Korunk olyan, amilyen. Volt rosszabb és lesz jobb, de nekünk pont ez jutott. A számos balszerencse mellett nem kevés mázlink is van: kortársak, akiknek se eszét, se tisztességét nem kezdte ki a középszernek kedvező, korrupt közeg. Nincsenek sokan, de ahhoz elegen, hogy segítségükkel, aki akar, el tudjon igazodni a világban. Közöttük is ritka jelenség az Oroszország-szakértő Sz. Bíró Zoltán. Úgy ír, mintha mesélne, és olyan pontosan, minden szót gondosan megválogatva beszél, mintha könyvet írna. Előadóként olyan, mint Lewis Hamilton az autóversenypályán. Körről körre hozza magát, ugyanazt a teljesítményt reprodukálja. Nincsenek véletlenek, csak az eredményt megalapozó sok-sok munka és a koncentráció.
Az elmúlt évtizedekben sok fővárosban sok Oroszország-szakértőt hallottunk, de hozzá foghatót egyet sem. Egyrészt félelmetesen sokat tud, másrészt bölcsen önmegtartóztató: megmarad a tényeknél illetve annál, amit belőlük kiindulva ki lehet következtetni és tapodtat sem megy tovább. Egy sor dilemma láttán széttárja a kezét. Nem állítja, hogy mindig biztosan neki lenne igaza, sőt, ő az első, aki beismeri, ha valamiről fogalma sincs.
Főleg a jövőt illetően óvatos, ezért is annyira érdekes a legújabb, Putyin Oroszországa című könyvének utolsó kilenc oldala. Nem mintha az előző 165 oldal nem lenne lebilincselő, de hát arról a történetről már tudjuk, hogy mi lett a vége. Rétegről rétegre épül a konstrukció, mint egy krémtorta, amelynek elkülönülő alkotóelemei együtt adják az élményt – de a legjobbat, a habot a végén viszi föl rá. Röviden – de hiszen az egész könyv nagyon rövid, egyetlen nap alatt kiolvasható – vázolja föl Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésének előzményeit, az Oroszország és a Nyugat által a múlt század 90-es éveiben közösen elmulasztott történelmi lehetőséget. Aztán ráfordul arra, hogy miként próbált a kétségkívül okos és megfontolt politikus első két, négy-négy éves elnöki mandátuma alatt többé-kevésbé demokratikus, de legalábbis modern országot teremteni. Bemutatja, miként váltott az addig pragmatikus, ideológiailag semleges orosz elnök 2012 környékén konzervatív, nacionalista populizmusra, felismerve a modernizáció történelmi kudarcát. Miként „állt át” a politikai értelemben elveszített városi középosztályról a vidéki lakosságra, miért kezdett a haladás helyett a hagyományos értékekről, családról, vallásról értekezni.
Putyin Oroszországát évente 3-400 ezer ember hagyja el. A népességet tekintve már Banglades is megelőzi, arra pedig semmi esélye sincs, hogy gazdasága, amint Putyin kitűzte, betörjön a világ első öt helyezettje közé. Ellenkezőleg, mind hátrébb csúszik, a jövőt meghatározó technológiák, így a robotizáció terén egyszerűen nem jegyzik, tudományos teljesítménye Egyiptom szintjén áll. Óriási szibériai területein egy négyzetkilométerre négy ember jut, a Távol-Keleten csak egy, ami ellehetetleníti a természeti kincsekben rejlő lehetőségek kihasználását. Mivel „adni” egyre kevésbé tud, kénytelen folyamatosan szorítani a présen, ellenséget kreálni, háborús pánikot szítani, választási eredményeket hamisítani, a tiltakozásokat erővel letörni, az ellenzéket a versenyből is kizárni, a lakosság minél nagyobb részét elkeríteni a nem állami információktól. Ha ebből sok minden rémesen ismerős, az nem a véletlen műve. A könyvben ezért is külön, lakonikus fejezet foglalkozik a magyar-orosz, vagyis inkább az Orbán-Putyin viszony alakulásával.
A Noran Libro Kiadónál megjelenő Progress Könyvek sorozat figyelemre méltó kísérlet a globális és a hazai helyzet leírására, Sz. Bíró Zoltán kötete pedig különösen megérdemelné, hogy ne csak itthon olvassák. Elvégre egy romjaiban is nagyon jelentős hatalomról van szó: atomfegyverei miatt katonailag sérthetetlen, állandó ENSZ BT tagsága miatt pedig a nemzetközi normákkal sem lehet hatni rá.
A végén pár mondat arról a bizonyos utolsó kilenc oldalról. A szerző szerint Putyin maga is érti, hogy Oroszország zsákutcába került és elfogytak a kézenfekvő megoldások. A gazdaság stagnál, az életszínvonalat nem tudja emelni, a területi hódítások már eddig is túl sokba vannak, a Nyugat és Kína, de még a volt szovjet köztársaságokból lett, elvben szövetséges államok is gyanakvással figyelik. A most 67 éves elnök 2024-ben a mostani alkotmány szerint már nem választható újra, viszont nem is távozhat. Ha talál is olyan utódot, aki megígéri a sértetlenségét, nem lehet benne biztos, hogy tartani tudja a szavát. Úgyhogy maradnia kell, ha akar, ha nem.
„Az autokráciák egyik legsúlyosabb problémája ugyanis – és egyben leginkább sebezhető pontja – az utódlás kérdésének megoldhatatlansága” – írja Sz. Bíró. Putyin Oroszországa nem fogja túlélni Putyint – ezt már mi tesszük hozzá, s gondoljon mindenki arra, amire akar.
(Sz. Bíró Zoltán: Putyin Oroszországa. Noran Libro Kiadó, 2019)
