A würzburgi egyetem fizikusprofesszora, Wilhelm Conrad Röntgen (1845–1923) szokása szerint éjszakáig maradt a laboratóriumában 1895. november 8-án. Egyedül dolgozott, elektromos kisüléseket vizsgált ritkított gázokban. Nagy újdonság érdekelte, a katódsugárcső. Bevett dolog volt nála, hogy újra elvégzi más kutatók kísérleteit, amelyekről a szakirodalomban olvasott. Éppen fiatal osztrák-magyar kollégája, Lénárd Fülöp kísérletét ismételte (lásd keretes írásunkat). Elektromos feszültséggel sugarakat próbált előcsalogatni egy majdnem légüres belsejű, fekete papírral bevont hengerben.
Az elsötétített helyiségben arra figyelt fel, hogy a cső közelében egy bárium-platina-cianiddal kezelt ernyő zöldes fénnyel világít. Arra következtetett, hogy a jelenséget ismeretlen sugárzás okozza. Megdöbbenésére a láthatatlan sugár áthatolt a cső és a képernyő közé tett könyvön, majd a kezén, végül a becsukott ajtón is. Csak az ólomlemez állta útját. A felfedezésben, mint annyi más hasonló esetben, döntő szerepe volt a véletlennek. Ám Röntgen megdolgozott a szerencséért, és ami a lényeg: intuíciója tüstént jelezte, hogy fontos dologra bukkant.
Bertha asszony gyűrűje
Kacskaringós úton jutott el a természettudomány halhatatlanjai közé. Német apja posztógyáros és -nagykereskedő volt Düsseldorf közelében, édesanyja holland. Idővel a család átköltözött a határ túloldalára. A fiatalembert egy rosszul sikerült diákcsíny miatt kicsapták az utrechti középiskolából. Pedig a botrányt kiváltó tanárkarikatúrát nem ő rajzolta a táblára – csupán annyi volt a bűne, hogy nevetett rajta, és nem volt hajlandó beköpni a „tettest”. Magánúton érettségizett volna, de megbukott latinból és görögből, így pedig nem mehetett egyetemre.
Svájcban nem kellett a papír, ezért a zürichi műszaki főiskolán tanult tovább (ugyanott, ahol majd Einstein is, aki a híres felfedezéskor 16 éves volt). Röntgen gépészmérnökként végzett, de a fizika foglalkoztatta szenvedélyesen. Miután ledoktorált, az éppen kikiáltott német császárság jó néhány egyetemén oktatott. A bajorországi Würzburgban rektorrá választották. Felkészült, szorgalmas, kissé befelé forduló tudósnak ismerték. Nem számítottak arra, hogy túl az ötvenedik születésnapján világraszóló felfedezéssel áll elő.
Bármilyen izgatott volt is a professzor azon a november 9-i hajnalon, csak a feleségét, Berthát avatta be. Még hetekig egymagában kísérletezett, hogy minél többet tudjon meg a jelenségről, amit X-sugárnak nevezett el (az x az ismeretlen jele a matematikában). Olyan megszállott alapossággal dolgozott, hogy a következő években a kutatók alig tudtak kitalálni újat, amit Röntgen már ki ne próbált volna. Arra is rájött, hogy a fényérzékeny felület reagál a rejtélyes sugarakra, így képet lehet készíteni vele. Bertha lett a modellje, tenyerén jól kirajzolódtak csontok, még élesebben a gyűrű – az első röntgenfelvétel tudománytörténeti ikonná vált.
Nem csalás, nem ámítás
Felfedezését Röntgen csak hetek múltán, karácsony után hozta nyilvánosságra. A nagyközönségnek elsőként egy bécsi lap, a Die Presse számolt be róla 1896. január 5-én, Eine sensationelle Entdeckung (Egy szenzációs felfedezés) címmel. A cikk szerzője úgy érezhette, hogy tudósítása túlságosan Verne-regényre emlékeztető, ezért nyomatékosan hangsúlyozta az olvasónak, hogy a würzburgi tanár bejelentését „a tudósok komolyan veszik”. A kor tekintélyes ír fizikusa, az agg William Thomson (Kelvin lordja, a hőmérsékleti skála névadója) elsőre csalásnak minősítette ugyan, de a fotó meggyőzte a kétkedőket.
