Mit mond el a kortárs költészet a világ jelen helyzetéről? Mit szól a költő ahhoz a szerephez, amelyet ráaggatnak? – hangzott a budapesti Francia Intézet kérdésfelvetése, amelyhez a pénteki est során talán csak egy lépéssel kerültünk közelebb, ám figyelemfelkeltő eszmecserének, és francia-magyar, időnként performanszba hajló előadásoknak lehettünk tanúi. A két részre osztott kerekasztal-beszélgetésen magyar és francia költők osztották meg gondolataikat a közönséggel, s olvastak fel eredeti nyelven írásaikból. Noha tolmácsgépek rendelkezésünkre álltak, és a fordításokat kivetítőn olvashattuk, a francia nyelv hangzásvilága és a versek hangulata pillanatok alatt hatalmába kerítette a résztvevőket.
Feladata-e a költőnek állást foglalni közéleti, aktuálpolitikai kérdésekben? – szegezte neki a kérdést az első panel során Tóth Krisztina, költő, író, műfordító beszélgetőtársainak Müller Péter Sziámi költő, énekesnek, valamint Charles Pennequin költőnek. Példaként a Ceaușescu házaspár kivégzését említette, amelyet a kor haladó értelmisége egyáltalán nem hagyott szó nélkül. Müller Péter Sziámi hozzátette, őt nagyon zavarta akkor, hogy karácsonyi vacsora közben meg kell néznie az esetet, mivel rendkívül nehezen viseli az emberölést. Majd hangsúlyozta, az emberölésnél már csak az ideológiákkal van nagyobb problémája, s abban hisz, hogy azok ideje lejárt. Azt reméli, bármi is történik, a művészet erejével tud reagálni az egyes történésekre. – Az elkötelezett költőkkel mindig is bajom volt – toldotta meg Charles Pennequin. A francia költő szerint az írás minden esetben egyfajta aktivizmus, s a költészet önmagában is a harc terepe; a vers annál meggyőzőbb lesz, minél elkötelezettebb, aki írja. Tóth Krisztina hozzáfűzte, gyakran felmerül a gondolat, miszerint a költő talán hatékonyabb segítséget jelenthet, ha verset ír, és nem ételt oszt. Párbeszédüket időnként felolvasásokkal törték meg, franciául hallhattuk többek közt Müller Péter Sziámi Szavazz rám című antislágerét, és Charles Pennequin A showbiz világa című, éles társadalom- és médiakritikát megfogalmazó versét.
Hasonlóan izgalmasan alakult a második panelbeszélgetés, amelyet Imreh András költő, író, műfordító azzal indított, tisztázni kellene, mit is értünk elkötelezett költészet alatt. Kemény Zsófi író, költő, slammerrel egyetértésben úgy véli, magyarul nem használjuk a kifejezést, helyette közéleti, politikai költészetet említünk. Ez utóbbiról beszélhetünk a harmadik résztvevő, Frédérique Soumagne költő, író szerint is, aki úgy látja, minden költő elkötelezett, s ez elsősorban nyelvi elkötelezettséget jelent, amely által a gondolatot formába lehet önteni. A francia szerző szerint a nyelv a költészet alfája és omegája, az az eszköz, amin keresztül gondolkodunk. S eszmefuttatásának igazsága azonnal egyértelművé válhatott minden jelenlevőnek, miután F, anyja neve című versét felolvasta. – Korábban valószínűleg nem volt ennyire zsigeri téma a közéleti költészet Magyarországon, folytatta Kemény Zsófi, s kiindulópontként Kemény István Búcsúlevél című 2000-ben íródott versét említette. Saját alkotói attitűdje kapcsán megjegyezte, külön kezeli a slam poetry-t és a verseket, míg a slam közéleti műfaj, addig verseit sokkal inkább közérzetinek tekinti. Frédérique Soumagne megjegyezte, a franciában nincs is igazán jelen a közéleti költészet, s szerinte nem is dolga a versnek, hogy megmondja, így vagy úgy tegyünk, sokkal fontosabb, hogy megállásra késztessen, hasson a belsőnkre. A francia szerző szerint bármely téma lehet a költészet tárgya, de nem szemből, direkt módon, hanem oldalsó réseken érdemes megközelíteni azokat. Leírhatja a költő, hogy Donald Trump gonosz ember, de sokkal érdekesebb, ha azt írja, Donald Trump kedves ember, ezáltal is gondolkodásra késztetve az olvasót. Imreh András szerint hasznos lehet megfigyelni, hogy a közéleti – vagy közérzeti – költészet mindig valami ellen, vagy valami mellett foglal állást. Mire Kemény Zsófi hozzátette, ő úgy érzi, manapság projektek, ügyek vannak, amelyek mellé be lehet állni. A költő szerint ez némileg újkeletű és globális dolognak is tekinthető, hiszen például csak az internetet böngészve is minden nap újabb és újabb sokkal szembesülünk, amelyekre kénytelenek vagyunk reagálni.
A beszélgetőpartnerek különféle oldalakról is körbejárták a kérdést, ám úgy tűnik, a téma nem könnyedén definiálható: országok, történelmi- és politikai döntések, egyéni sorsok, személyiségek, költői attitűdök mentén változhat, ki hogyan viszonyul mindezekhez, és mit tart igazán ellenállásnak vagy alapvetésnek. Noha az est végére nem lett sokkal egyértelműbb, mi is egy költő feladata a közéleti ügyeket tekintve, ám az ismét megerősítést nyert, hogy a költők szavára figyelni, illetve verseiket olvasni – és nem utolsó sorban hallgatni – mindenképp érdemes.
