Gyerekek! Ébresztő, keljetek fel, elkéstek a suliból! – próbálkozott a Mama a boldogult ’70-es évek hajnalán, hogy valahogy kirobbantsa Gyuri bátyámat és engem az ágyból. Pedig a MOM remeke, a vekker is kíméletlenül csörgött, hogy majd’ belesüketültünk. Akkor még nem tudtam, hogy évekkel később G. Zolival, a Magyar Ifjúság című –mily meglepő -, ifjúságnak szánt hetilap kiváló riporterével külsős fotósként a méltán nemzetközi hírű budai gyárba is bejutok. Igaz, nem az óra-, hanem az optikai műszergyárba látogattunk. Magyarországon dolgozó NDK-s fiatalokkal készült a riport, akik meglepő módon mindannyian nagyon elégedettek voltak a munkahellyel és a szabadidő eltöltésének lehetőségeivel. Némileg beleszagolva Ulbricht, majd Honecker országlásába, megértem őket.
Persze már ébren voltunk, de nagyon nem akaródzott kikászálódni a takaró alól és belevágni a mindennapi reménytelen küzdelembe az iskolai unalommal. Amikor viszont végre feladtuk, és lekászálódtunk fekhelyünkről, beindult a hagyományos reggeli harc a fürdőszobáért, vagy a WC-ért. Mivel a bratyó jelentős erőfölénye vitathatatlan volt, én többnyire kénytelen-kelletlen kivártam, míg rám került a sor. Azután következett a reggeli.
A folyamatokat némileg lassította, hogy Gyuri bátyám szinte egyetlen lépést sem tett könyv nélkül. Még a kelenföldi lakótelep Szakasits Árpád úti hetedik emeleti kis lakásának szűk közlekedő folyosóján is megkerülhetetlen akadályt jelentett számomra a konyha irányában, amikor menet közben is olvasva araszolt a keskeny helyiség felé.
Ízlésekről és pofonokról nem érdemes vitatkozni, mert a vélemények eltérhetnek egymástól. A pofonok esetében ráadásul a nézőpontokat meghatározza, ki adta és ki kapta az első pofont. Nos, Gyuri bátyám például meglehetős undorral fogadta a csokoládés Mesesajtot érintő fogyasztási szenvedélyemet. Utóbb kénytelen vagyok igazat adni neki. A kis háromszögletű ömlesztett sajt leginkább a Medvesajtra hajazott. Ám maci helyett mesefigurák szerepeltek a címkén. Szerencsére viszonylag gyorsan kiábrándultam ebből a hungarikumból.
Általában azonban inkább olajban kisütött pirítóst reggeliztem. Néha a kívánatos aranybarna helyett kissé sötétebbre sikerült a pirítós, de a felhasználás szempontjából ez nem sokat számított. A pirítóst azután vagy bedörzsöltem foghagymával, vagy a serpenyőben ráütöttem két tojást, esetleg még egy kis sajttal is megkínáltam. Szintén gyakori reggeli étkem volt a mustáros kenyér. Nem tudom az okát ennek az eltévelyedésemnek sem.
Uzsonnáról a Mama gondoskodott. Két szelet kenyér közé vagy rántottát, vagy saját készítésű isteni körözöttet tett. A változatosság kedvéért volt párizsis-sajtos, esetleg szalámis-sajtos szendvics. Persze a téli szalámi majdnem olyan ritka volt a közértben, mint a borjúhús, vagy a birka a hentesnél. Ez utóbbi kettőről legföljebb az idősebbek visszaemlékezéseiből hallottunk. A téliszalámi, ha véletlenül betévedt is a boltba, drága volt. Efféle csemegét olcsóbban csak a pártközpontban, a köznyelvben Fehér Házként emlegetett intézmény büféjében vásárolhattak az akkori pártállam megbízható káderei. Egyébként, ha jól rémlik, a dollárboltokban is kínálták kőkemény valutáért. A hízott libamáj is a hanyatló Nyugatnak volt félretéve.
Ha éppen nem akadt fontosabb dolgom és úgy döntöttem, hogy megtisztelem a Széchenyi gimit a jelenlétemmel – ez volt a negyedik, s egyben az utolsó középiskolai tanintézmény, amely tanulói között számon tarthatott -, a piros hetessel elszáguldottam a Kosztolányi térig, vagy a Móricz Zsigáig. Az 1-es busszal a Kálvin térre hajtottam, majd ott átszálltam talán az 52-es tujára és eldöcögtem a Népligetig.
Világéletemben utáltam suliba járni; de mint közoktatási, hatalmi tényezőt nem szerettem, az osztálytársadalom kemény magjában mindig szívesen tartózkodtam. Miután megúsztam a reáltárgyakat valamint az oroszt és végigunatkoztam a fűrészporos töri- és nyelvtanórákat, irodalomórán megtudhattam, hogy mit akart mondani a költő. Ez ügyben teljes mértékig egyetértek Arany Jánossal, aki egy értő kritikára válaszolva mondotta volt: gondolta a fene.
Ha nem volt sürgős sörözés a haverokkal, akkor vettem egy adag bélszínrolót. E termék esetében leginkább a roló volt csak igaz, de egy kis rósejbni kíséretében megvolt az ebéd. Néha szójafasírtot sütöttem, krumplipüréporból kreált körettel tálalva.
Előfordult, hogy felváltva párhuzamosan két könyvet olvastam. Volt orosz korszakom, amikor Gorkij, Turgenyev, vagy Solohov Csendes Donja is lenyűgözött. Utóbbit ma is remekműnek tartom, de az Új barázdát szánt az eke című pamfletje elvette a kedvem a szerző további munkáitól. A német korszakomat Böll, Grass, von der Grün, Lenz töltötte ki, a cseh szerzők közül pedig Čapek, Hašek és persze Hrabal voltak a kedvencek.
Este még leszaladtam barna és kék szemű kutyusunkkal, Brunival egy gyors sétára, azután vagy tévé, vagy mozi, esetleg randi vagy kocsma.
És gyorsan felnőttem, sajna!
