Már nem is értem, miért hittük annyian megint, hogy meg fog változni a világ. Egy járvány után. Bizonyára a karanténlét vette el az eszünk. Már ha biztonságos falak vettek körül. Amelyekre reményeket lehetett álmodni. Megszűnt a stressz, a túlpörgés, újra szerelmet okozott a házastárs, örömet a család, eszünkbe jutott, mit is szeretünk csinálni, megérteni véltük, kik vagyunk. Ha kimerészkedtünk fél órára a néptelenségbe, szabad gondolatokat leheltünk a természetbe. Ha autóba kellett ülnünk, élvezhettük a vezetést a kihalt utcákon. Feldobott a sok innovatív próbálkozás a munkaszervezésben, az oktatásban, funkciót kapott a netezés. Lehetett együtt érezni az egész emberiséggel. Úgy tűnt, az államok kénytelenek lesznek szembenézni a gazdasági, szociális problémákkal, új, átfogó megoldásokat keresni kezelésükre, és addig is gondoskodó szülő módjára a rászorulók mellé állnak.
A médiában új szellemiség kezdett terjengeni. Járványügyi és gazdasági témákban megnyílt az út az átgondolt szakértői megszólalások előtt, nagy koponyák léptek elő tudományos műhelyekből a képernyőkre. A józan, egzakt gondolkodás társadalmi térnyerésének vágya-reménye csillant fel Boldogkői Zsolt molekuláris biológus Tudományellenesség: fenyegető világjárvány című cikkében. Mindez pozitív hatást gyakorolt a véleményformáló celebekre is.
Ám ahogy enyhült a járványhelyzet, világossá vált, hogy semmi nem fog komolyan megváltozni. A víruska így-úgy kezelhető, a válság drága, induljon hát újra minden, ahogyan volt, aki meg beteg, öreg és pechje van, legfeljebb meghal. Illúziók – konyec. Idehaza a kormány egy pillanatig sem alakoskodott, azonnal világossá tette, hogy nem fog jótékonykodni, magába szállni, bármiben is váltani. A felhatalmazási törvény körüli botrány provokálásával pedig gyorsan visszaterelt mindent a politikai iszapmederbe.
Mit tehet a média? Lehajtott fejjel követi, ami van. Járvány zárójelben, strukturális kérdések halványra kérdőjelezve, helyette 2022-es választás, kormány-önkormányzat meccs, ki mit mond zsűrizés. Tudományos, szakszerű tájékoztatás, gondolatébresztés helyett politikusi, publicista, celebszakértői „okosbeszéd”. Utóbbi egyik jeles képviselőjében pedig már villant is párat a megszokott véleményformálói nagyság.
Török Gábor tévés megszólalásairól lesz szó. De valamit tisztázzunk: a celebszakértő nem szélhámos. A média karolja fel a népszerűségbe tudása, szakmai tekintélye miatt. Aztán van, aki szakterületén marad, mint Dávid Ferenc. És van, aki nemzeti megmondóvá csábul. Ez sem bűn. Belesodródott (egyre szürkülve) a szerepbe Heller Ágnes és egy időben Majtényi László is. Török Gábor még őrzi benne frissességét, ügyesen egyensúlyoz a politológus és a politikai szakértő hangütése között. Ereje is van még hozzá, hiszen legtermékenyebb éveiben jár. Erős karizmával áldotta meg az ég, macisan jóképű, huncut életörömöt áraszt, nem moralizál, amivel el tud fogadtatni bármilyen esendőséget. Játékosan öntelt. Aki látja, hallgatni is akarja, mikor hallgatja, odafigyel rá. Hipnotizáló magabiztossággal felépített, karakteres állításaira.
Akik azonban a járványhelyzet bizonytalanságában a mély szakvéleményekbe kapaszkodtak, immunisabbakká váltak az értelmiségi populizmussal szemben. Felfigyelhettek rá, hogy Török Gábor megállapításai részben azért olyan markánsak, mert a politikát hatalomért folytatott sakkjátszmává egyszerűsíti. Ennek igézetében mondhatta el az Egyenes beszédben, hogy a felhatalmazási törvény csupán egy csapda a kormány részéről, amelybe az ellenzék belesétált, kizárva magát a közös válságkezelés kampánybónuszaiból. Nem volt elég fifikás, túl mereven ragaszkodott bizonyos demokratikus elvekhez. Pedig hát egy vírushelyzet is választási meccshelyzet. Így azt sem lehet kizárni, hogy a kormány előrehozott választásokkal próbálja stabilizálni hatalmát a nehéz időkre. Aztán a június 2-i adásban kifejtette, nem kell semmit előre hozni, hiszen a kormány megint leiskolázta az ellenzéket, amelynek a helyzete szinte reménytelen. Hogy miért? A közhelyek kéznél: nem tudni, mit akar, nincs víziója. Nem következetes! Na, erre a műsorvezető, Rónai Egon felkapta a fejét: De hát végig a szociális kérdésekre koncentráltak, rengeteg konkrét javaslatot fogalmaztak meg! Mindegy, folytatja Török, nincs világos narrációjuk, senki se tudja, mit akarnak. Rónai azonban nem engedett szabad utat ennek a szövegnek. Napi beszélgetései alapján is tudta, egyszerűen valótlan az állítás az ellenzék koncepciótlanságáról a járványválság kezelésének időszakában. Így pedig a sakkelemző tézis sem tartható. Figyelmeztető pillanat volt: Mi lenne, ha másként, nem a politika szintjén csinálnánk ezután a politikai szakértést, és többet mozgósítanánk a tudásunkból? De úgy látszik, késő, már túl vagyunk a vírus okozta progresszív józanságon, a változások lehetőségén. A beszélgetést követő napon a média nem arról beszélt, hogy Török Gábor ezúttal kicsit eltévelyedett, hanem a legfontosabb hírek között idézte kijelentéseit.
