Szubjektív emlékek 1990-ről
Harminc évvel ezelőtt került sor a rendszerváltás utáni első országgyűlési választásra Magyarországon. A választás feltételeit – az 1989. évi XXXIV. törvényt – a nemzeti kerekasztal tárgyalásai során dolgozták ki, és 1989. október 20-án hagyta jóvá az Országgyűlés. A rendszerváltás békés lényegének kifejeződése volt, hogy a választási törvényt még az „állampárti” Országgyűlés fogadta el.
Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök március 25-ére és április 8-ára tűzte ki a választások két fordulóját. A parlamentbe jutásért összesen 58 párt és 1623 jelölt mérkőzött. Az 58 pártból 19 tudott megyei/területi, 12 pedig országos listát állítani. A választási eredmények nyomán végül az MDF-FKGP-KDNP alakíthatott koalíciós kormányt, a stabilitást az MDF-SZDSZ paktum alapozta meg. Ellenzékbe szorult az SZDSZ és az MSZP, a harmadik opponens a FIDESZ lett.
Sokat és sokféleképpen minősítették ezt a folyamatot, miközben talán kevesebb fény esett a Budapesten kívül világra. A reformköri mozgalom tagjai, a formálódó ellenzéki pártok, a politikai aktivitást mutató állampolgárok pezsgő vitái, akciói majd minden városban, településen megjelentek. Így volt ez Veszprémben is. (Máig őrzöm a fotót, ahol Horváth Balázzsal, a későbbi MDF-es belügyminiszterrel tárgyalunk a közelgő választásokról.) Ahogy már lenni szokott, nagy volt a forgalom azon a bizonyos ,Esterházy Péter által megírt damaszkuszi úton. Döbbenten éltem meg, hogy a veszprémi Kossuth utcán az ismerősök, mikor találkozunk, hogyan tesznek úgy, mintha nem ismernének. Olyanok, akik „pártkarriert” futottak be, így kerültek igazgatói székekbe.
A választások eredménye hideg zuhanyként ért bennünket, az MSZP alig múlta felül a 10 százalékot, és Veszprém megyében hat MDF-es és egy SZDSZ-es képviselő állt a hét egyéni körzetben az élen. A két forduló között döntenünk kellett, hogy kit támogassunk a második fordulóban, mert csak egy körzetben maradtunk versenyben. Az MSZP megyei elnökeként amellett érveltem, hogy a jelöltek személye döntse el azt, hogy kit támogatunk az egyes választókerületekben. Többen is támogattak, de alul maradtunk.
A közhangulat az MDF mellett állt, mondván, az SZDSZ „antikommunista” magatartása minden volt MSZMP tagot személyében veszélyeztet. Fél év alatt sikerült ezt a támogatást a kormánynak elveszítenie. Akik április elején még az MDF mellett érveltek, a taxis blokád során – 1990 októberében – már az MDF-kormány ellen fordultak.1992-re eljutottak oda, hogy a Demokratikus Charta kereteiben az SZDSZ-szel, a Fidesszel való együttműködést szorgalmazták.
Közben persze sok minden megváltozott. A választási vereség után az MSZP-ben jelentős fordulat történt. Az országosan ismert politikusok mellett sok vidéki, fiatal politikus került az elnökségbe, s létrejött egy jó „keverék”. Az országgyűlésben ott voltak a felkészült, kormányzati tapasztalatokkal rendelkező politikusaink (Horn Gyula, Békesi László, Csehák Judit, Kósáné Kovács Magda, Kovács László, Pál László, Vastagh Pál és a többiek), és mellettük a párt vezetésében aktivizálódtak az „új hullám” politikusai. Döntően nekik köszönhetően nyár végére már egymillió támogatót tudtunk megnyerni népszavazási kezdeményezésünknek.
Az igazi vizsga azonban az 1990. október 25. és 28. közötti taxisblokád volt. A váratlanul bejelentett, október 26-án életbe lépő 65 százalékos benzináremelés ellen tiltakozva a taxisok és magánfuvarozók megbénították előbb Budapest forgalmát, majd az ország nagy részén a közúti közlekedést. Mivel a párt elnöke, Horn Gyula és a frakcióvezető, Pozsgay Imre külföldön volt, Göncz Árpád köztársasági elnök mint ügyvezető alelnököt engem keresett meg, hogy megismerje az MSZP álláspontját. (Majdnem elejtettem a telefont, amikor a hívó beleszólt, „Göncz Árpád vagyok, tegezhetlek?”) A mi álláspontunk egyértelmű volt: a tiltakozás indokolt és jogszerű, de ellene vagyunk mind a rendbontásnak, mind a rendőri beavatkozásnak. A tiltakozó mozgalom október 28-án az Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti kompromisszumos megállapodással ért véget, amelyben nagy szerepe volt a kiváló szakszervezeti vezetőnek Nagy Sándornak.
Novemberben jelentős változás történt az MSZP-ben. Pozsgay Imre kilépett a pártból, mert nem értett egyet azzal a formálódó politikai koncepcióval, amely a Demokratikus Chartához, majd 1994-ben, a választási győzelem után az SZDSZ-szel kötött koalícióhoz vezetett. De indokai között ott volt az is, hogy a taxis blokád során nem álltunk az MDF mellé. Mindezt azon a reggelen jelentette be, amikor Siófokon összeült az MSZP kongresszusa, hogy megvitassa Vitányi Iván előterjesztésében a párt politikai irányvonalára vonatkozó koncepciót: ez modern szociáldemokrata pártként határozta meg a Magyar Szocialista Pártot.
Az MSZP elindult a választási győzelemhez vezető úton. De ez már egy másik történet.
A szerző az MSZP egyik vezetője 1990 és 2010 között