A világon elsőként egyedül kenuval
keltem át az Atlanti-óceánon.
A tervezett nyolcvan nap helyett
hatvan alatt teljesítettem az utat.
2011. december 21-én hagytam el
a portugáliai Lagos kikötőjét, és
két héttel később, a kanári-szigeteki
Las Palmasban néhány napos pihenőt
tartottam, ahonnan január 25-én
indultam tovább. A tervezett április 10-e
helyett majd három héttel hamarabb,
most vasárnap kötöttem ki Antigua szigetén.
Több mint egy hónapon át nem lehetett
velem kapcsolatot teremteni. Azért
szakadt meg az összeköttetés, mert a kenu
az egyik viharban kétszer is felborult.
Az első borulásnál egy törőhullám miatt
vízbe estem, hirtelen azt sem láttam,
hol a kenu, de mivel oda voltam kötve,
vissza tudtam mászni. Másodszor
a kabinban voltam, de a hajóforgalom miatt
ki kellett néznem, ekkor ázhattak be a műszerek.
A tőkesúly felfelé állt, és a szellőzőnyíláson
folyt befelé a víz. Kinyitottam a kabinablakot.
A hajó nagyjából tíz centire állt ki a vízből,
fejjel lefelé. Majdnem elsüllyedt.
Megpróbáltam kibillenteni a súlyt,
de egyedül nem boldogultam.
Végül másnap egy nagy hullám segített.
A víz miatt valami elromolhatott
az elektronikában, így aztán
csak sodródtam az áramlattal.
A kabinban mindig hatalmas pára van,
ezért a telefont használat után
mindig visszatettem a vízhatlan tokba.
Valószínűnek tartottam, hogy megtalálnak,
ugyanis az óceánjáróknak nagyon fejlett
rendszereik vannak. Visszafelé a feleségem
meg én egy vitorlással jöttünk,
a kenumat utána kötöttük. Egyik éjjel
hatalmas viharba kerültünk, és észre sem
vettük, hol hagytuk el a kenut. Egyszer csak
már nem volt ott a kötél végén. Odafelé,
amikor egyedül mentem, EPIRB-bóját nem vittem,
mert nem szerettem volna, hogy kimentsenek.
