Vlagyimir Putyint az különbözteti meg a világ más populista vezetőitől, hogy létezik egy hosszú távú stratégiája: hazája váljon olyasfajta világhatalommá, mint egykor, a szovjet érában. Ezért minden nemtelen eszközt képes bevetni.
Donald Trumpból teljesen hiányzik ez az adottság, még két napra előre sem képes gondolkodni, a pillanatnyi történések alapján becsmérli politikai ellenfeleit. Egy hete még a demokraták agyszüleményének nevezte a koronavírust, amit szerinte arra használnak fel, hogy újraválasztási esélyeit gyengítsék - mostanra persze visszavett, hiszen olyan veszélyes méreteket ölt az országban a megbetegedések száma, hogy egyes szakértők az egészségügyi rendszer összeomlását vizionálják.
Recep Tayyip Erdogan török elnöknek is van stratégiája: ő meg akarja akadályozni a kurdok befolyásának növekedését a térségben, ezért politikai szereplővé akar válni Szíriában. De hosszabb távon ő sem képes felmérni, hogy egyes húzásaival hiába ad sakkot másoknak, hamarosan őt mattolják. Csütörtökön megállapodott ugyan a szíriai, idlibi tűzszünetről Putyinnal, ám csak rövid időre lélegezhet fel, odázhatja el a teljes politikai vereségét. Olyan geopolitikai helyzetbe juttatta magát, ahonnan nincs kiút.
Mindent a két évvel ezelőtti, hazája szempontjából igen rossz, szintén Putyinnal kötött megállapodásnak köszönhet. Belement abba, hogy a légifölény a Moszkva-Damaszkusz tandemé legyen Szíriában, miközben elhitette magával, hogy Idlib török befolyási övezet marad. Pedig már akkor is tudni lehetett, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök és az őt segítő oroszok totális győzelmet akarnak Szíriában, Idlibre is fáj a foguk. Erdoganra csak pillanatnyi szövetségesként volt szüksége Putyinnak, és most ennek issza meg a levét a török elnök.
Erdogan számára egyetlen kiút maradt: mihamarabb pénzt kisajtolni az Európai Unióból, lehetőleg minél többet. Már nem csak az ördöggel – Putyinnal – cimborál, ő maga vált ördöggé: nincstelen menekülteket használ fel arra, hogy az EU-t zsarolja. Ennél nincs lejjebb, a matt elkerülhetetlen.