jótékonyság;portré;

- A koronavírus nem cunami

Kezdett elegem lenni a cukiskodó karanténvideókból, a celebekből, akik a négy fal között kockásra gyúrják a hasukat, főznek vagy hajat nyírnak. Olyannal akartam beszélgetni, aki fittyet hányva a koronavírus-pánikra, a frontvonalban dolgozik. És eszembe jutott Magdi, a zuglói szociális szépségszalon vezetője. Két éve találkoztunk, s már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem hétköznapi ember. Most a köré gyűlt segítőkkel ételt oszt a rászorulóknak.

Nem faksznizik, nem frászol, úgy nyit ajtót, hogy nincs rajta maszk. Én is levetem az enyémet, kibújok az utcai cipőből, alaposan kezet mosok, s ott folytatjuk, ahol két éve abbahagytuk. A harmincas éveiben járó Rózsa Magdolna akkoriban a mestervizsgájára készült és távlati tervei közt szerepelt egy mobil szépségszalon létrehozása, amely az ország leszakadó térségeibe vinné el a zuglói modellt, azaz a professzionális szépségápolás és a szociális munka sajátos elegyét. Magdi egyfelől szépségipari szakember, másfelől diplomás szociális munkás. Utólag úgy látja, a sors vezérelte a zuglói Családsegítő Szolgálathoz, ahol szakmai gyakorlatát töltötte. Az önkormányzat fogadókésznek bizonyult ötletére, így államvizsgája másnapján, 2016 januárjában megnyílhatott a Tükörkép Műhely. Ez volt a második szociális szépségszalon az országban. De míg a másik, Erzsébetvárosban működő csak aktív korú álláskeresőket fogad, addig a Tükörkép Műhely öregekkel, gyerekekkel is foglalkozik, hiszen Magdi és családsegítős kollégái szerint ők is rászorulók lehetnek. Mert egy ápolt ember jobban érzi magát a bőrében, könnyebben jut munkához, szívesebben adnak ki neki albérletet és a külső rendezettség visszahat a belső biztonságérzetre is. Humánusabb országokban tudják ezt. Magdi járt a párizsi szociális szépségszalonban, ahová főként bántalmazott nőket várnak, s dolgozott önkéntesként a spanyolországiban, ahol a vendégek zöme a menekültek közül került ki. Chicagóban 2017-ben kilencvenezer szépségipari szakembernek tették kötelezővé azt a speciális képzést, amely segít abban, hogy felismerjék vendégeiken a bántalmazás nyomait, és képesek legyenek kezelni a helyzetet.

Magdi két éve arról is beszélt, hogy szociális érzékenysége a múltjában gyökeredzik. Kisgyerekkorában alig hallott, sokáig szájról olvasott, emiatt zárt világban élt. Csecsemőként az egyik lába rövidebb volt, tizenévesen többször műtötték, nyújtották a lábát, viszont a három évig tartó procedúra után lefutotta a félmaratont. Amikor Berci fia betöltötte a negyedik évét, Magdi egyedül maradt terhesen. Ekkor adta el minden felszerelését, csak a kedvenc ollóit tartotta meg, elkezdett kórházakba, anyaotthonokba járni, hajat vágott, manikűrözött, lelkeket simogatott, és beiratkozott egy családterápiás mentorképzésre, hogy rendbe tegye önmagát. A tanfolyamon tudatosult benne, ahhoz, hogy másoknak is segíteni tudjon, képzettség kell – beiratkozott tehát az Országos Rabbiképző Egyetem szociális munkás szakára.

Beütött a korona

Elbűvölő nő volt, valóságos energia­bomba, segített, ahol csak lehetett. 2015-ben, a menekültválság idején kitelepült a Keletibe mókás ábrákkal telerajzolt, „free haircut” feliratú székeivel. Szabadnapjain egy kézitáskával járta az öregeket, betegeket, állami gondozott gyerekeket, hajléktalanokat, s miközben átvarázsolta a külsejüket, mindenkihez volt egy jó szava. Kezdettől gyűjtött adományokat a Tükörkép Műhelyben, pedig ez valójában nem vág a szalon profiljába. De ha arcmasszírozás közben az ügyfél kibökte, hogy náluk négy gyerek alszik egy ágyban, azonnal akcióba lépett. Két frizura között közösségi oldalán télikabátot, meleg csizmát, lisztet, olajat, cukrot, olcsó szemüveget keresett ügyfeleinek.

„A koronavírus úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. A rendelkezések miatt március 16-án bezártam a Műhelyt, és elkezdődött a gyerekeim digitális oktatása, amit nekem is tanulnom kellett. De már akkor dőltek a kérések a Családsegítőhöz, mert azokat rúgták ki először, azok maradtak egyik napról a másikra munka és jövedelem nélkül, akik korábban is rossz helyzetben voltak. Közben felajánlás érkezett egy óbudai pékségtől, hogy nagy mennyiségű pékárut tudnának nekünk szállítani esténként. Úgyhogy 20-án újra kinyitottam a szalont” – mondja most. Az első héten ő vette át az árut este, ezután két régi segítőjével szigorúan maszkban, kesztyűben porcióztak, csomagoltak jócskán belenyúlva az éjszakába. Az igényléseket a Családsegítő továbbította Magdinak, a nyitáskor, délután ötkor már a sarokig ért a sor, egy önkéntes ügyelt rá, hogy az emberek az aszfaltra felrajzolt ikszeken álljanak, egymástól másfél méterre.

