Örömmel látom, hogy a budapesti főpolgármester népszerűsége, elfogadottsága közel „kétharmados”. Őszintén örülök, és azért írok, mert attól félek, „megelőlegezett bizalomról” van szó, ami nem szokott örökké tartani. A világért sem akarom azt állítani, hogy Tarlós után bárkit meg tudnának kedvelni a pestiek, és azt sem, hogy aki Budapesten kihívja Orbánt, annak olyan nehéz dolga nincs. Remélem, egyedül állok elégedetlenségemmel, ami az eddigi ténykedést illeti.
Látványos balfogások vannak. Lehetne sok-sok szót vesztegetni a járványhelyzet leple alatt, mindenféle egyeztetés nélkül, rajtaütésszerűen fölfestett (a csomópontokon kiskosztüm szabásmintának látszó, követhetetlen) kerékpársávokra, az ünnepeken konzekvensen ki nem tett uniós zászlókra. Arra, hogy több stadion épül, mint Tarlós alatt, viszont nem változik jó irányba a fővárosi egészségügy. Nem volt "CT osztás", annak ellenére, hogy a pénz megvolt rá, mégpedig a kormánytól tíz milliárd forint, a kórház kontra stadion egyezmény első tételeként. A pénz megérkezett a kerületekhez, címkézetlenül, el is úszott a semmibe, ahogy annak rendje és módja van kies hazánkban rendszerektől függetlenül, immár évszázadok óta. Vagy a legfrissebb: a híresen jó budapesti színházi élet lépésről lépésre való kiszolgáltatása a Nemzeti Színház és Együttműködési Rendszer rossz ízlésű diktátorainak.
Mindez tekinthető lenne erőfölmérésnek, kezdeti bizonytalanságnak, ha hallanánk végre közép és hosszú távú terveket. Ha látnánk a város jövőjét illető elképzeléssel előálló stábtagokat. Nem demagóg lózungokat várok, mint hogy Budapest legyen a budapestieké, meg ne mi szennyezzük a levegőt (megcsinálják ők, azzal, hogy fejlesztik a buszközlekedést, és nem csillapítják a teherforgalmat), meg ezekhez hasonló csacskaságokat.
Amiket eddig hallottunk, azok bizony nem haladják meg az említett színvonalat. Sajnos az ars poeticaként hangoztatott mondatot is ide sorolom: azt, hogy a demokratikusan megválasztott főpolgármesternek kötelessége együttműködni az ország népe által demokratikusan megválasztott kormánnyal. Hát egy nagy kutyafülét! Pont fordítva: a főpolgármester kötelessége az, hogy megfogalmazza és érvényre juttassa a budapestiek érdekeit, éppenséggel a kormánnyal szemben. Az önkormányzat a demokrácia egyik legfontosabb „checks and balances” (fékek és ellensúlyok) intézménye. Nincs más esély a város kultúrájának megőrzésére és tovább építésére. Mert ugyan mi (vagy ki) mástól kellene féltenünk a szellemi és anyagi függetlenségünket (ami a fejlődés sine qua nonja), mint a mindenkori kormánytól?
Az érdekek ugyanis a legtöbb kérdésben ellentétesek, főleg azért, mert (Trianon óta) a mindenféle letűnt korok levitézlett rendszerei nem nélkülözhették az ország egyetlen európaias nagyvárosát - székesfővárosként. Annak ellenére nem, hogy már Horthy is bűnös városként tartotta számon a liberálisnak bélyegzett metropoliszt. Mégsem fogadhattak volna diplomatákat és vezető politikusokat Pusztaszeren vagy Rákosmezőn. Budapesttel mint díszlettel legitimáltatták magukat. Később, hogy otthonosabb legyen, teleszórták a várost hivatalokkal és hazug szimbólumokkal.
Ez folyik most is. Mert Felcsút sem felel meg a célnak, még az alcsútdobozi rekvirált kastéllyal és a vezéri sasfészek bunkerral meg a Makovecz stadionnal együtt sem. Nagy szerencsétlensége Budapestnek, hogy a felcsúti népfinak az úri Magyarország förtelmes imposztorai szolgálnak példaképül. Ahogy azok, ő is a budai Várat szemelte ki magának, holott úgy passzol hozzá a Vár (és a város), mint tehénhez a gatya.
Közben az igazság az, hogy az orbáni ízlésnek kedves „látványpékség-politika” a civilizált (demokratikus) világban kimenőben van a divatból. Mert nincs rá szükség, úgy hazugság, ahogy van. Mind a diplomácia, mind pedig a közigazgatási ügyintézés nélkülözi a személyes kapcsolatfelvétel és az „úrfelmutatás” szükségességét. A járvány alatt bebizonyosodott, hogy minden épeszű politikai dolog megoldható látványpékség nélkül. Karácsony Gergelynek és stábjának a budapestiekkel szembeni elsőrendű kötelessége lenne megszabadítani Budapestet a politikai fővárosság - a fölösleges, kultúrát romboló giccses látványpékség - nyűgeitől, hogy Budapest a magyar kultúra (a magyar művészet és a magyar tudomány) európai fővárosa lehessen.
Minden más csak azután, megfontolva, meggondolva: „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen.”