Ahogy arról korábban a Népszava is beszámolt, Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester még tavaly, az új képviselő-testület alakuló ülésén kezdeményezte, hogy vegyék le a saját nagyapja nevét a kerületi turul-szoborról, ugyanis Rab László tanulmányából egyértelműen kiderült, hogy Pokorni József tevékenyen részt vett a budapesti nyilas tömeggyilkosságokban, szemtanúk szerint pedig több zsidót maga lőtt agyon. A háborús bűnökért azért nem állították bíróság elé, mert még az ostrom alatt meghalt.
A névtábla elhelyezését nem Pokorni Zoltán kezdeményezte, nagyapja múltjáról pedig nem tudott, ahogy korábban nem tudott édesapja ügynökmúltjáról sem - utóbbi miatt vonult vissza egyébként az országos politikától, konkrétan a Fidesz elnöki és frakcióvezetői pozíciójáról mondott le még 2010-ben.
Most a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége honlapján a lapunkban is publikáló Kácsor Zsolt írt beszámolót arról, hogy Budapest 12. kerületében hétfőn tartottak megemlékezést azoknak az ártatlan és védtelen áldozatoknak az emlékére, akiket a nyilasok 75 évvel ezelőtt mészároltak le a környéken, és hogy az eseményen Pokorni Zoltán is felszólalt.
A Maros utcai rendelőintézetben Kun Páter vezetésével 84 embert öltek meg 1945. január 12-én. A városmajori öldökléssorozat során két nappal később a közeli Bíró Dániel kórházban 150 embert végeztek ki, majd újabb három nappal később az Alma utcai zsidó szeretetotthonban 94 védtelen öreget lőttek halomra.
A cikk szerint Pokorni Zoltán papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet, és nagyapjáról, Pokorni Józsefről is szólt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett: melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le neki. Majd úgy folytatta a polgármester, hogy a nagyapja 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt. "A XII. kerületi Turul-szoborra felvésett áldozatok névsorában nincs helye" - tette hozzá.
Majd emlékeztetett, hogy a holokauszt előtt magyarokra és zsidókra szakították szét a magyar társadalmat, de szerinte ezt a hibát nem szabad még egyszer elkövetni. Többes szám első személyben arra hívta fel a hallgatóságot, hogy "az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat, magyarságukkal együtt, és hogy a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá".
"Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban" - e szavaknál Pokorni Zoltánnak elcsuklott a hangja, és beszédét sokáig nem tudta folytatni. Miután leküzdötte könnyeit, úgy folytatta, hogy a polgármesteri szék lehetőséget ad számára ahhoz, hogy – ha nem is jóvátegyen, hiszen jóvátenni nem lehet, hanem – legalább rendbe tegyen néhány dolgot. "Nem csak mint egy nyilas gyilkos unokája, hanem mint a kerület vezetője, akinek feladata, hogy a szimbolikus dolgokban is rendet tegyen" - tette hozzá.
Pokorni Zoltán további fontos megállapításai a beszédből:
A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás, az áldozatok magyarok voltak, a gyilkosok túlnyomó része pedig szintén magyar volt.
Át kell tekinteni kerület a második világháborús emlékművének ügyét, hiszen a turul szimbólum szerinte is valóban megosztó. Mint mondta, jó szándék vezette az elődjét, amikor úgy döntött, hogy közös emléket állít a katonáknak és az áldozatoknak, de a választott szimbólum szerencsétlen.
