Nagy felzúdulást keltett november elején, mikor Emmanuel Macron a The Economistnak adott interjújában „agyhalottnak” minősítette a NATO-t, mondván az Egyesült Államok már nem tartja tiszteletben a szervezet alapszerződésének egyik legfontosabb, a kollektív védelmet biztosító 5. cikkelyét. Állítólag a francia elnök a szövetség életre hívásának 70. évfordulójára időzített jövő heti londoni csúcstalálkozójára is éles kirohanást tervez. Macron sosem csinált titkot belőle, hogy a közös európai haderő híve, függetlenedne az Egyesült Államoktól, és külpolitikájában, például az ukrán konfliktus ügyében, a Közel-Keleten, valamint Afrikában, különösen a Száhel-övezetben is vezető szerepre tör. Emlékezetes, hogy 1966-ban Charles de Gaulle elnök egyszer már kivezette Franciaországot a NATO-ból. Ettől ugyan egyelőre nem kell tartani, de a kiújult hidegháborús helyzetben minden repedésnek az egységen csak az ellenség örülhet.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára ezért gyorsan Párizsba is utazott, hogy kicsit lenyugtassa a kedélyeket. A közös sajtótájékoztatón Macron már finomabban is fogalmazott, újságírói kérdésre, hogy még mindig agyhalottnak tartja-e a NATO-t úgy válaszolt, talán valakinek ideje volt ébresztőt fújnia. A francia államfő ugyanakkor megismételte aggályait, hogy miközben az elmúlt csúcstalálkozók amerikai nyomásra főként a közös teherviselés megosztásáról szóltak, addig az alapvető kérdésekben sincs egyetértés. Ilyennek nevezte elsősorban az Oroszországgal való viszonyt, rámutatva, hogy a párbeszéd hiánya nem teszi biztonságosabbá Európát. A francia elnök nem csak beszél, de cselekszik is, ezért élére állt a normandiai négyek – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – december 9-re tervezett csúcstalálkozójának, amelyen új életet lehelnének a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésébe. Említette még a terrorizmus és a szolidaritás kérdését, utalva ezzel elsősorban Törökországra, amely szerinte tagországként a szervezet érdekeivel ellentétesen cselekszik Szíriában.
Jens Stoltenberg persze igyekezett inkább a pozitívumokat kidomborítani. Miközben méltatta Franciaország hadseregét, rámutatott, hogy az Európai Unió nem tudja megvédeni önmagát. Figyelmeztetett, hogy egy közös uniós hadsereg nem helyettesítheti a NATO-t, csak kiegészítheti azt, az erős EU és az erős NATO ugyanannak az éremnek a két oldala. Azt a főtitkár is elismerte, hogy a szervezeten belül vannak nézeteltérések, de úgy vélte, ezeket eddig is mindig sikerült meghaladni, a közös alapok változatlanok. Azzal nem értett egyet, hogy az Egyesült Államok elkötelezettsége gyengült volna, szerinte ennek bizonyítéka a példátlan amerikai-európai együttműködés, például a Baltikum védelmében. Abban viszont osztotta a francia elnök véleményét, hogy a különféle fenyegetésekre, így a terrorizmusra, az agresszív Oroszországra és az egyre erősebb Kínára reagálniuk kell.