Eredményeit egyetemi előadáson mutatta be, demonstrációképpen egy önként jelentkező tudóstársa tenyerét világította át. A jelenlévők még soha nem láttak hasonlót, felállva éljenezték a csodás látványt, és vastapssal jutalmazták a professzort. Nemsokára, az uralkodó személyes kívánságára, Röntgen megismételte a kísérletet II. Vilmos császár színe előtt is. Ezután viszont hiába hívták bárhová, a magának való tudósember elhárította a felkéréseket. Svájci barátjának, Ludwig Zehndernek azt írta, pár nap alatt „megundorodott” a felhajtástól.
A szenzációs felismerésért elsőként Röntgen kapta a Nobel-díjat fizika kategóriában (1901). Előadást Stockholmban sem vállalt, e hagyomány csak utána kezdődött. A pénzjutalmat az utolsó fillérig az egyetemének adományozta. Tiszteletére a jelenséget Röntgen-sugárzásnak nevezték el német nyelvterületen – onnan vettük át mi is –, az angolok és a franciák megmaradtak az X-sugárnál. A találmány orvosi alkalmazása példátlan gyorsasággal terjedt el. Előbb a diagnosztikában, de csakhamar már sugárral kezeltek egy mellrákos beteget.
A professzor nem jegyeztetett be szabadalmat, mert azt az elvet vallotta, hogy a tudománynak az egész emberiség javát kell szolgálnia. Röviddel később egy berlini cég már árusított csöves berendezéseket, amelyek előállították a sugárzást. Mások kerestek vagyonokat Röntgen találmányán, mindenféle hajmeresztő ötletekkel. New Yorkban például portréstúdió nyílt, ahol bárki fényképet készíttethetett a csontvázáról, még be is keretezték neki. Sarlatánok fejfájást, asztmát, pattanást „gyógyítottak”, szőrtelenítést végeztek a sugárral.
Röntgenbiztos bugyi
Elegáns üzletekben divatba jött röntgennel megnézni, hogy jól fekszik-e az új cipő a lábon. Néhol évtizedekig megmaradt ez a gyakorlat. Rossz belegondolni, hányan kaphattak mindenféle védelem nélkül durva sugárdózist – a mai modern berendezéseknél mért érték akár ezerszeresét –, mire felismerték rákkeltő hatását, és betiltották értelmetlen használatát. Ehhez képest ártalmatlan bóvli volt a hirdetés szerint „átvilágíthatatlan” alsónemű, amit szemérmes és gazdag hölgyek vásároltak arra az esetre, ha valaki „röntgenszemüveggel” próbálna a szoknyájuk alá lesni.
Ám eközben a találmány forradalmi változásokat indított el a tudományban. Henri Becquerel felfedezte a radioaktív sugárzást (1896), Joseph Thomson kísérleti úton bebizonyította az elektron létezését (1897). Max Planck megvetette a későbbi kvantummechanika alapjait (1900), Einstein meghirdette relativitáselméletét, amely gyökerestül felforgatta a térről és időről alkotott fogalmunkat (1905). Művészeket is megihletett az addig láthatatlan belső megpillantása. Dirk Eidemüller német tudománytörténész szerint „egészen új látásmódok és kifejezési formák keresésére inspirált”, mint az expresszionizmus.
Az első világháború utáni hiperinfláció koldusbotra juttatta az idős professzort. Wilhelm Conrad Röntgen kisnyugdíjasként tengette utolsó napjait a weimari köztársaságban. 1923-ban halt meg, bélrákban – sohasem derül már ki, hogy a daganatos betegség kialakulásában volt-e szerepük (s ha igen, mekkora) a radioaktív sugaraknak.
A XIX. század végén nagyon más volt még a világ. Gőzmozdonyok húzták a vonatokat, újdonságnak számított a távíró, a villanykörte és a zeppelin. Ám a röntgensugár még ma, a műholdak, okostelefonok, a génmanipuláció és a mesterséges intelligencia korában is nélkülözhetetlen. Ha csont törik vagy idegen tárgy hatol az emberi testbe, az orvosok azzal a láthatatlan sugárral vizsgálják meg a sérülést, amit az ódivatúan becsületes, kissé introvertált professzor vett észre a laboratóriumában azon az éjszakán.
