Szerbiában, várhatóan április utolsó hétvégéjén, parlamenti választást tartanak, s ahogy az országban élők már megszokhatták, heves kampányidőszakra van kilátás. A 2016-os parlamenti választást követően az Aleksandar Vucic akkori miniszterelnök (azóta elnök) által fémjelzett Szerb Haladó Párt (SNS) kényelmes többséget szerzett a törvényhozásban, mégis koalíciós kabinetet hozott létre a szocialistákkal.
Nem férhet kétség ahhoz, hogy az SNS ismét győzni fog. Akkora a médiatúlsúlya, oly mértékben irányítása alatt tartja a párt a társadalom minden szegmensét, hogy ezt az ellenzék képtelen ellensúlyozni. A politikai klíma azonban némiképp megváltozott a négy évvel ezelőttihez képest. A városokban már nem annyira népszerű Vucic pártja, Belgrádban pedig 2018 óta szombatonként megmozdulásokat tartanak a szélesebb körű demokráciáért, a médiaszabadságért. Kézzel fogható eredményt egyelőre nem értek el, de már az is nagy szó, hogy nem esett szét az egyébként teljesen különböző irányultságú pártokat magában foglaló ellenzéki mozgalom.
A voksolás előtt tehát nem is az a kérdés, hogy melyik politikai erő végez az élen, sokkal inkább az, hány párt indul el. Tavaly februárban a Szövetség Szerbiáért nevű ellenzéki csoportosulás pártjai (a Demokrata Párt, a jobboldali radikális Dveri, a Szabadság és Igazság Pártja, a Nemzeti Párt, az Elég volt, és a Polgári Front) aláírták a „Szerződést a Nemzettel”, amelyben megállapodtak arról, bojkottálják a következő parlamenti választást, ha egyenlőtlenek lesznek a feltételek, szeptemberben pedig már egyértelműen távolmaradásra szólítottak fel. Két további ellenzéki párt, a Szabad Polgárok Mozgalma és az egykori miniszterelnök, Zoran Zivkovic által irányított Új Párt még nem döntött. Utóbbi akkor határoz a további teendőkről, amikor hivatalosan is kiírják a voksolást.
Ha az ellenzék majdnem egységesen bojkottálná a választást, az megkérdőjelezné annak legitimitását – vélekedett Djordje Pavicevic politikai elemző a BBC szerb adásában. Azt mindenesetre készpénznek lehet venni, hogy a voksolás közeledtével folyamatosan nő majd a feszültség.
Montenegróban múlt év végén a parlament a szerb pravoszláv papság tiltakozása ellenére elfogadta az új egyházügyi törvényt. Ennek értelmében a vallási közösségeknek dokumentumokkal kellene igazolniuk, milyen ingatlanokkal rendelkeztek 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb pravoszláv egyház emiatt jelentős ingatlanokat veszíthet el, többek között középkori templomokat, kolostorokat. A törvény elfogadása után még hűvösebbé válhat Montenegró és Szerbia viszonya. A kis balkáni állam belpolitikáját már a kilencvenes évek eleje óta Milo Djukanovic elnök határozza meg, aki nagyobb léptekben kíván a Nyugathoz közeledni, mint Belgrád. Az ország már 2017-ben csatlakozott a NATO-hoz, Szerbia esetében ezzel szemben szó sincs arról, hogy az ország valaha is az észak-atlanti szövetség tagja legyen. Így feltételezések szerint az egyházügyi törvény újabb lépés a szerb befolyás visszaszorítására. Ugyanakkor tény az is, hogy Montenegróban a kormány a rendőrség bevetésétől sem riad vissza, ha veszélyben látja a hatalmát.
Észak-Macedóniában – Szerbiához hasonlóan – áprilisban rendeznek parlamenti választást. Emmanuel Macronnak nagy szerepe van abban, hogy idő előtti voksolást kellett kiírni. A francia elnök ellenállása miatt ugyanis nem kezdődtek meg az uniós csatlakozási tárgyalások az állammal, pedig az Európai Unió eredetileg ígéretet tett arra: ha sikerül lezárni a Görögországgal folytatott névvitát, megnyílik az út Szkopje előtt. Nem így történt. Zoran Zaev szociáldemokrata miniszterelnök ezért bejelentette, előrehozott választást ír ki, hogy a polgárok döntsenek arról, milyen jövőt akarnak az országnak, továbbra is az uniós integrációt tartják-e prioritásnak, vagy sem. Pártja legnagyobb ellenfele a jobboldali-konzervatív, oroszbarát VMRO-DPMNE, amelynek egykori elnöke, Nikola Gruevszki korábbi kormányfő 2018 novemberében Magyarországra menekült a felelősségre vonás elől, s Budapest menedékjogot is biztosított a hazájában elítélt politikus számára.
Zaev az előrehozott voksolás kiírása mellett egységkormány felállítását is javasolta, amely január 3-tól lenne hivatalban az április 12-én esedékes voksolásig, ám a két nagy párt közötti ellentétek miatt ez nehezen jött létre. A VMRO-DPMNE ugyanis egy egykori tisztet, Dragan Kovackit javasolta belügyminiszternek, akinek személye elfogadhatatlan volt a szociáldemokraták számára. Zaev mindenesetre pénteken, ígéretének megfelelően, bejelentette lemondását.
A másik súlyos gondot az jelentheti, hogy éleződhetnek a feszültségek a macedónok és az albán kisebbség tagjai között. 2018-ban a szociáldemokraták olyan törvényt fogadtak el, amely széleskörű nyelvhasználatot biztosít az albánok számára. A Velencei Bizottság azonban fenntartásait hangoztatta és korrekcióra szólította fel a kabinetet. Érdekes módon nem az albánoknak adott jogokat kevesellte, hanem úgy vélte, túl messzire megy a jogszabály például azzal a kitételével, hogy a bíróságokon az albán nyelv is alkalmazható. Ez ugyanis jelentősen lelassítaná a bíróságon a döntéshozatal folyamatát.