Hadrendben a zuglói „operatívok”

A szalonban évente 30 családnak gyűjtött alkalomszerűen, elsősorban ünnepekkor. Most azonban a régi kliensek mellé tömegével jöttek az újak, a rászorulók száma rohamtempóban a tízszeresére emelkedett. Magdi jelenlegi listáján 300 család szerepel, mintegy 1000 ember, akik nélkülük éheznének. Hamar fölismerte, hogy ez a krízishelyzet nem cunami, ami órák alatt levonul. Hetekre, esetleg hónapokra kell berendezkedni, és muszáj rendesen megszervezni. Szerencsére villámgyorsan hadrendbe állt a zuglói „operatív törzs”: a kerület minden civil és nem civil szervezete lázas adománygyűjtésbe kezdett és önkénteseket toborzott. A Jó Szívvel Alapítvány, akik abban a házban működnek, ahol a Tükörkép Műhely van, tejet, margarint, felvágottat, májkrémet vásárolt a pékáru mellé. A szintén kerületi Tündérpakk Alapítvány tartós élelmiszerből állított össze csomagokat. Az egyik önkormányzati képviselő használt, de jó állapotú tableteket szerzett, mert egy nagy családban egy gép még csak akad, de három gyerek nem tud egyetlen gépen online tanulni. Húsvét előtt mindenki belehúzott a gyűjtésbe, ennek volt köszönhető, hogy az ünnepi csomagokba csokinyuszik, játékok, higiéniai cikkek is kerültek.

Április közepén jelentkezett a CEDEK Izraelita Szeretetszolgálat – akiknek két pesti kerületben népkonyhájuk van –, hogy naponta 1600 adag csomagolt, meleg étellel járulnának hozzá a rászorulók étkeztetéséhez. Ez a hónap végén indul, az ételt egy zuglói iskolában lehet majd átvenni, illetve önkéntesek fogják házhoz szállítani azoknak, akik nem tudnak eljönni érte. A házhoz szállítás már most is működik, bárki kérheti, aki öreg, beteg, egyedül neveli a gyerekeit vagy más ok miatt nem tudja elhagyni az otthonát.

Magdi nagyjából két hete otthonról dolgozik – hosszas tépelődés után döntött így. Döntésében főként az játszott szerepet, hogy a fia hatévesen leukémiás lett, szörnyű időszak volt, többször tűnt úgy, hogy nincs tovább, de Berci végül csontvelődonort kapott, s egy év múlva elkezdhette az iskolát. Most tizenhárom éves, gyógyultnak tekinthető, de az aggódó nagyszülők a vírus idejére magukkal vitték vidékre, és Magdi nem akarta, hogy a nyolcéves lánya déltől késő estig egyedül legyen otthon. Magdi digitálisan most is jelen van az ételosztáson, ő az agytröszt. Hozzá futnak be a napi igénylések, neki jelzi a Műhely előtt felvigyázó önkéntes, hogy ki érkezett és mekkora a család, ő továbbítja az adatokat a Műhelyben dolgozóknak, este hétkor, az osztás végén koordinálja a kiszállítást, és kilenckor még részletes beszámolót ír a Családsegítő Szolgálatnak. Nem bánja, hogy egész nap pörög, de az önkéntesek nagyon hiányoznak neki. Aranyosak, lelkesek, szerethetők. Ilyen a „Matt”-nek becézett munkanélküli kaszkadőr, aki Óbudáról jön mindennap, és az osztás végeztével gyalog viszi házhoz a csomagokat. Ilyen az ifjú jogásznő és a fiatal fogorvos, aki a sürgősségi ügyelet mellett önkénteskedik náluk. Ilyen a „bringás csajszi”, aki kosarakkal aggatja tele a bicaját, így szállítja az ételt.

Cél Párizs és az országos hálózat

Magdi szereti a pezsgést, az élet sűrűjét. Kérdezem is tőle, hogyan bírja a bezártságot. „Én is úgy érzem, hogy ez nekem kevés. Látod a csocsó tetején a textileket? Délután hoznak nekem egy táskavarrógépet, és ezentúl szabad óráimban maszkokat fogok varrni az ügyfeleknek. Tudok varrni, mert mielőtt fodrász és kozmetikus lettem, ruhaipari szakközépiskolába jártam. Már megnéztem a neten a maszk szabásmintáját, ha belejövök, tíz perc alatt biztosan legyártok leg­alább egyet” – válaszolja.

Még nyakig ülünk az egymásnak ellentmondó hírek özönében, nem tudjuk, mikor lesz vége ennek az őrületnek, de Magdi már tervezget. Megbeszélte a gyerekekkel, hogy ha újra lehet majd utazni, megnézik együtt Párizst. Jelentkezett a SOTE szeptembertől induló mentálhigié­nés képzésére, mert úgy gondolja, jó, ha a szépségápolás közben zajló intim beszélgetések biztos alapokon nyugszanak. A mobil szépségszalon ötletéről sem mondott le. Országos hálózatot építene, csapatot gyűjtene maga köré a hozzá hasonlóan gondolkodókból. Ehhez az kell, hogy legyen egy alapítványa. Az alapító okiratot és a tervezetet már januárban megcsinálta.

Szinte háborús helyzetben élünk, láthatatlan ellenséggel küzdenek a kórházakban, a pandémia szürreális valósággá változtatta az egészségügyi dolgozók mindennapjait. Lapunknak egy sürgősségi triázs mesél arról, mit kezdenek a hirtelen jött szeretettel, a szorongással, a félelmekkel, és hogyan nő egyre jobban a nyomás, ahogy húzódik a járvány berobbanása. Már most is hatalmas szükség van és lenne az egészségügyi dolgozók pszichológiai támogatására csakúgy, mint a járvány után, amikor beüt a poszttraumás stressz. Anna Barecka-­Bocchiola olasz pszichológustól azt is megtudtuk, milyen körülmények uralkodnak Olaszországban és ott hogyan próbálják elkerülni a mentális összeomlást.