Ha Kövér László házelnök úgy gondolja, az ellenzék kedvenc elfoglaltsága, hogy politikai vita helyett síppal-dobbal-nádi hegedűvel verje fel időről-időre a Ház csendjét, vagy hogy bárki honpolgár szívét megdobogtatja, ha a budai körfogalomba autós dudakoncertet szervez valaki, hát rohadt nagyot téved. A Ház ablakából nézvést talán hihetetlen, de a polgár egyetlen dolgot kíván: nyugalmat. Mert a polgár legelőször is politikai lusta. Ha nem volna rest, már rég elkergette volna a nyomdafestéket nem tűrő világba azt a hatalmat, amely tíz éve folyton az idegvégződéseit birizgálja.
Kövér, aki néhány napja a a demokrácia történetében ösvényt vágva a teljes magyar ellenzéket, vele a választók felét kidobta a nemzetből, a hét végén a Kossuth rádióban azon siránkozott, hogy az ország demokratikus intézményrendszere tönkretételének határán van. Napról napra porlik az intézményrendszerbe vetett közbizalom. Szerinte ez anarchiához vezet, hiszen ha nincs tisztelet, akkor nincs tekintély, ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség, az alkotmányban rögzített intézményeknek pedig kellene, hogy legyen „objektív tekintélyük”, függetlenül attól, ki irányítja azokat. Egyre kevesebb az esély tehát, hogy normális viszonyok uralkodjanak a parlamentben, vagy „általában véve az úgynevezett demokratikus politikában”.
A Házelnök minden szavát értjük. Látjuk a szánni való ellenzéket, amely a Házból kiszorítva az utcára kényszerült tíz év fideszes kormányzás után, ott szűköl most a köztereken, mert nem jut levegőhöz a Házban. Ahol demokráciának nyafogja az aggódó Házelnök a tekintélyelvnek kiszolgáltatott korporatív gazdasági-politikai rendszert. Engedelmességért könyörög az „objektív tekintélynek”, ami az ő hatalmuk tekintélye, nem a demokráciáé. Alávetettség, ha másképp nem megy, hát erőszakkal, kikényszerített anarchiával, amit majd a polgár nyugalmára hivatkozva letörhet az „objektív tekintély”.
Kövér tud számolni. Nagyon is tud. Csak azt felejti el, hogy a politikában a kétszer kettő nem mindig négy.