Azzal kezdődik, hogy Joszif kis lapáttal gyűjti az udvaron – nagy, falusi ház udvara - a kutyaszart. Akkurátusan keresi. Amikor megtelik a kislapát, viszi a kerítés melletti kukába, és beleborítja. Aztán megint keresi. Mellette ott sertepertél egy, már láthatóan zsömleszínű pulikölyök. Körbe-körbe futkározik, nem engedné elvinni a kutyaszart, ugrál, morog, kerít. Joszif időnként visszamordul rá. Nevetségesek, a pulikölyök is tudja, a pofáján látja Joszif. Az udvar fűfoltos, rövidesen havazni fog, márciusi havazás lesz, most még csak eső esik. A közeli távolban vannak dombok is, most éppen az, amit úgy neveznek: Budahegy.
Joszif összeszedi a kutyaszart, száraz, több napos is van közte, meg tegnapi, mai, laza is. Vagyis hát az sem száraz, ami régi, merthogy éppen esik. A kis lapáttal, mindent, ami felszedhető, bedobál a kukába, hat és fél lépés oda, hét lépés vissza a következő kutyaszarig. Ami lepotyog, azt újra összeszedi. Belenyomja a szargyűjtő lapátot a tornácon a hamugyűjtő vödörbe, a hamuba, az tisztít. Bemegy a lakásba. Bent, mintha hidegebb lenne, mint kint volt. Egymáshoz dörzsöli a két tenyerét. Körülnéz, bent tényleg hidegebb van. Magára vesz egy fekete, ujjatlan mellényt, thermo-szövetest, a sapkát a fejéről a fogasra akasztja. A fogas az ajtó melletti ablak kallantyúja, van még rajta három-négy különböző színű sapka: fekete, fehér, meg még egy piros. Mind simléderes. Meg egy másik mellény. Téli az is.
Joszifnak eszébe jut az apja, aki már régen meghalt, alig élt ötvenkilenc évet (ő hatvanhét). Jött haza a munkából, Joszif anyja szerelemmel várta már hatvanháromban is, amikor ő, Joszif tíz éves volt éppen, és ekkor nagy-nagy hahotával nevetett. Nevettek mind a hárman. Hát mi történt veled, csupa lila vagy apu! És valóban, Joszif apjának a fejről, a sapka alól lila csíkokban folyt le a lé. Elől, nagyjából a szeme mellett, meg hátul, a tarkón, ami nem látszott elöl. Akkor is esett, mint most, amikor Joszif kinéz az ablakon. Joszif apja akkor azt mondta az ő szerelmének, Joszif anyjának, Rozálnak: hát ezért röhögtek rajtam, amikor felszálltam a villamosra, meg akkor is ezért, amikor átszálltam a buszra. Te ajándékoztál meg ezzel a lilát arcra csorgató, simléderes sapkával, meg a kiröhögéssel. Nem mondták, hogy festéket enged, így Rozál.
Megölelték egymást. Nyári sapka. Nem tavaszi, nem őszi, nem téli, nyári sapka, mint most a nyárvégi, őszi kutyaszar. Megint röhögtek, kacagtak.
Joszif, miután úgy gondolta, hogy az összes létező kutyaszart összegyűjtötte az udvaron, és már bent volt a lakásban, leült a hosszú parasztasztal mellé, és nézett valahova úgy el.
Régi háznak építette fel ezt az új házat, ugyanolyan tornácosra, mint a régi volt, amit le kellett bontani, de parasztháznak csak kívülről látszik. Hosszú ház, hosszú tornáccal, de kétszintes mégis, hogy ne legyen annyira paraszt, vagyis hát belül nem az a parasztház, aminek kívülről látszik. Pedig az, parasztház és városi ember lakja. Lebontották a régi parasztházat, új alapra építettek új újat, amikor még család volt a család. Tizenhat évig a huszonnégy éves házasságban. Most egyedül lakja a két szintet. Hat szoba, két fürdő, két mosdó, két nappali, tornác, padlás, pince.
