A nyugdíjas évek a jelek szerint nem hoznak nyugalmat. Legalábbis egy olyan ember számára nem, aki egész életét arra tette fel, hogy hozzájáruljon egy jobb világ megteremtéséhez. Pedig senki sem vehetné zokon, ha valaki, aki 90 éves is elmúlt, már csak pihenni akarna és semmi mással nem foglalkozna. Lebovits Imrétől azonban ez aligha lenne elvárható. Lapunk hasábjairól is ismerhetik őt, hiszen több cikke jelent meg és többször írtunk is róla. Legutóbb néhány hónapja, amikor Ukrajnában járt, részt vett és fel is szólalt egy ungvári holokauszt-konferencián. Pár éve meg Németországban tanúskodott egy egykori náci perében.
Mint holokauszt-túlélő fontosnak tartja ugyanis, hogy a múlt rémségei ne ismétlődhessenek meg, ezért pedig napjainkban is mindenki tudjon róluk. „A történelmet nem lehet megkerülni” – mondta legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, utalva például a jelenlegi magyar vezetés gyakran – enyhén szólva is - furcsa emlékezetpolitikájára. Lebovits Imre nem ok nélkül tart attól, hogy azok a gondolatok, amelyek sok millió zsidó elpusztításához vezettek a múlt század harmincas-negyvenes éveiben, sok helyen még ma is élnek. Úgy véli, az antiszemitizmus mélyen megmaradt az emberek tudatában és adott esetben újjá is éled. Emlékeztet Adolf Eichmannra, meg arra, hogy amikor – Izraelben – bíróság elé állították, nyíltan kimondta, a magyar lakosság többségének támogatása nélkül nem tudtak volna több százezer magyar zsidót a haláltáborokba vinni és elpusztítani. Napjainkban is sokan vannak – teszi hozzá –, akik minden bajért a zsidókat okolják.
Így hát nevezhetjük afféle élő lelkiismeretnek is ezt a több mint 90 éves embert, aki ugyan küzd idős korának mindenféle testi bajával, de gondolkodásában egészen friss, szinte fiatalos maradt. Erre azt mondja, túlzásokba azért ne essünk, de az biztos, hogy nem nyugodt amiatt, ami a hazájában történik. És felidézi, hogy nemrég egy vidéki városban egy zsidó embert csak a vallása miatt támadtak meg. Ez pedig nem is egyedülálló történet napjainkban. Holott mindenki okulhatna abból, amit Móricz Zsigmond írt – még a múlt század elején – egyik levelében, miszerint se okosabbak, se jobbak nem leszünk attól, ha minden zsidót megölünk.
Lebovits Imrének ezt a kitartó küzdelmét, hogy megpróbálja jobbá tenni a mai világot, egyre többször honorálják is. Az utóbbi hetekben két elismerést is kapott. Előbb a főváros XIV. kerületében avatták díszpolgárrá, majd Németország budapesti nagykövetétől vehette át a szövetségi érdemkereszt szalaggal kitüntetést. Erre azt mondja, természetesen mindig jóleső érzés, ha felfigyelnek arra, amit hosszú ideje következetesen tesz. „Zuglóban észrevették, hogy én a világgal foglalkozom, ami bennünket körülvesz. Ugyanilyen öröm a német elismerés. Különösen azért, mert jelzi, hogy az a nép belátta, szörnyű dolgokat műveltek elődeik” – fogalmazott.
Azért azt se felejtsük el, hogy Lebovits Imre a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnöknemzedékek sorát tanította. Ugyanott részt vett egy modern könyvtár kialakításában, amit hosszú ideig irányított is. Közben mint sikeres szakszervezeti vezető is tevékenykedett, például rengeteg dolgozót segített lakáshoz jutni. Minderről visszatekintve csak annyit mond: „imádtam a Műegyetemet”. Nem kétséges, munkatársai is így lehettek vele.
Nem felejtette el azt sem, honnan indult. Szülőhelyén, Tiszafüreden több éves kitartó szervezőmunkával elérte a zsidó temető felújítását, mártíremlékhely létrehozást. Aktív szervezője az ottani holokauszt emléknapoknak is. Nem csoda, hogy néhány éve már Tiszafürednek is díszpolgára. Amikor átvette az elismerést, a laudációban többek között Radnóti Miklós egyik versét is idézték. A Sem emlék, sem varázslat egyik sora mintha pontosan róla szólna: „szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ újraépül…”.
Lebovits Imre napjainkban is sokat tesz azért, hogy a világ valóban újraépüljön. S lehetőleg jobb is legyen, mint amilyen korábban volt. Az életkor pedig nyilvánvalóan nem számít. Biztosak lehetünk benne, hogy ilyen marad, amíg csak lélegezni tud.
