Az ember társas, közösségi lény, ősidők óta jellemző, hogy az egyedül maradó egyed nem marad életben. Genetikusan kódolt, hogy kolóniákban, közösségekben élünk, a szociális izoláció az elmagányosodás tudományosan igazolt káros hatásait ráadásul drasztikus formában váltja ki – mondta Gecse-Simon Orsolya traumaszakértő supervisor a Népszavának.
Manapság, illetve a járvány előtti időszakban a test mítoszában éltünk, azt gondoltuk: „sosem öregszünk és halunk meg, ezek - az egyébként az élet teljességéhez tartozó folyamatok - borzasztóak, jobb, ha nem is látjuk.” Nem szeretjük azt, ami kellemetlen, nem jó illatú, fáj, nem sima bőrű, és a ma emberének más a viszonyulása a halálhoz is, mint a korábbiaknak. Rettegünk tőle és azt gondoljuk, megóvhatjuk magunkat, ha elzárkózunk. Így azonban a pszichés szükségleteinket nem tudjuk kielégíteni, ami eredményezheti azt is, hogy akár már egész rövid idő alatt nemcsak a lelkünk, hanem a testünk is rossz állapotba kerül.
A távolságtartás, amibe most kényszerültünk, a pszichés ártalom és a kognitív hanyatlás mellett fizikai tüneteket is okozhat, például csökkentheti a fertőzésekkel szembeni védekezőképességet és gyulladásos folyamatokat is gerjeszthet. A kutatási eredmények szerint az izoláció okozta tünetek már néhány napot követően megjelennek: szorongás, lelki instabilitás, idegesség, a kedélyállapot hullámzása, pániktünetek, az önbizalom csökkenése és a paranoia jelei is mutatkozhatnak.
A negatív érzelmi spirálra, a félelemre, a rettegésre utalt a veszélyhelyzet kihirdetésekor indult vásárlási láz. „Sok páciensem már az első napokban pánikról, alvászavarokról, fulladásig menő légzési nehézségekről számolt be.” Erős szorongásra utal, ha éjszaka felébredünk, pedig nem szoktunk, de az evészavarok és az indulatkezelési problémák is. Már a kijárási korlátozás első hetében megugrott a családon belüli erőszak mértéke és a halálesetek száma, de az alkoholfogyasztás megemelkedett szintje is erről szól. Egyre több „szociális italozó” válik rendszeres alkoholfogyasztóvá.
Az elmúlt hetekben mindenkit ért olyan veszteség, megfosztott valamitől a koronavírus, ami miatt nem tud tovább úgy élni, mint ha nem lett volna a járvány. „Vonalat húz az életünkbe.” Az új rendhez való alkalmazkodás rengeteg drasztikus élménnyel, új feladatokkal jár, aminek a feldolgozásához azonban nem növekedett meg a kapacitásunk. Nem szépen lassan kellett adaptálódnunk egy új helyzethez, hanem egyik pillanatról a másikra történt meg, ez érzelmi túlterheltséghez és feszültségtünetek megjelenéséhez vezethet. Ha ezeket nem kezeljük, pánikroham vagy pszichoszomatikus tünetek is kialakulhatnak.
Gyereknek a legrosszabb
Bár a gyerekek általában könnyebben alkalmazkodnak az új helyzetekhez, ezt a mostani, érthetetlent a felnőtteknél kevésbé értik, a szociális kapcsolataik egyik napról a másikra akár teljesen eltűntek, ráadásul nehezebben is fogalmazzák meg az érzéseiket, de érzik a szüleik szorongását.
„Mindez nem jelenti azt, hogy mindenki poszttraumás stressz szindrómában fog szenvedni, a traumatizálódástól tüneteket produkálva pszichológusi vagy pszichiátriai kezelésekre szorul, mert a legtöbben önmaguktól is képesek regenerálódni, de sokan sokáig küzdünk majd olyan emlékképekkel, amelyeket ez a helyzet égetett belénk” – fogalmazott a szakember.
A negatív hatások minimalizálásához érdemes megvizsgálni, hogy korábban milyen tevékenységek okoztak örömet, és ezeket, ha kell, módosítva, de folytassuk, mert segítenek úrrá lenni a nehéz helyzeten – ajánlotta a szakember. Ez lehet tévé- vagy filmnézés, regényekbe merülés, horgolás, stb. Nagyon pozitív veszteség- és traumafeldolgozási mód a maszkvarrás, amely a megélt nehézségeket egy hasznos tevékenységbe „fordítja át”. Hallhattunk olyanról is, aki az erkélyén futotta le a maratont, ami jó példa arra, hogy lehet mindenképpen beiktatni azt, ami fontos. A fizikai aktivitás egyébként most különösen hasznos, akkor is, ha eddig nem volt örömforrásunk (vagy nem tudtuk). „Én is csapot-papot hátrahagyva futok. Az Ultra Tisza-tó 126 kilométeres futóversenyre készültem, és folytatom is” – árulta el Gecse-Simon Orsolya.
Kapcsolatok az életben maradáshoz
Az online kapcsolattartás nagyon fontos, a telefonos alkalmazásokon keresztüli „bulizás” is sokat segíthet. A virtuális formák azonban csak ideig-óráig működnek és korlátozott megnyugvást hoznak, nem adják meg azt a fizikai kapcsolódást, amit biológiai szükségletként meg kell élnünk. Kutatások szerint ez átlagosan napi 4 órányi emberek között töltött időt jelent. Van, akinek egy-két óra is elég, másnak pedig akár 6 óránál is többre van szüksége. A hiánya feszültté, riadttá tehet, de vészreakciót is elindíthat a szervezetben.
Az biztos, hogy nem most van itt az ideje a zárt térben tartott, sok résztvevős társasági eseményeknek, de meg lehet találni annak a biztonságos módját, hogy ne csak a képernyőn lássuk a szeretteinket. Muszáj kicsit közelebbről is megtapasztalnunk azokat, akik számunkra azt a megnyugvást adják, ami – kis túlzással - az életben maradásunkhoz szükséges. Lehet például egymástól három-négy méterre elhelyezett pokrócokon piknikezve együtt lenni. Persze jobb lenne, ha meg is ölelhetnénk egymást, de a semminél jobb” – hangsúlyozta a szakember.
