Orbán Viktornak eddig a válságokkal szerencséje volt: első győzelmekor, 1998-előtt Bokros Lajos, majd 2010-et megelőzően Bajnai Gordon szedte ráncba a megtépázott magyar gazdaságot. Mostanra viszont sajnos elfogytak a makrogazdaság törvényszerűségeihez értő kisegítők, most csak maga maradt a Karmelita kolostor lakója.
Gazdasági téren három rögeszméje biztos, hogy van a miniszterelnöknek, amelyek most nem kifejezetten nyerők. Az egyik az erőltetett centralizáció, a mindent központosítani akaró szándék: ez most visszaüt, a önkormányzatok költségvetésének a legkülönbözőbb ürügyekkel való megsarcolása gyengíti a szociális hálót, ami különösen járvány idején hatványozottan veszélyes, és ellenérzést szül.
A másik a költségvetési hiánykorlát. Az EU-s szabályok eddig korlátokat írtak elő a tagországoknak, nemrég ezt a járványra tekintettel feloldották. Most a kormányfő mégis, továbbra is alacsonyan akarja tartani a deficitet, pedig a feloldás pénzt jelenthetne a munkájukat és vállalkozásaikat elvesztő tömegeknek, megmentheti a gazdaságot az összeomlástól.
A harmadik fixa idea a szolidaritási, illetve szociális érzéketlenség, a félelem a középosztály és a még a gazdagabbak nagyobb teherviselésétől. Pedig a válság miatti pénz illetve jövedelem átcsoportosítás parancsoló követelménye éppen azt sugallja, hogy vaskos jövedelemadót kéne kivetni, és az adóparadicsomok felszámolásába kéne a magabiztos válságmenedzselőnek belevágnia.
Ezek a most időszerűtlen, már poros megrögzöttségek épp idejében kerülhetnének ki a kormányfő „komfortzónájából”, és átértékelésük hátha segítene, hogy a nehéz időszakot könnyebben átvészeljük.
A szerző közgazdász