Lezajlott a június 21-én megtartott abszurdnak is nevezhető szerbiai köztársasági és tartományi parlamenti választás, melynek végkifejlete egy pillanatig sem volt kétséges, viszont kiszámíthatatlan következményekkel járhat. A fölényes győztes természetesen az Aleksandar Vučić vezette, a Vojislav Šešelj Szerb Radikális Pártjából kiszakadt Szerb Haladó Párt lett. Megszerezte a voksok 62 százalékát, ami 188 mandátumot jelent, és bejutott a parlamentbe két kipróbált koalíciós partnere: a hajdani Milošević vezette Szerb Szocialista Párt 10,37 százalékot szerzett, ami 32 mandátumot jelent, illetve a 2,45 százalékot elérő Vajdasági Magyar Szövetség, ami 9 képviselői helyre volt elegendő. Parlamenti párt lett az Aleksandar Šapić vezette Szerbiai Hazafias Szövetség is 3,64 százalékkal, ami 11 mandátumot ér. Šapić pártelnök még a kampányban bejelentette, hogy szívesen együttműködne mindenkivel, így a Szerb Haladó Párttal is. Logikus, hiszen ez a párt is kifejezetten patrióta. Meglepetésnek számít, hogy Šešelj pártja, a Szerb Radikális Párt nem lépte át a bejutási küszöböt, amit ezúttal egészen alacsonyra mindössze 3 százalékra csökkentettek; a radikális nacionalista vezér azonban elégedett lehet, hiszen tanítványai felmúlták a mestert.
Ellenzék nélkül
Csoda történt Szerbiában! A többpártrendszerű politikai rendszer ellenzék nélkül működik. Ezt nem sikerült sem Putyinnak, sem Erdoğannak. A végeredmény abszurd, de a kezdett is az volt! A parlament április 27-re írta ki a választásokat. Az ellenzéki pártok nagy többsége bojkottot hirdetett, mert – szerintük - nem voltak biztosítva a tisztességes feltételek. Míg Olaszországban tombolt a koronajárvány, Szerbiában idillikus volt a hangulat. Március elején a szakma jeles képviselője bejelentette, hogy a koronavírus a legnevetségesebb vírus a világon, a mellette nevetgélő Aleksandar Vučić köztársasági elnök pedig megnyugtatta a polgárokat: a szúnyogcsípés veszélyesebb. Tömeggyűléseket tartottak, az aktivisták ajtótól-ajtóig jártak, gyűjtötték a támogató aláírásokat. A pártok válogatott csapata diadalmasan adta át a dobozokba gyűjtött aláírás-cédulákat. Március 6-án azonban váratlanul bejelentették: küszöbön a koronavírus-járvány. Március 15-én a köztársasági elnök, a kormányfő és a parlament elnöke (nem maga a parlament, ahogy azt az alkotmány előírja!) rendkívüli helyzetet rendelt el. Vučić köztársasági elnök azzal indokolta a rendelkezést, hogy ha nem cselekszik, tele lesznek a temetőink. Európa legszigorúbb kijárási tilalma következett. A 65 évnél idősebbek még az utcára sem mehettek ki, hétvégeken pedig a polgárok csak a lakásuk ablakából sóvároghattak a külvilág után.
Ezt követte az újabb csoda! Májusban Vučić elnök bejelentette: legyőztük a járványt! A parlament május 6-án megszüntette a rendkívül állapotot, majd június 21-re kiírta a választásokat. Az ellenzéki pártok többsége továbbra is bojkottált. A részvételi arány gyászosra sikeredett, a köztársasági választási bizottság adatai szerint 48,93 százalékos volt. Főleg a nagyvárosokban szavaztak kevesen; Belgrádban például 38,27, Nišben 42,41, Újvidéken 42,48 százalék, ami azt jelenti, hogy ezekben a városokban a legnagyobb az ellenállás a jelenlegi autokrata politikával szemben.
