Igazságosság, méltányosság, tisztességes ellátás: ez a három fogalom hiányzik legjobban a kormány terveiből. Az Országgyűlés által elfogadott tb-törvény módosításából, illetve az egészségügy finanszírozási rendszerének és ellátási struktúrájának átalakításával kapcsolatos kormányhatározatból. Nem az a gond, hogy végre napirendre kerül az egészségügy átalakítása, hanem hogy az irányelvekből hiányoznak az etikai elvek, és hogy a meggondolásra fél évet szánnak.
A legvadabbnak mind közül az az előírás látszik, amely szerint az emberi erőforrások minisztere „…a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az egészségügyi intézmények fenntartóinak közreműködésével vizsgálja felül a krónikus ellátás rendszerét, és tegyen javaslatot annak szükségletalapú átalakítására, ennek keretében alakítsa ki az ápolási célú ellátási formák és azok igénybevételének szabályrendszerét.” A kormány néhányszor már megvillantotta ezt a tervet: nem jelent mást, mint hogy az idős, szakszerű ápolásra szoruló beteg embereket az erre nem felkészült szociális intézményrendszerbe zúdítják át. Az „ágy-blokkoló” a demenciában, a pszichiátriai betegségben szenvedő beteg ellátására nem alternatíva. A szociális gondoskodás és az időskori szakápolás nem egymás szinonimái. A tevékenységet végző egyik szakember sem váltja ki a másikat. Az „ápolási célú ellátási formákhoz” meg iszonyatos számú ápoló kellene. Ami nincs.
A szükségletek szerinti elosztás ingoványos talaj. Az egész világon mindenhol küzdenek a források elosztásával, a költséghatékonysággal. Eközben nálunk senki sem akarja megérteni, hogy a másik érdeke miért ugyanolyan fontos, mint a sajátja. Csak azt halljuk, mennyit dob oda a kormány a méltatlankodó csoportoknak. Aki nem tud kiabálni, az nem kap semmit.
Nem tudjuk, milyen rendszereket, milyen új struktúrát akar finanszírozni a kormány. Klinikai ellátást? Legyen „falak nélküli kórház”? Egy új fogalom bevezetése az alapellátásban, átmeneti ellátás a kórházból hazaküldött betegeknek? Szakszerű otthonápolás? Közösségi ellátás? Az aktív ellátás tehermentesítésére? Nincs a hatalomnak indíttatása arra, hogy szóba álljon a szakmai kamarákkal, hogy azok protokollok formájában bemutathassák az orvos- és ápolástudomány összes tudásán alapuló tevékenységeket. Azért, hogy felajánlják az államnak megvásárlásra, a költséghatékony eljárások bevezetéséhez.
Eközben alapvető kérdésekre nincs válasz. Milyen célból is működik egy egészségügyi rendszer, ha abban minden szereplőnek elviselhetetlen, frusztráló az élete minden nap? Mit jelent az igazságos elosztás és az egyenlő hozzáférés? A drága kezelések ingyenes biztosítása egy ideig? Vagy az idősek szakszerű gerontológiai ellátásának megteremtése legyen a cél, hogy önállóságukat sokáig élvezni tudják? Esetleg háromszori pelenkaváltás az erre rászorulóknak a kórházakban? Ágy és otthonos tartozódás az anyáknak a gyerekkórházakban?
Nincs kapcsolat a betegszervezetekkel, civilekkel. Nincs erejük közgazdászoknak a költséghatékonyság erőltetésére. Nincs szándék a felelősségvállalás megfogalmazására és leírására a jogalkotó részéről, az állam, az ellátó, az egyén felé. Egy paternalista állam beszélget a társadalommal. Ahol senkinek nem tisztázott a felelőssége. Eközben a hatalom nem érzékeli az embereket az ellátórendszerben. A szociális hálóból kiszakadtakat, a bürokratikus úton elakadtakat - nem is kapiskálja a potyautasok számát.
A kormányból kibukott ötletroham nem látja Magyarország ellátásra szoruló lakosságát. Mert a klinikai ellátás nem jelenti a nép teljes egészségügyi ellátását. Nekik fogalmuk sincs, milyen ellátás jár a befizetett pénzükért. Erről kellene beszélni. Hogy a jelenlegi tervek szerint az egynapos sebészet erőltetése azt jelenti, hogy a műtét után, amikor hazamegy a beteg, nem lesz, aki otthon ápolja. Nincs ugyanis otthonápolási szolgálat.
Kásler minisztériuma eddig sem törte magát, hogy választ adjon arra, milyen az ár-érték arány a szolgáltatásokban. Vagy honnan fognak 24 ezer szakdolgozót előállítani, bért adni nekik, hogy legyen elég szakember az egyre betegebb társadalom, az öregek és futószalagon gyártandó gyerekek ellátására? Papíron mindenki tud szép elméleteket gyártani, de az egészségügy bonyolult szerkezet.
Ki lesz az erősebb! A politika? Mi lesz, ha a rekordsebességgel, egyeztetés nélkül kiötölt elképzeléseit rányomja a rendszerre? Olyan szabályozásokat, amelyeket más országoknak évtizedek alatt sikerült megvalósítani? Közben mintha az ápolás nem is lenne része az ellátásnak, legalábbis az 1798 /2019. XII. 23. számú kormányhatározat szerint. Nem csoda, hiszen évek óta nincs Országos Főápoló.
Az új tb törvénnyel és a hirtelen jött struktúraátalakítás ötletével a kormány most ott szül indulatokat, ahol éppen nem kellene.
A szerző ápolásetikus