Az izraeliek a földdel tették egyenlővé az iráni konzulátus épületét. Azt, hogy Mohammad Reza Zahedi életét vesztette, az irániak is megerősítették.
E válaszlépések nyitányaként az amerikai légierő pénteken 7 szíriai és iraki helyszínen összesen 85 célpontot támadott a többi között B-1-B nehézbombázókkal. A célpontokat 84 esetben sikerült megsemmisíteni vagy kárt tenni bennük.
Több mint 85 célpontra mértek csapást az iráni Forradalmi Gárda és az általa támogatott fegyveres csoportok hét létesítményében.
Tartózkodási helyük a földdel vált egyenlővé.
Az amerikai védelmi miniszter közölte, hogy a művelet válasz a térségben állomásozó amerikai katonák elleni támadásokra.
A Pentagon korábban közölte, hogy az amerikai erők és szövetségeseik a hónap eleje óta legalább 16 drón- és rakétatámadás célpontjai voltak, tizenkettőé Irakban és négyé Szíriában.
Irán-barát fegyveres csoportok többször fenyegetőztek a térségben lévő amerikai támaszpontok megtámadásával, miután a Fehér Ház egyértelművé tette, hogy támogatja Izraelt a Hamász ellen folytatott harcában.
A támadásokban egy ember meghalt és egy megsebesült, mindkét repteret leállították.
Alappóban és Damaszkuszban leálltak a járatok.
Csaknem húsz év után látogatott el ismét.
A terrorszervezet megnevezte Abu Husszein al-Husszeini al-Kurasi utódját is.
Uszama al-Muhádzsir motorkerékpáron utazott, amikor lecsaptak rá az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban.
Pár hónapja a Fekete-tenger felett volt egy hasonló incidens.
Tíz katona komolyabb ellátásra szorul. Az ügyben vizsgálat indult.
Szíria Izraelt vádolja, az izraeli hadsereg szokásához hűen nem kommentálta az esetet.
Úgy tudni, az izraeliek a repülőtér melletti lőszerraktárat vették célba.
Már hosszú idő óta követték.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban decemberben elrendelte a művelet tervezésének leállítását.
A CENTCOM szerint Hálid Ajd Ahmed al-Dzsabúri halála „ideiglenesen zavart okoz a szervezetnél a külföldi támadások kitervelését illetően”.
Az amerikai elnök figyelmeztette Iránt, hogy megvédi állampolgárait.
Szíria ebből kevesebb mint egymilliárdot kap.
Az Oroszország és Szíria közötti kapcsolat korábban az arab országban segített fenntartani az uralmat, most ezt viszonozná az ukránokkal szemben a szír államfő.
A szír elnök a katasztrófa óta másodszor látogatott arab országba, nevesül Ománba, amely arról ismert, hogy gyakran közvetítő szerepet tölt be a Közel-Keleten.
Elsősorban olyan eszközöket, amelyek az emberek ideiglenes elhelyezésében és orvosi ellátásában, valamint a tél átvészelésében segítenek.
A földrengés sújtotta térségben a mentés helyét átvette a romeltakarítás, és az élet megpróbál visszatérni a normális kerékvágásba.
Voltak, akik éppen a megrongálódott épületekben tartózkodtak, hogy megpróbálják összeszedni holmijaikat az épületek lebontása előtt.
Több épület összedőlt, egyes helyeken szünetel a telefon és internetszolgáltatás.