Vučić „győzelmi kudarcot” szenvedett, ami a jövőben sok gondot okoz majd a szerb kormánynak. A „szerbiai csodát” aggódással követi az európai közvélemény. Az EU fórumairól figyelmeztető jelek érkeztek. Számos dokumentumban rögzítették, hogy Szerbiában továbbra is és egyre inkább sérül a sajtószabadság meg a jogállamiság, a korrupció pedig növekszik. Ezzel a parlamenttel minden bizonnyal lelassul Szerbia csatlakozása az Európai Unióhoz. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a választások után folytatni kell a Belgrád-Pristina közötti, mindeddig sikeresen „befagyasztott párbeszédet”. Az eddigi kudarcok azonban nem sok jóval kecsegtetnek. Hogyan lehet társadalmi kiegyezésre jutni 48,93 százalékos választói részvétel után?
Koszovó és koronavírus
A konszenzus elmaradása Koszovó kérdésében biztos földrengést idézne elő, hiszen a Koszovó-trauma olyan mély, hogy csak társadalmi konszenzussal lehetne tovább lépni. A választások kimenetele vészesen elmélyítette a szakadékot. A helyzetet bonyolítja, hogy az ellenzéki pártok nagy többsége Vučićnál is radikálisabb álláspontot képvisel. Vučić is arra esküszik, hogy szóba sem jöhet a független Koszovó. Felmerült a referendum lehetősége, mármint, hogy döntsön a lakosság. Kérdés azonban, hogy milyen programmal lépne fel a kormánypárt és milyennel az ellenzék? Nyilván mindkettő szlogenje ugyanaz lenne: „nem adjuk Koszovót”. A referendum tehát ugyanolyan abszurd lenne, mint amilyenek a választások voltak.
A választások utánig a vírus lesben állt. Eleinte kedvezett a kormánynak, azonban a választási diadal után, a Szerb Haladó Párt vezetősége a vírusról megfeledkezve látványos ünneplésbe kezdett. Folyt a pezsgő, amíg a párt vezető tisztségviselői maszk és kesztyű nélkül győzelmi mámorban ünnepeltek. Megjelent a rezesbanda is, a politikusok gondtalanul járták a körtáncot. Mindezt közvetítette a televízió, mire a nézők csak ámultak-bámultak. Nem így a koronavírus. Megbosszulta magát, megfertőzte többek között a hadügyminisztert, a parlament elnökét és a Koszovóval megbízott irodavezetőt. A nyilvánosságra kerültek adatok arról árulkodtak, hogy a koronavírus nem volt akkora tekintettel a választásokra. A hivatalos adatok szerint március 19-e és június 1-je között 244 ember halálát okozta. A BIRN nevű szervezet azonban birtokába jutott egy szintén hivatalosnak nevezhető kimutatásnak, mely szerint a fenti időszakban 632 halottról beszélhetünk! Ezek szerint nem győztük le a vírust, a választásokat sem kellett volna kiírni. A válságtörzs tagjai elismerték: talán mindkét adat hiteles?! Ana Brnabić kormányfő a következő magyarázatot nyújtotta a kettős mércére. Tegyük fel, hogy egy vírus-pozitív személy a klinikára tartva közlekedési baleset áldozata lesz. Ez esetben nem állítható, hogy a vírus áldozatáról van szó.
A néptömeg azonban nemigen értett szót a kormányfővel. A váratlan és rosszul kommunikált váltások megrendítették a lakosság szakmába és kormányba bizalmát is, amit mostanra a válságtörzs tagjai is elismertek. Közvetlenül a választások előtt a kormány engedélyezte futballmeccs megtartását 20 ezer nézővel. Egyik-másik vezető tömeggyűlést szervezett, amelyen szájmaszk és a távolság betartása nélkül több ezres tömeg gyűlt össze. A választások után a vírus robbanásszerűen terjed. Ma úgy tűnik megállíthatatlan. Ez esetben nehéz megállapítani, hogy milyen szerepet játszottak az elhirtelenkedett választások. Vučić elnök szerint semmilyent! Valami azonban mégiscsak történt! A hivatalos adatok szerint 2020. április 1-jén Szerbiában 160 új fertőzött volt és 5 halálos áldozat. A választási lazaság után július 3-án 309-en fertőződtek meg és 11-en haltak meg, tehát a szám megduplázódott. Dél-Szerbia muzulmán lakta részein apokaliptikus hangulat uralkodott el. Törökországból különgép érkezett tetemes segélyszállítmánnyal. A kormány szerint politikai koholmányról van szó. Számos szerbiai nagyvárosban rendkívüli helyzetet hirdettek. Belgrádban a szigorítások mellett bezárták az egyetemi kollégiumokat. A diákok még aznap éjjel demonstrálni kezdtek. Megrendült a tömeg bizalma a kormányban. Vučić államelnök ellenséges álhírekről és az ellene irányuló politikai áskálódásról nyilatkozott. A megszorítások bejelentésének estéjén (július 7-én), Belgrádban váratlanul heves tüntetés tört ki, amelyet a készenléti rendőrség, a csendőrség, a lovasrendőrség durván éjjel két óra után tudott feloszlatni. Belgrád városközpontja könnygázfelhőbe boruló harctérre emlékeztetett. A görög kormány lezárta a határokat a szerbiai turisták előtt. A kormány a felelősséget a fegyelmezetlen polgárokra hárítja, mondván, nem a választások okozták, hanem a házibulik meg a polgárok engedetlensége. Egy bevásárlás veszélyesebb, mint a 20 ezres nézősereg a stadionokban, állította a miniszterelnök asszony. Úgy tűnik, hogy a szerbiai választások utóélete a vírus kezében van.
