, míg a mentőcsomagnak csupán a 2,5 százaléka jut nekünk.
Nem érzi ellentmondásnak, hogy egyszer azért bírálják a kormányfőt, mert pénzautomatának tekinti az Uniót, máskor pedig azért, mert kevés támogatást "szerzett"?
Egyáltalán nem. A miniszterelnöknek az Unióban alapvetően két feladata van. Az egyik, hogy képviselje a magyar állampolgárok tízmilliós közösségének az érdekeit. Lehetőleg barátokkal, szövetségesekkel együttműködve, okos külpolitikával, nem kivont karddal, hanem kézfogásra nyújtott karral. A másik a közös európai értékek képviselete, egyebek mellett azzal, hogy védi és nem rombolja a demokráciát, a jogállamiságot. Orbán egyik feladatát sem teljesítette. Ahogy itthon, Brüsszelben is erőből próbált politizálni, de elbukott, a nemzetközi színtéren ez nem működik. Az EU-ban az a jó politikus, aki bármikor felhívhatja Angela Merkel német kancellárt, Emmanuel Macron francia elnököt vagy éppen Mark Rutte holland kormányfőt. Orbán nem ilyen. Ezért nem tudja a magyar érdekeket érvényesíteni.
Miközben Orbán sokakkal „harcolt”, a mentőcsomag minden eddiginél szorosabb közösséget teremtett.
Meggyőződésem szerint unokáink történelemkönyvében szerepel majd a helyreállítási csomagról született döntés, olyan nagy eredmény ugyanis az, hogy a tagállamok nem külön-külön, hanem együtt vettek fel hitelt, közösen vállalták annak visszafizetését. Ennek jelentőségére talán az Amerikai Egyesült Államok történetének egy fontos momentuma, a Hamilton-fordulat világít rá a leginkább. A függetlenségi háború után Alexander Hamilton pénzügyminiszter rávette a tagállamokat a drámaian rossz pénzügyi helyzetben lévő országban, hogy ne külön-külön kezeljék az adósságokat, mert együtt erős, megbízható adósként könnyebben, olcsóbban túljutnak a krízisen. Sokan mondják, hogy ez a lépés minden másnál jobban segítette a föderális Egyesült Államok kialakulását. Bizonyos értelemben az EU-csúcson született megállapodás az Európai Unió Hamilton-fordulata. Óriási lépést tettünk a föderalizmus, vagy ahogyan mi, a Demokratikus Koalícióban mondjuk, az Európai Egyesült Államok felé.
A sikerélményt elhomályosítja a jogállamisági feltételekhez kötött támogatásokról szóló vita. Elemzők szerint felvizezték a javaslatot, pedig az eredetileg világosan fogalmazott, olyan kritériumrendszert vetített előre, amely védelmezi az unió pénzügyi érdekeit a jogállami normák betartását elmulasztó országokkal szemben. A kevésbé szigorú végeredményt azonban már mindenki értelmezheti úgy, hogy ő nyert. Vagy ahogy Orbán mondta: „kiharcoltuk”.
Az tény, hogy az Európai Tanács most először jogállamisági feltételrendszert szabott a finanszírozáshoz. Az is tény, hogy ilyen még soha nem szerepelt uniós dokumentumban. Magyarként szégyenkezve kell mondanom, hogy erre elsősorban a Fidesz-kormány politikája miatt került sor. Mindezek után az Európai Parlament ötpárti egyezség alapján még egyértelműbbé tette, hogy nincs pénz azoknak, akik nem tartják tiszteletben az alapértékeket és a közösség szabályait. Mindeközben a magyar kormány egyre ellentmondásosabban kommunikál. Itthon parlamenti határozatba foglalta a kétharmados többség, hogy a jogállamisági feltételektől nem lehet függővé tenni a kifizetéséket, Brüsszelben viszont már arról beszéltek, hogy az Unióból is távoznia kell annak a tagállamnak, amelyben semmibe veszik a jogállamisági alapértékeket. Az egyszerű Fidesz-támogató össze lehet most zavarodva.
Ha meg is születik az alku, elképzelhetőnek, tartja, hogy tényleg lesz olyan ország, amelytől megvonják a támogatást? Fideszesek szerint már ahhoz sem lenne meg soha a minősített többség, hogy egyáltalán elinduljon egy ilyen eljárás.
Bő fél éve, az akkor még az EU elnöki tisztét betöltő finn miniszterelnökkel beszéltem erről, aki egy papíron nagyon szépen levezette, hogy miért lehet meg ez a minősített többség könnyen. Orbán Viktor még a keleti tagállamok egységes blokkolására sem számíthat.
Választási programjában hangsúlyos elem volt az európai családi pótlék, az európai minimálbér és az európai minimális nyugdíj bevezetése. Mikor érhetnek el ezek a magyarokhoz?
A szociális Európa felé vezető úton az első lépés az európai minimálbér lesz, erről már meg is voltak az első egyeztetések. Most a kiindulópont az, hogy a nemzeti átlagbérek hatvan százalékánál nem lehet kisebb a minimálbér, ami a közmunkásoktól kezdve a pályakezdőkig mindenkinek járna. A következő lépés az lesz, hogy a nyugdíjtól a gyeden át a segélyig minden más jövedelmet európai szinten szabályozzon az Unió. Ezeket alapvetően az adott tagország megélhetési költségeihez, létminimumához igazítanák. Az európai családi pótlékhoz közelítünk, első lépésként rögzítette az unió, hogy minden európai gyereknek joga van az egészséges étkezéshez, a teljes körű és ingyenes egészségügyi ellátáshoz, továbbá az oktatáshoz, valamint a lakhatáshoz és ehhez fel lehet használni az uniós támogatásokat. A kormányon múlik, hogy él-e ezzel a lehetőséggel.
Amikor 2019-ben hivatalosan is politikusnak állt, az volt az egyik indoka, hogy meg kell mutatni, Magyarországon a többség nem Orbán Viktort akarja. Azóta eltelt bő egy év, de a közvélemény-kutatási adatok szerint nem történt átrendeződés.
Viszont van elmozdulás és remélem, hogy ez egyre nagyobb lesz. Az önkormányzati választások előtt senki nem gondolta volna, és egyetlen közvélemény-kutató cég sem jelezte előre, hogy megnyerjük Budapestet, valamint a nagyvárosok jelentős részét. Ez óriási változás volt a korábbiakhoz képest. Összességében pedig a teljesen tisztességtelen hazai feltételek ellenére is fej fej mellett áll a Fidesz meg az ellenzék.
És hogyan tudnának előzni?
A legfontosabb a közös indulás. Közös egyéni jelöltekre, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség.
Lenne közös miniszterelnök-jelölt?
Nincs itt az ideje ennek a kérdésnek.
Orbán Viktorral leülne vitatkozni?
Természetesen. De ilyen úgysem lesz, és nem miattam. Nem véletlen, hogy Orbán lábbal tiporja a független sajtót. Nem bírja az ellenvéleményt. Egy demokratikus vitában már csak azért sem merne hazudni, mert a független sajtó rögtön megírja, ha nem mond igazat. Ezért folyik most az Index kivégzése is.
