;

kapcsolat;lakásszínház;

- Elválaszthatatlanul a közönségtől

Bár a jövőben felerősödhet a színházlátogatókban a távolságtartó attitűd, a személyes találkozásokra még a korábbiaknál is nagyobb lesz az igény – az olyan interaktív közegű lakásszínház pedig, mint amilyen a budapesti TeátRoom, mindkettőre felkészülve tervezi a járványhelyzet utáni produkcióit.

Közhely, hogy az előadóművészeknek nem könnyű manapság. De egy nonprofit alapon működő, független, az irodalmat, a színészi, a hang- és a táncművészetet ötvöző társulatra, mely egy családi otthon lakterében szövetkezik estéről estére a nézőkkel, hogy egy-egy előadás révén létrehozzon minden résztvevő számára izgalmas, szórakoztató, egyben felemelő hatású produkciót, különösen igaz. Ugyanakkor a főváros VI. kerületében egy éve létrejött TeátRoom lakásszínház SzövegTest Társulatának művészei – Bánhidi Lilla (társulatvezető), Margetin István, Seres Lili Hanna, Totth Benedek (írók), Balogh Andrea Rhea, Matisz Viktória, Mészáros Gergő, Ayumi Toyabe (táncosok), Markos Levente (zenész) –, bár másokhoz hasonlóan őket is érzékenyen érintette a járvány miatti korlátozás, bizakodóan és ötletekkel telve készülnek a jövőre.

„Március 8-án volt az utolsó előadásunk, az eseményekre tekintettel a többit lemondtuk. Ez annál inkább volt fájó, mivel a február végén bemutatott, Polaritások című irodalmi estünknek, mely számos vendéggel állt színpadra és rengeteg munkával készült, legalább 4-5 további, tavaszi előadását terveztük” – mondja Bánhidi Lilla, a társulat vezetője, a lakásszínház tulajdonosa, hozzátéve: akárcsak az említett előadás estjei, úgy több kisebb vendégtársulat nagyon várt bemutatkozása is őszre tolódik. Készülve az augusztusi-szeptemberi indulásra, most a legfontosabbként a közönségük érdeklődésének fenntartásán fáradoznak – közösségi oldalukon játékokkal, beszélgetésekkel aktivizálják nézőiket. Jelenleg dívó, közvetített online előadásokat azonban nem terveznek. „Egy esten 12-14-en lépünk az idézőjeles színpadra, nem szeretném veszélyeztetni a társulat tagjainak és családjaiknak az egészségét, másfelől a színházunknak éppen az az egyik különlegessége, hogy az előadás után lehetőség van a fellépőkkel, a szerzőkkel beszélgetni, ezt online lehetetlenség lenne produkálni” – ecseteli Lilla. Margetin István, a társulat irodalmi vezetője ehhez hozzáfűzi, hogy mivel annyira meghatározó a fellépők közti kommunikáció és az előadás szándékoltan improvizatív jellege, úgy hanghatásilag, mint táncmozgásban is, a mindenki a saját otthonából webkamerán keresztüli együttes jelenlétének közvetítése nem jelent számukra megoldást.

Arra a kérdésünkre, nem tartanak-e attól, hogy a távmozira, online színházi közvetítésekre rászokó közönséget esetleg a karantén-feloldása után elveszthetik, egyértelműen nemmel válaszoltak. „A személyes találkozások valószínűleg távolságtartóbbak lesznek ezután, ebben változhat a nézői magatartás – mondja István –, de ehhez a lakásszínházban is tudunk alkalmazkodni. Ugyanakkor a korábbinál még erősebb lesz az emberekben az igény az összejövetelekre, az élmények közös megosztására.”

Lilla is azt emeli ki, mennyire fontos az a személyes kontaktus és a kisebb tér intimitása, melyben az előadásaik hatásosan működnek. „Annyira nem vagyunk elválasztva a közönségtől, hogy lehetetlen kitérni az előadás hatása alól. Oly nagyon bevonódnak, hogy például Manyasz Erika Helyettem élsz és Gerner Csaba Csak tenyérnyi vér monodráma-előadásán is az egész első sor zokogott.” S hogy ez miként hat oda-vissza, arra István hoz emlékezetes példát a társulat produkcióinak történetéből: „Tavaly májusban a Mozdulat-Sor című estünkkel dupláztunk, hogy minél több embernek megmutathassuk. Elméletben ugyanazt mutattuk be kora és késő este is, mégis, mintha két teljesen különböző előadás lett volna, annyira sokat számított az alig fél méternyire ülő közönséggel való együttlélegzés. Az elsőn az előadás komolyabb, lelkileg megterhelőbb rétegeire rezonáltak a nézők, míg a rákövetkezőn inkább a szövegekben lévő humorhoz kapcsolódtak, amitől felszabadultabban mozogtak a táncosok is.”

Az április 25-én felhőtlenül ünnepelt születésnap elmaradásán való bánkódás helyett az összművészeti produkciókban érdekelt társulat már a jövő közös művészeti izgalmait tervezi. „Külön szeretnénk választani a társulatunkat a lakásszínháztól, hiszen más társulatok is fellépnek nálunk, mi is előadunk más helyszíneken, ahogy tettünk korábban alkalomszerűen íróképző táborban, tánciskolában, vagy egy tetőteraszon – vázolja Lilla, akinek minden egyes előadás előtt átrendeződik a családi laktere színházi térré. – Bővítenénk is a palettánkon, még több kísérleti jellegű előadással, ennek érdekében hamarosan egy színházi rendező is csatlakozik hozzánk. Növelve az interaktivitást, valamint, ahogy a költészet napi versmaszk-kampányunk alkalmával is, további, társadalmi problémákra reflektáló akciót is szeretnénk elindítani.” S ez mély összhangban van a társulat megalakulásának, a TeátRoom lakásszínház létrehozásának eredeti célkitűzésével, mely az irodalmat kívánta a lehető legközelebb hozni a közönséghez. „Ezen az úton még rengeteg lehetőség van – szögezi le István –, nem csak több szerző több szövegével tennénk változatosabbá a repertoárunkat, de a zene mellett a csend erejének kihasználását is latolgatjuk, ahogy bőven akad öletünk a továbblépés tekintetében más társművészetek bevonásával is.”

Afrikai ritmusoktól visszhangzik a ház. Ahogy sorra jönnek a halálhírek, úgy hallgatjuk a régi felvételeket, és egyre csak mosolygunk.