Egyelőre kisebb gondunk is nagyobb annál, minthogy a naptárra nézzünk: a drámainak mondható egészségügyi helyzet mindössze néhány hét alatt keletkezett. Így az sem meglepő, hogy a járvány-tematika a neten mindent visz és a vírussal azonos gyorsasággal terjed. A közösségi média „influenszerei” valósággal tobzódnak, s a WHO közleményei szinte elvesznek a hírek és álhírek tengerében. A Népszava egyik márciusi Visszhang-melléklete például arról tudósított, hogy a youtuberek is megtáltosodtak: a karanténburgertől a karantényekig mindennel foglalkoznak. Ez persze valahol természetes, hiszen az 1918-as spanyolnátha óta ismeretlen világjárvány nemcsak a kormányok, hanem mindenki legfontosabb napi problémája lett.
Nem vitatható, hogy a folyamatos online kommunikáció a válságkezelésben (például az önkéntes munka vagy a segítő szolgáltatások felajánlásában) sokat jelent. Az viszont aggasztó, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben a közösségi média információira hagyatkozik. Látjuk, hogy a politikusok is rákaptak az internetre, a magyar miniszterelnök például a Facebookon „üzen” szinte naponta. Ezzel a platform rajongóinak számát láthatóan növelni lehet. A baj csak az, hogy a szövegelés nem pótolja a közpénzből – az egészségügy helyett – stadionokra költött százmilliárdos összegeket.
Az illúziók vége
A személyi számítógép és az internet tömeges elterjedése köztudottan forradalmasította a XX. századot: jelentősége talán a gőzgép feltalálásánál is nagyobb. A közösségi média azonban e folyamaton belül is új korszakhatárt jelent. A Facebook és a többi platform hallatlan népszerűségét főleg az interaktivitásnak köszönheti. A több milliárdnyi felhasználó jogosan érezheti magát a közvélemény formálójának, anélkül, hogy a szobáját akár egyetlen percre el kellene hagynia. A lájkolás vagy az üzenetek tömeges megosztása soha nem látott ablakokat nyit a világra. Ám alkalmas arra is, hogy az internetfüggő polgárok a populista politikusok és/vagy a fake news terjesztők egyszerű játékszerévé váljanak.
Jack Goldsmith és Tim Wu, a Columbia Egyetem kutatói már 2006-ban felhívták a figyelmet a mindenfajta szabályozást elvető libertarianizmus veszélyeire (Ki ellenőrzi az internetet? – A határok nélküli világ illúziói). Soros György pedig a nyílt társadalom védelmében írott legújabb könyvében a veszélyt abban látja, hogy a közösségi médiaóriások (Google, Facebook, Twitter és a többiek) úgy tesznek szert sok százmilliárd dolláros nyereségre, hogy a platformjaikon megjelenő tartalmakért nem vállalnak felelősséget, márpedig ez a populistáknak és az álhíreknek kedvez. Köztudott, hogy a valótlan hírek, adatok (fake news) terjesztése a felelőtlen Brexit népszavazásban is komoly szerepet játszott. Donald Trump pedig néhány héttel ezelőtt egy egész országot vezetett félre. Lekicsinylően nyilatkozott a járvány veszélyeiről, mert szerinte azt csupán a bevándorlók által terjesztett „idegen vírus” okozza. A Twitter-függő notórius hazudozó az ehhez hasonló ostobaságok özönét zúdítja az amerikai népre. Mindezt úgy teheti, hogy magatartásának – immár negyedik éve – nincs semmiféle látható politikai következménye.
Sajnos a koronavírus-járvány idején naponta vagyunk tanúi a közösségi média „szervezett felelőtlenségének”. Itt azonban a tét bármely politikai választás kimenetelénél jóval nagyobb. Ráadásul nem egyszerűen a rémhírek terjesztőiről van szó: a hagyományos sajtó tudósításai is eléggé riasztóak. Ennél nagyobb baj, hogy a közösségi média hatalmas tábora egyre inkább „szakértővé” válik és megosztja partnereivel azokat a tanácsokat, amelyek a járvány leküzdésében segítenek – állítólag.
Fake news veszélyek
A Népszava március 20-ai száma részleteket közölt egy amerikai portál cikkéből, amelynek természettudományokban jártas szakértői összeállították a koronavírussal kapcsolatban a neten keringő, legveszélyesebb álhíreket. A Live Science egyike azon platformoknak, amelynek szerzői megpróbálják felvenni a harcot a közösségi média mítoszai ellen. Az internet – mint tudjuk – a szabadság birodalma. E közlésekkel - az álhírekkel - viszont az a probléma, hogy összemossák a valósággal a hiedelmeket és ezzel a lakossági védekezést is jelentős mértékben nehezítik.
