A Yesterday talán a legjobb dalom – mondta Paul McCartney, és ezt most azért is érdemes felidézni, mert a felvételt ötvenöt éve, 1965. június 14-én rögzítették. A szerző az Asher család házának felső szintjén zongorán komponálta. (Akkoriban Jane Ashernek, a Peter & Gordon duó Petere húgának udvarolt, sőt el is jegyezte őt.) Hogy ne felejtse el a melódiát, mondjuk így, munkaszöveget dúdolt rá: „Scrambled eggs / oh my baby how I love your legs...”
A rántottának természetesen nincs köze a formás lábakhoz és ez esetben az értelemhez se, de prozódiailag ugyanúgy kijön, mint a „Yesterday / all my troubles seemed so far away”. Jó, hogy McCartney megjegyezte saját dallamötletét, mert a szám minden idők legtöbbször feldolgozott slágerévé vált: a Guinness Book szerint több mint háromezer adaptációja van szerte a világon. A BBC 1999-es szavazásán az évszázad popdalává választották; az amerikai könnyűzenei jogdíjhivatal, a BMI 2004-ben közzétett felmérése alapján az előző negyven év legtöbbször játszott száma volt az Egyesült Államokban; 2012-ben, az első Beatles-kislemez, a Love Me Do / P.S. I Love You megjelenésének ötvenedik évfordulóján a mesés négyes második legjobb dalává választották – a Hey Jude mögött és a Let It Be előtt – az Egyesült Királyságban; míg a Rolling Stone magazin a negyedik helyre tette „liverpooli” rangsorában az A Day in the Life, az I Want to Hold Your Hand és a Strawberry Fields Forever mögé.
A producer George Martin annak idején azon tűnődött: „Valójában ez nem is Beatles-produkció, hiszen a fiúk közül csak Paul játszik és énekel rajta.” Meg is kérdezte Brian Epsteint: „Legyen McCartney-korong?” A menedzser azt válaszolta: „Nem, még képletesen sem oszlatjuk fel a kvartettet. Ez a Beatles!”
Négyes azért volt. Vonósnégyes. Amikor ennek alkalmazását Martin felvetette, McCartney hevesen reagált: „Ó, ne, mi rockzenekar vagyunk, nem pedig a Mantovani!”
De lassanként megemésztette a javaslatot. Így működött közre első hegedűn Anthony Gilbert, aki Seiber Mátyástól, a harminc éves korától Londonban élő zeneszerzőtől tanult; másodhegedűn Sidney Sax, a Nemzeti Filharmonikusok alapítója; csellón Francisco Gabarro és brácsán Kenneth Essex. A felvétel ragyogóan sikerült, de hangversenyen nem lehetett reprodukálni, McCartney még a Beatles 55 ezres tömeget megmozgató koncertjén is egyedül játszotta a New York-i Shea stadionban 1965. augusztus 15-én. A bulin a Fab Four két hatvanötös brit listavezetője hangzott fel: a Ticket to Ride és a Help. A csapat az évi amerikai Number One-jai közül ugyancsak kettő szólt: az I Feel Fine és a Yesterday. (De már akkoriban is vertük a hanyatló Nyugatot: Louis Armstrong 80 ezer néző-hallgató előtt énekelt és trombitált a Népstadionban 1965. június 9-én.)
Ha a feldolgozók mindegyikét felsorolnánk, akkor külön számot kellene kiadni. (Amúgy az illene a külön számhoz.) Néhány közülük: Count Basie, Shirley Bassey, Michael Bolton, a Boyz II Men, a Brothers Four, Ray Charles, Perry Como, Sammy Davis Jr., Neil Diamond, Bob Dylan, David Essex, José Feliciano, Marvin Gaye, Tom Jones, James Last, Brenda Lee, a New Seekers, Oscar Peterson, Elvis Presley, Frank Sinatra, a Supremes, Sarah Vaughan, a Wet Wet Wet, továbbá Placido Domingo és a Berlini Filharmonikusok. Az utóbbi kettő a szerzemény klasszikus jellegét bizonyítja, az átformálók sokfélesége pedig azt, hogy a Beatles a Yesterday-jel érte el először azt, hogy széles körben meghódította a könnyűzene felnőtt közönségét is.
Ám akárhány adaptáció készült akármilyen nagyokkal, egy sem volt olyan, mint az eredeti. A több mint félévszázados felvétel napján itthon a következő táncdalok csendültek fel este 9 óra 25 perctől a Petőfin: Tigris Tviszt (Négy Barát együttes), Túl sokat ígérsz (Mikes Éva), Dobszerelem (Kovács Erzsi) és a kiváltképp jellemzőnek mondható Sors, mit vétettem (Vámosi János). Szólt azért a gitár is Duane Eddytől, a Spotnickstól, a Venturestől.
Mintha ma lenne...
Vagy legföljebb tegnap.
