Nemcsak magyar nyelven ír magyar irodalmat, hanem Adyt, Radnótit, József Attilát, Weöres Sándort fordít cigány nyelvre és roma szerzőket magyarra. Menyire nyitott erre a piac?
Mérsékelten. Annak idején tényleg volt egy-egy próbálkozásunk, az Ariadne Alapítvány például kiadott egy nemzetközi cigány antológiát a környező országokban élő cigány költők alkotásaiból, amiket én fordítottam magyarra, de az elmúlt 20 évben nem volt az ilyesfajta kezdeményezéseknek terepe. Ma sincs. Egyrészt nem nagyon van fórum, ahol megjelenhetnének, sem a külföldi, sem a hazai cigány szerzők, másrészt igény is alig van rá. Egy ideig Choli Daróczi Józseffel törekedtünk rá, hogy legyen cigány nyelvű irodalom Magyarországon – ő lefordította a Biblia négy evangéliumát, ezt követően Vesho-Farkas Zoltán a teljes Bibliát, Rostás-Farkas György A kis herceget és a Sorstalanságot, én pedig Az ember tragédiáját cigány nyelvre –, de aztán kénytelenek voltunk belátni, hogy kevés az értő közönség. A rendszerváltást követő pár évben még voltak olyan magyar nyelvű cigány lapok, amelyek szívesen közöltek cigány irodalmat. Volt műhelyünk, ahol közösen gondolkodhattunk, például a Choli Daróczi által szerkesztett Rom Som folyóirat, de ezek a felületek mostanra teljesen megszűntek. Egyetlen újságunk maradt, a Khetano Drom, de cigány nyelvű írások ott sem nagyon jelennek meg. Nincs, aki olvasná őket. A mai fiatal generáció – látom a középiskolában, ahol tanítok –, már nem igazán tud cigányul. Érteni azért még értenek, de nem nagyon beszélnek. Egyedül egyes keresztény gyülekezetekben használják aktívan a nyelvet: cigányul prédikál a pap és a hívek, magyar emberek, cigányul szólalnak meg.
Folyton cigány nyelvet említ, közben minden fordítására mint lovári fordításra hivatkozik a szakma, és cigány nyelvvizsgát is lováriból lehet tenni. Ma már egyet jelent a kettő?
Nem. Egyetlen nyelv van, a cigány vagy másképpen romani, aminek számtalan dialektusa közül az egyik a lovári. Ezek a nyelvjárások 80-85 százalékban egyeznek, olyan kis különbségek adódnak, hogy amíg lováriul az „én vagyok” úgy hangzik, hogy „me som”, addig a csurári például úgy mondja, hogy „me hom”. Hogy mégis a lováriról hallani legtöbbet, az azért van, mert 1971-ben a londoni Roma Világkongresszuson a lovári nyelvjárást minősítették irodalmi nyelvvé. Kicsit gazdagabb a szókincse a többinél és a nyelvtana is összetettebb, végig lehet például minden időben ragozni. Irodalmilag megfelelőbb.
Choli Daróczy József ugyan bekerült a Nemzeti alaptantervbe, de ezenkívül még kisebbségi irodalomként sem nagyon vannak megemlítve roma szerzők a NAT-ban...
Nemcsak az irodalom-, a történelemtanítás sem nagyon említi a romákat, ebben próbáltak és próbálnak ma is a cigány politikusok fellépni, igaz, egyelőre nem sok sikerrel. Ha foglalkozik is velünk a tananyag, éppen hogy megjelenik valami, említés szintjén. Pedig vannak nagyon jelentős cigány származású magyar íróink, költőink, Lakatos Menyhérttől a szombathelyi Holdosi Józsefen át Bari Károlyig. Legalább negyven éve benne vagyok a cigány kultúrát, irodalmat népszerűsítő mozgalomban, és azt kell mondjam, kulturálisan talán most vagyunk a leginkább háttérben. Amíg voltak fórumok, lapok, amelyekben megjelenhettünk, még csak-csak hallottak cigány szerzőkről az emberek, de mostanra azt is elfelejtették, akinek annak idején neve volt.
A március végére tervezett, Nyiss ajtót című kötetének címadó verse azzal indít, hogy „Nyiss ajtót ha kopogok / Ne félj a gyulladásos múltamtól / Megkaptam minden szérumot a sorstól / Hogy szóljak, lássak, eszméljek”. Ebben a szólásban, eszmélésben mennyi marad a hagyományból?
Toposzaiban még ma is sok minden átmenthető a régi cigány szokásokból, a hagyományból, a törvényeinkből. Az egyik ilyen például a tiszteletadás az idősebbeknek. Ez a mai fiatalok számára is fontos és követendő. Ez persze nem azt jelenti, hogy ész nélkül el kell fogadni mindent, amit az öregek mondanak, de kellő tisztelettel érdemes az ellenvéleményt megfogalmazni. És a tudás előtt fejet kell hajtani.
Én inkább arra gondoltam, hogy mi tud átmentődni a cigány kultúra értékeiből a ma irodalmába? Ahogyan a régi, klasszikus cigány mesékből meg lehetett tanulni a cigánytörvényt, vagyis a Romani Kris alapvetéseit, úgy ezek a gyökerek valamiképpen megjelennek-e a kortárs szerzőknél?
A legtöbbjüknél igen. Talán még Jónás Tamásnál is, az anyaverseiben, pedig ő sokkal közelebb van a kortárs irodalmi kánonhoz, mint a cigány származású szerzők zöme. Ha másban nem is, szimbolikájában szinte mindannyiunknál megjelennek a cigány kultúra értékei, még egy alapvetően mai témájú alkotásban is. Nálam is így van ez. Még egy a szerelem és az idő múlását sirató versben is: „Elsárlott tavaszok / kancanyerítésű éjjelek / csikóvágyaimmal hová tűntetek?” A sárlás a párzási időszak, vagyis a kanca nemi ösztöneinek megnyilvánulási ideje. Azzal, hogy az elmúlást, annak a múlását, ami fiatalon tavasszal benne van az ember ösztöneiben a szerelem lévén, a lovakkal hozom párhuzamba, felidézek valamit a kultúránkból. A ló a cigányság számára mindent jelentett. Társat, munkát, utazást: az életet. Nem tudtunk volna vándorolni, ha nem lettek volna lovaink. Akár egyetlen sor képes összekötni a jelent a múlttal, attól függően, hogy milyen szimbólumrendszert használ az ember bizonyos élmények, hangulatok megfogalmazásához.