Az összeállítás első helyén szerepel például, hogy a szokásos sebészeti maszk megvéd a koronavírus ellen. A valóság ezzel szemben az, hogy a cseppfertőzés elkerülésére speciális maszkokra (az ún. FFP2 és FFP3 típusra) van szükség, amelyeket az orvosok és ápolók számára kellene mindenképpen biztosítani. Hasonlóan félrevezető az az állítás, hogy a koronavírust a hagyományos influenzánál nehezebben lehet elkapni, illetve aki elkapja, az úgyis tudni fog róla. Ez egyszerűen nem igaz, miután a betegség korai fázisában gyakran nincsenek tünetek. Ha vannak, akkor az főleg a láz, a köhögés és a nehéz légzés. A WHO által naponta sürgetett tömeges szűrésekre éppen azért lenne szükség, hogy a vírushordozó betegeket időben megtalálják és az egészségügyi hatóságok megtehessék az elkülönítésükhöz, illetve gyógyításukhoz szükséges lépéseket.
Az a mítosz különösen veszélyes, amely szerint a koronavírust „valakik” egy laboratóriumban szándékosan állították elő. A kutatók eddigi vizsgálatai alapján egyértelmű, hogy az természetes úton, állatok közvetítésével jött létre. Mindez nem akadályozza a populista jobboldal képviselőit abban, hogy a fertőzéseket az idegenekkel hozzák összefüggésbe. Nem egyedül Donald Trump emlegette a bevándorlókat: a magyar kormány képviselői több alkalommal is – hasonlóan felelőtlenül – a „migránsok” által okozott újabb veszélyekről beszéltek.
A közösségi médiában az a fake news is akadálytalanul terjed, miszerint a gyerekek nem kaphatják meg a betegséget. Az eddigi szakértői vizsgálatok azt mutatják, hogy sajnos ez az állítás sem igaz. Szerencsére a fiatalabb korosztályok esetében sokkal kevésbé súlyosak a következmények, de az általában hitelesnek tartott The Guardian néhány hete például arról tudósított, hogy egy londoni újszülött babánál is kimutatták a fertőzést. Azok a posztok és megosztások pedig végképp embertelenek, amelyek azzal vezetik félre az aggódó tömegeket, hogy a C-vitamin megvéd a vírusfertőzés ellen. A Live Science szakértői mindenkit emlékeztetnek arra a hétköznapi tapasztalatra, hogy egy ilyen kúra legfeljebb egy sima megfázás tüneteinek enyhítésére alkalmas.
Hiedelmek és a háló
A csak röviden idézett példák az internet világának számos erkölcsi és gyakorlati szabályozási problémáját is felvetik. A sokféleség minden demokratikus társadalomban érték, s a net nagyszerűsége éppen a vélemények korlátozásoktól mentes kifejtésében rejlik. Mégis nehéz elfogadni, hogy egy – a maihoz hasonló – zaklatott társadalmi közegben mindenki mondja a magáét függetlenül attól, hogy mennyire képes átlátni a következményeket. Például az a magyar énekesnő-celeb, aki a minap a rajongóit arról tájékoztatta, hogy „ez a vírus nem a véletlen műve, pont a húsvét előtti nagyböjt idején. Ez egy lecke az emberiségnek az élettől, Istentől.” Természetesen mindenki vallási, világnézeti meggyőződését tiszteletben kell tartani. Valamit azonban kellene tenni, miután ma bárki bármilyen ostobaságot, a tudomány által cáfolt álhírt is feltölthet, megoszthat a neten. A szerverparkokat működtető magáncégek pedig – minden közjogi felhatalmazás és főleg felelősség nélkül – a közérdeket sértő tartalmak eltávolításáról egyedül döntenek.
A minőségi média (pl. The New York Times, Neue Zürcher Zeitung, CNN) a koronavírus idején is komoly hátrányban van a közösségi platformokkal szemben. Az ottani szerkesztők szinte kizárólag a járvány napi ügyeivel foglalkoznak, csak éppen nem engedhetik meg maguknak, hogy – a fentiekhez hasonló – felelőtlen álhíreket terjesszenek. Ez esetben ugyanis kockáztatnák a szakmai hitelességüket, s a komoly vállalatok előbb-utóbb elvinnék tőlük a hirdetéseiket. A közösségi portálokat ilyen veszély egyáltalán nem fenyegeti: a milliárdos látogatottság miatt a Google vagy a Facebook oldalain – ha eladni akar – mindenki hirdet. Még akkor is, ha tudja, hogy a minőségi sajtótól járványveszély idején elvárt önkorlátozás a közösségi média világában teljesen ismeretlen.
Azért jó hírek is akadnak néha. Azokban az országokban, ahol a hatóságok drasztikus korlátozásokat vezettek be, az új megbetegedések száma lassan csökken. Szinte naponta jelennek meg tudósítások a lehetséges terápiáról, s a nagy gyógyszergyártók a – globális versenyhelyzet ellenére – remélhetőleg megosztják a kutatási eredményeket. A gyakran lenézett tudósok néha a politikai nyomásgyakorlásban is meglepően eredményesek. A Financial Times szerint például londoni kutatók érték el, hogy Donald Trump és Boris Johnson járványügyben a populista handabandázás helyett végre – megkésve ugyan – cselekedjenek. Egyébként az Európai Unió 2020 februárjában az internet közérdekből történő szabályozásáról átfogó intézkedési tervet is megjelentetett. Hinnünk kell abban, hogy még idén a részletek kimunkálására is sor kerülhet.