Történelmi siker?
A siralmas légkör ellenére a vajdasági magyarok pártja, a VMSZ történelmi sikerről nyilatkozik. 9 képviselői mandátumot szerzett, amelynek a titka az alacsony részvétel és a kisebbségi kulcs. Nyilvánvaló, hogy ebben a parlamentben nem döntő a kisebbségi képviselők száma, viszont számukra bizonyára sikernek számít, hogy az eddigi 50 ezer voks helyett ezúttal 71 893 szavazatot kaptak. A nagyobb mozgósító erő a magyarországi anyagi támogatásoknak köszönhető, hiszen az elmúlt négy évben ez az igazából új mozzanat a VMSZ tevékenységében. A szavazatok számának növelése sikernek számít, bár elgondolkodtató, hogy a 200 ezer magyar választópolgár közül 71 ezer, vagyis 34 százalék szavazott a versenytárs nélküli kisebbségi pártra, annak ellenére, hogy a sok milliárdot kitevő anyaországi támogatás elérte a maximumot. Persze a VMSZ épp a szavazatok számával okozott országosan röhejt! Történt ugyanis, hogy a dél-szerbiai Vranje melletti település meg egy vranjei kerület lakói is, egytől-egyig a VMSZ-re szavaztak, így az 1245 szavazat birtokába jutott. Ez jóval alacsonyabb a vészesen alacsony országos részvételi aránynál is. Az interneten számtalan mém született, az egyik párt javasolta, hogy Magyarország nyisson konzulátust Vranjeben, a történészek pedig ismerjék el, hogy Vranje legyen a 65. magyar vármegye. Dél-Szerbiába magyar nyelvű tankönyveket várnak, annál is inkább mert a VMSZ lett a város 3. legerősebb pártja. Ugyanakkor az urbánusabb magyarlakta helységekben a részvétel igencsak alacsony volt: Szabadkán 44,25, Zentán pedig 45,25 százalékos.
Az idei választási eredmények rövid távon nyilván alkalmat nyújtanak az elégedettségre, a következő években azonban aggodalomra is okot adhatnak. Az erősen megosztott szerbiai társadalomban a VMSZ a volt radikálisok és a Milošević pártjának vezetői melletti feltétlen kiállásával megszerezte ugyan az egyik tábor rokonszenvét, de elvesztette a másikét: bizalmatlanságot szült a társadalom azon részében, amely a kilencvenes években éppen a radikálisokkal és Milošević szocialistáival szemben állt ki a magyar polgárok mellett. Nyilván egy kisebbségi párt nem tehet mást, minthogy a kormánypárthoz dörgölődzik, annak érdekében, hogy némi engedményeket csikarjon ki. Ilyenkor érdek vezérli és nem a csapdahelyzetet megalapozó politikai empátia, annál is inkább, mert a két politikai formáció közötti különbség nem sorsdöntő; mindkettő más-más úton, de erős nemzetállamot akar, kifejezetten nemzeti narratívát ápol, tehát a jelenlegi baljós megosztás inkább a kis különbségek nárcizmusának eredménye.