Ül és néz. Nincsenek is már parasztok. Parasztok már a bányában sincsenek. A faluban, ahol városi emberként él, valamikor, még akkor is, amikor ő városiként ide költözött, a férfiak a bányában, az asszonyok a házi kiskertekben dolgoztak. A férfiak a város szélén, a falutól nem messze robbantottak és haladtak a szénben, az asszonyok meg itt a faluban ástak, ültettek, kapáltak, és azóta nem haladnak.
Vasárnapi kugli a kocsmakertben, meg sör. Te mit gondulsz errül, édes egy cimborám. Mirűl, édes egy testvérem. Hát errül. Kifogy a paraszt, meg kifogyott a bányász is. Bezárt. A kert nem zár be! És a föld? Az legyen az ő gondjuk. Az se. Ez volt a kocsma.
Joszif kimegy az udvarra, hátha talál még kutyaszart. Nem gondolja komolyan, csak kimegy. A már majdnem zsömleszínű pulikölyök nekiront. Joszif utána rúg, csak annyira, nehogy eltalálja, hiszen még kölyök, de mérges rá. Nem ugrik, leborítasz mondja. A puli nem borítja le, de majdnem, és gyakran próbálkozik. Ad a macskának is enni. Most éppen nyers csirkenyakat. Mindegyiknek azt, amit szeret. A nyers nyakat szeretik, ezért már nem főzi meg nekik. A puli lecsap, pedig már összebarátkoztatta őket, mégis lecsap a macskára. A puli szoptatta is a kiscicát, úgy tett mintha szoptatná, az meg úgy, mintha szopna. Azt hitték mind a ketten, a puli, Zsömi meg Kiscica, hogy szopik az egyik, szoptat a másik, pedig csak nyalakodás volt ott. Egyidősek. Nyekergő kiscicájának ez lesz a neve, Kiscica, mert nincs rá más név. Amikor Joszif nyitja az ajtót, egyszerre szökik be Nyekergő, az anya, meg Kiscica a kölyke, a nyers csirkenyak meg kívül marad. Hülye nyekergő vagy, Nyekergő, anyakövető kiscica vagy Kiscica.
Sokáig gondolkodik kint, leül a padra. Vissza, bemenjen-e a lakásba? Mert azt a levelet előbb utóbb meg kellene írni, ha tudja, hogy nem válaszolnak, megírni akkor is meg kell. Hárman vannak, vagy négyen. Mind a négyhez címezni kell. Három gyerekhez régi címe van. Nem változhattak sokat.
Fölmegy a tyúkokhoz, kicsi és rövid emelkedő. Gyere, gyere, mondja a pulinak, megyünk a lányokhoz. Kiszedi a fészekből a tojást, kettőt, jó mélyen kell behajolnia, tyúkszaros lesz a tenyere. Lefelé már őt terelgeti félelmet keltő gyorsasággal a zsömleszínű Zsömi. Eldöntötte, ez lesz a neve, Zsömi. Hosszú, barna színű rongyot húz maga után, a hátsó két lába gyakran belegabalyodik a leejtőn, de nem baj. A tornácon rátalál a második és a harmadik rongyra, játszótársak, mind elázva. Szereti a barna színű rongyokat.
Visszaérkezik. Van még kutyaszar az udvaron, de most, fontosabb dolga van. Bent a lakásban. Kezet mos. A nappaliban beindítja a masinát, a kicsi tűzhelyet, a Csikót, mert olyan alakú, megrakja fával, levelet fog írni. Írt már, most azonban biztosan célba ér, először cécézi meg mind a három gyereket és a negyediket is, aki nincs, fejben. Annak nincs címe, csak a fejében. Valahol biztosan él, ha volt, de ő ezt nem tudja, csak a volt feleség. Levelet írni, címezni most már a masinán is tud, megtanította valami vendég. A negyedikhez is eljut majd valahogy, ha van.
Kint havazni kezd. Macska kaparja az ablakot. Pulikölyök döngeti az ajtót. Kifelé néz, látja, giccses az egész. Pulikölyök, Nyekergő, Kiscica, három vagy négy gyerek valahol. Egy volt feleség máshol, sok szerető. Városról faluba, faluról városba tart ugyan az az ember, de nem erre a kétmacskás, egypulis, három vagy négygyerekes leltárra számított.
Erre számítottál, ez a film vége Joszif? Giccses az egész.
