Egy fiatal földrajzkedvelő hobbijából, néhány levélváltással indult a világszinten is egyedülálló Zászlómúzeum a nyolcadik kerületben. Balogh László kalandja 1983-ban kezdődött, amikor számos ország és közigazgatási egység vezetőjét kereste meg levélben a kéréssel, küldjék el számára nemzeti jelképüket. Az első válasz Burkina Faso-ból érkezett, majd sorra jöttek a csomagok, bennük a lobogókkal. 1995-ben aztán a józsefvárosi önkormányzat segítségével megnyílt a zászlómúzeum, ahová a látogatók az utcán álltak sorba. Két évvel később költözött át az intézmény jelenlegi helyére, a Nap utcai pincegalériába, amely mostanra túl is nőtte önmagát.
A kollekció hatezer darabból áll, ezzel a világ három legnagyobb zászlógyűjteménye közé tartozik. Az állandó kiállításon a Föld kétszázhatvanöt országa közül kétszáz jelképe látható, az időszaki tárlatokon évente négy ország kerül a figyelem középpontjába – tudtuk meg az alapítótól, Balogh Lászlótól, aki töretlen lelkesedéssel mesél a zászlók történetéről, jelentőségéről. Számára természetesnek tűnik, hogy a legtávolabbi, parányi szigetcsoportok közigazgatási vezetőivel, vagy épp az Amerikai Egyesült Államok elnökével levelezett az elmúlt harminc évben. Egyszerre levéltáros és kiállításszervező, reggeltől estig a múzeumban tölti napjait, figyelemmel követi az újabb országok létrejöttét, s a közigazgatási egységek névváltoztatásait. Tudomása szerint több helyen láthatók az egyes nemzetek lobogóinak történetét bemutató tárlatok, de ehhez hasonló, amely az országok aktuális zászlóit mutatja be, nincs még egy.
Elsőre elvetemült ötletnek tűnhet, ám a kiállítótérbe lépve sokszínű kavalkád és meglepetések sora fogad minket: a kontinensek szerint rendezett lobogók közt járva olyan államok tűnnek fel a látogató előtt, amelyekről korábban sosem hallott, nem beszélve a jelképekről, mintázatokról, amelyek messze túlmutatnak a jól ismert trikolóron. Balogh László tapasztalatai szerint általában keveset tudunk a zászlókról, leginkább azokat ismerjük, amelyek a szemünk előtt vannak, ilyen az angol, a német, a francia, vagy az olasz (amit hajlamosak vagyunk a magyar fordítottjaként emlegetni, noha ez téves megközelítés, alapvető különbségek vannak a sávok elrendezésében, a színhasználatban, a méretarányban). Mint elmondta, a zászlószínek, még ha sokszor egyformák is, különféle jelentéseket hordozhatnak, megkülönböztetjük a pán-afrikai, pánarab, pánszláv, és a pán-iráni színeket.
A pán-afrikai zászlócsalád esetében gyakoriak a piros, zöld, sárga és fekete színek, de előbbieknek semmi közük az Európában, így hazánkban is láthatóhoz. Megtudtuk, az afrikai kontinensen ezek elsőként Etiópia zászlajában jelentek meg, és amikor 1960 körül több állam függetlenné vált, példaként az etiópot tartották szem előtt nemzeti jelképük megalkotásában. Hasonló tendencia figyelhető meg a pánarab zászlócsaládnál is – mesélte Balogh László –, ott a vörös, fekete, zöld dominál, utóbbi a valláshoz kapcsolható: hitük szerint Mohamed köpenye zöld volt. És ki gondolná, hogy a világon csupán egy zászlón jelenik meg a barna szín? A hagyomány szerint kétszáz éve gyakoriak voltak a kalóztámadások Katarban, és az ott élők felvonták a palotára vörös zászlójukat, hogy erőt sugározzanak. De azt a Nap rövid idő alatt kiszívta, ezért úgy döntöttek, attól kezdve a barna szín szerepel majd az ország jelképében. A fehér farkasfogak a britekkel való, 1971-ig megkötött védnökségi megállapodást, a két nép kapcsolatát szimbolizálják. Érdekesség, hogy ez a világ leghosszabb lobogója is, tizenkilenc méteres (1:19). Összehasonlításképp, a magyar egy méter széles, két méter hosszú (1:2), míg a román vagy a belga két méter széles, három méter hosszú (2:3).
A múzeum kedvelt célpont a turisták számára, ám Balogh László arról számolt be, gyakran felteszik a kérdést, miért a pincehelyiségben kapott helyet a tárlat. A múzeumvezető számára a látogatók állandó érdeklődése a meghatározó, ugyanakkor úgy hiszi, ha Londonban vagy Párizsban lenne a gyűjtemény, nagyobb ismertsége, reputációja is lehetne, ott komolyabb kulturális érdeklődés övezi a nemzeti lobogót is. Míg például Nagy-Britanniában kultusza van a jelképnek, sokunk talán nem is hallott róla, hogy hazánkban március 16. a magyar zászló és címer napja. Noha Latin-Amerikához képest a szigetország is lemaradásban van: Equadorban, Mexikóban és Kolumbiában munkaszünettel ünneplik a napot. Ettől még biztosan messze járunk, ám hasonló érdekességekért érdemes ellátogatni a Nap utca sarkára, Balogh László kimeríthetetlen tudástárát hallva, a színek és minták között bolyongva talán kicsit más szemmel nézünk majd a hurkapálcára fűzött papírzászlókra, és a szuvenírboltok kínálatára is.
