A tisztességes versenyben a versenyző felek, vagy a versenyzők által delegált szakértők állapodnak meg a verseny feltételeiben. Ez lenne elvárható a közéletben, a politikai színpadon zajló versenyek során is. A verseny másik – nem kívánatos, de létező típusa - a tisztességtelen verseny: amikor csak az egyik fél szabhatja meg a versenyzés feltételeit. Ilyenkor a cél nem pusztán az ellenfél legyőzése, hanem a teljes megsemmisítése jogi, politika és különböző nemtelen eszközökkel. Egy ilyen, az önkormányzatokért és önkormányzatiságért folyó versenynek voltunk tanúi és szenvedő alanyai.
Aki figyelemmel szemlélte az eseményeket, az tapasztalhatta, hogy
1. az önkormányzatiságért, azaz az önrendelkezés és önigazgatás visszaállításáért (mint a demokratikus politikai rendszer fontos vívmányáért),
2. a helyi társadalom érdekeit kifejező szervezet központi hatalomtól való viszonylagos függetlenségéért, az állami túlhatalom csökkentéséért,
3. a szubszidiaritás elvének sérthetetlenségéért,
4. a helyben megtermelt bevételek szabad vagy szabadabb felhasználásáért, azaz a kormány általi elvonások mérsékléséért,
5. a nyílt társadalomért (mert csak egy ilyen társadalomban van arra lehetőség, hogy a település polgárai mindazon információhoz hozzájussanak, amely segít a tájékozódásban, az önkormányzat által meghozott döntések előkészítésében) kizárólag az ellenzéki térfélen hallottunk követeléseket és ígéretek a kampányban.
Arra azonban egyik versengő féltől sem kaptunk elfogadható választ, hogy mitől lesz sikeres az adott település, amelynek a vezetésére pályázik. A siker titka lehet az is, ami a kampányban a kormányzati politikusok részéről fenyegetésként volt értelmezhető, és a jelen kormányzati ciklusban tapasztalható. Azaz, ha jól viselkedsz, kapsz pénzt, paripát, fegyvert, nemcsak vágyakozhatsz a költségvetési és uniós forrásokra, hanem biztosan el is nyered őket. Ha kiállsz a NER mellett, akkor a NER is ki áll melletted. Az biztos, hogy hosszútávon ez nem lehet egy működő modell.
A siker titka lehet az is, amit a Bódi-Bőhm kutató páros - mint a téma legjobb ismerői - fogalmazott meg még a kétezres évek elején. Szerintük: „Az eredményes működéshez (…) öntevékeny, menedzser típusú önkormányzatokra van szükség, amelyek engedik érvényesülni (élni és dolgozni) a helyi lakosságot, s arra is képesek, hogy összefogják a közös (települési) célok érdekében (…). Föl kell erősíteni azokat a polgári értékeket, amelyek össztársadalmi szinten is erősítésre szorulnak”. Ide sorolják az identitást, a lokalitással és helyi társadalommal való azonosulást, az lakótársak iránti empátiát, a szolidaritást a lakótársakkal és a település egészével, az adaptációs képességet és innovációs hajlamot. Természetesen az eredményes működéshez, a sikerhez mindaz szükséges, amit a fentiekben már leírtunk, s ami a kampányban követelésként és ígéretként hangzott el, azaz a valódi önkormányzatiság.
A 2011-től napjainkig is tartó centralizációs folyamatoknak betudhatóan - amelynek része többek között az önkormányzatok finanszírozásának megváltoztatása, az önkormányzatok által fenntartott és működtetett oktatási és egészségügyi intézmények államosítása stb. – megtörtént a települési önkormányzatok szinte teljes kiüresítése. 2013-ban a települési polgármesterek részvételével megtartott konferencián - a 444.hu-n megjelent tudósítás szerint - Lázár János még azzal dicsekedhetett, hogy „sikerágazat az önkormányzatok működése, mert az elmúlt 22 évben minden intézménynek csökkent a bizalmi indexe, kivéve az önkormányzatoké (…) Fenntartó, működtető települési önkormányzatok jöttek létre (…) Most az állam célja, hogy tisztább profilú, a településeket fejlesztő és a helyi ügyeket intéző önkormányzatok legyenek, amelyek fő feladata a helyiek életminőségének a javítása.” Nem kérdőjelezzük meg Lázár akkori kijelentését, már csak azért sem, mert nincs ismeretünk arról, hogy ki által mért, miféle bizalmi indexre hivatkozik. Arra vonatkozóan viszont biztos ismeretünk van, hogy ez a bizalmi index 2017-re megfogyatkozott. Ennek is szerepe lehet az ellenzéki jelöltek győzelmében.
A Civil Kollégium Alapítvány és a Közösségfejlesztők Egyesülete 2005-től néhány év kihagyással méri a közbizalom indexet, amiről mindenki által hozzáférhető jelentés készül. Ebben az olvasható, hogy az önkormányzatok bizalmi indexe 2013-ban 2,5, 2017-ben pedig 2,1. Ez utóbbi jelentésben az is olvasható, hogy a „csökkenés okaira következtetni nagyon kockázatos". Ennek ellenére azzal folytatja a jelentést készítő, hogy: „a nagyon erőteljes kormányzati centralizáció (…) kiüresítette a helyi szintű kezdeményezések és döntéshozatal jelentőségét (…), a helyben maradó források csökkenése átrendezte az önkormányzatok (…) esélyeit (…)".
Egyetértünk, és a jelentést tevőknek azzal a megfogalmazásával is azonosulni tudunk, mely szerint: „A bizalom a társadalmi tőke egyik fontos eleme, összetevője, s így az intézmények iránti bizalom csökkenése, eltűnése tőkehiányt okoz.” A most megválasztott testületeknek fontos feladata lesz a bizalom visszaszerzése.
A szerző szociológus