Most elhagy
Most elhagy majd minden vágyad,
ahogy tél idején leveted magadról
meleg előszobákban,
ahogy leveted magadról csendben
a nagyruhákat.
De kíméletlen és visszavonhatatlanul,
de kíméletlen áttekintesz mindenen,
de visszavonhatatlanul, ami voltál,
ami vagy:
birsek számolása egy kora őszi estben,
locsolófejek egy a nyárba lógó kertben,
bevásárlótáskák a magára hagyott kézben,
bonyolult találgatások: hogy akkor most
éppen mi zajlik, mozdul a másik testben.
Aztán elhagy most minden vágyad,
ahogy látod, hogy majd tél idején
állsz a hideg nagyszobában,
és leveted magadról,
leveted csendben,
leveted a nagyruhákat.
A záróképe
Most nincs oka:
hogy elviszik.
Most nincs oka:
hogy jönnek.
Egy körút kimért beletörődése.
Egy taxi anyósülése.
Lehetne most ez a záróképe.
Hogy valami ócska, de közös
dal szól a reggel végtelenségében.
Aztán vásári bódék egy ünnep
elején a tömeg távolságában.
Micsoda árulás.
Micsoda végzet ez.
És jönnek,
és elviszik.
Áthűlt vásári bódék mellől
most jönnek
és most elviszik.
Most nincs oka.
Most nincs ünnep.
Most legyen ez:
egy taxi anyósülésén a kettőnk záróképe.
Nekrológ 2. (nyár)
Amikor majd megkérdezik:
hogy.
Hogy: ebben a párás délutánban.
Hogy: most ragadnak a szavak.
Amikor ilyennek lenni, csak:
volt.
Csak volt, hogy: a hátát tartja,
Csak volt. De már dőlnek rajta.
Amikor elfelejtik, például:
a kort.
De nem törik el így se, csak:
úgy.
De nem más, mint a többi, csak:
múlt.
Amikor majd a párás délutánban,
amikor már ragadnak a szavak,
amikor a hátát tartja,
amikor ők, csak dőlnek rajta,
amikor nem törik el csak:
úgy,
amikor ugyanaz lesz, mint a többi:
múlt.
Amikor majd megkérdezik: hogy.
Hogy: értelme. Hogy: egyáltalában.
Hogy: így. Hogy: volt.
