Hát lesz valaha ebben az országban nem ti meg mi-zés? Nem kell ehhez szerbnek lenni, románnak, tótnak, mi is, ti is ilyenek vagyunk. Ti meg mizünk – mondja a főszolgabíró a Feketeszárú cseresznye című darabban, pedig Hunyady Sándor nem most írta az utóbbi időben több helyen is látható színjátékot. Szőcs Artur Miskolcon rendezte meg még tavaly októberben. A teátrum most próbálja pótolni az elmaradt előadásokat, ezért ezen a héten az országban valószínűleg egyik elsőként zárt térben nagyszínpadon műsorra tűzte az előadást. Bár a járvány miatt csonka évadot búcsúztatunk, sok elmaradt premierrel, a Feketeszárú cseresznye mindenképp kiemelkedőnek tűnik az elmúlt szezon kínálatából.
Ritkán adódik, hogy egy produkció szinte minden összetevője erősíti egymást. Több miskolci előadásnál érezhettünk az elmúlt években hasonlót, most is már az első jelentnél sok minden eldől, pedig sötétben játszódik. A nézőtér felől érkeznek a magyar huszárok a bácskai éjszakában egy szerb házhoz szerenádozni. Beszólások, szükségletek, viccek váltják egymást, de minden annyira emberi és természetes, hogy az egész pillanatok alatt beszippantja a nézőt. Mulatni jöttek mielőtt másnap elindulnak a frontra. Az „utolsó éjszaka” érzetével aztán sok minden elszabadul. Szőcs Artur rendezése erősen rétegzett.
Középpontjáéban egy szerelmi háromszög áll, de megjelenik a társadalmi háttér is. Elementáris erővel törnek a felszínre az elfojtott indulatok, sérelmek, sebek, a mélyben meglévő gyűlöletek és előítéletek. A magyarok és szerbek által lakott határ menti kisvárosban az első világháború alatt még magyar a főszolgabíró. De együttműködik a szerb kereskedővel, földesúrral és még a fiatal feleségébe is beleszeret. Az előadásban a három főszereplő kivételével szinte mindenki egyforma súlyt kap a színpadon. Nincs kis szerep, karaktereket látunk, többször jó sokan vannak a színen és mindenki képes erősen jelen lenni.
Talán ez a legnagyobb titka az előadásnak és még az, hogy a fiatal színészcsapat egy színpadi nyelvet beszél az idősebb nagy tapasztalattal rendelkező kollégákkal. Egymásért játszanak. A rendezés felerősíti és rendkívül méltón kezeli a Trianon traumát. És nem csak a látványosabb gesztusokkal, a szerbek elégetik a nagy Magyarország térképet, hanem valódi emberi drámákat kapunk. Nem lehet ugyanis eltörölni a gyerekkori emlékeket, azokat a motívumokat, amelyek egyszerűen belénk ivódtak. Nem a pillanatnyi határon múlik az identitásunk. Az érzelmeinket pedig senki sem írhatja át. Lajos András Valiszavljevics Dusánja valami őserőt és ősi fájdalmat képvisel. Szeretni akar, mindenáron és ez lesz a veszte. Bodoky Márk Péterházy Gézája csupa elfojtás. Tűr és mire kitör, már majdnem késő. Czvikker Lilla Irinája a női őserő, Dusán méltó párja, csakhogy elindul az érzelmei után. Onnan pedig nincs megállás. A dalok és a táncok óriási szerepet kapnak az előadásban. A zenészek (a Babra együttes tagjai) élőben aktív részesei a játéknak. Szinte végig jelen vannak és jelenlétük magával ragadó, szinte mágnesező erejű. Nem lehet a hatásuk alól kivonódni. Elementárisak a táncok (Koreográfus: Füzi Attila). A szerb dalok és a magyar nóták a táncokkal együtt szinte a végletekig fokozzák a hangulatot. Amikor már az ember azt hiszi, hogy nincs tovább, minden kezdődik elölről. A virtus, az egymásnak feszülés szinte szétveti a színpadot.
Ami az egyiknek győzelem, az a másiknak veszteség. És nincs állandó leosztás. Hol ide, hol oda billen a mérleg. Az árulóból könnyen lehet zsarnok és fordítva. Elszámolni pedig csak önmagunkkal lehet. A többi semmit sem számít. A halottaink pedig itt kísértenek örökre.
Infó:
Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye
Miskolci Nemzeti Színház
Rendező: Szőcs Artur
