Van valami elképesztő abban, ahogy furtonfurt használják, használjuk a nemzet fogalmát. Mert mi is a nemzet? Modern politikai közösség. Egyik típusa, a kulturális nemzet, a Rajnától Keletre: az anyanyelv, kultúra és történelem közösségén alapul. Ez a mi nemzetfogalmunk: németeké, cseheké, lengyeleké, magyaroké. A másik típus az államnemzet. Eszerint azok tartoznak egy nemzetbe, akiket az alkotmány, törvények, politikai intézmények, vagyis az állam összekapcsol. Ilyen nemzet a francia, brit, svájci, amerikai, kanadai. Egy erdélyi magyar a kulturális nemzet logikája szerint a magyar, az államnemzet logikája szerint a román nemzethez tartozik. Tessék megkérdezni, hová sorolja magát!
Vagy tizenöt éve Nemzeti Alaptantervet hozott létre az akkori kormány. Csak hát, ha valóban nemzeti volna, a romániai, szlovákiai magyarokra is vonatkozna ez a tanterv – holott csak azokra érvényes, akik ezen a 93 ezer négyzetkilométeren élnek. Ez bizony országos alaptanterv, és nem nemzeti. Mai kormányunk nemzeti tanévnyitót tart. Pedig ez az ünnepség a határon túl élő magyarokra nem vonatkozik, míg Magyarországon azokra is érvényes, akik nem magyar anyanyelvűek. Nem nemzeti, hanem országos tanévnyitóról van hát szó. Nemzetközi labdarúgó mérkőzést játszunk Szlovákiával? Akkor a felvidéki magyar focistának a magyar csapatban lenne a helye, hiszen a magyar anyanyelvűek, kultúrájúak közösségébe tartozik – de ő a szlovák válogatott játékosa lesz. Merthogy igazából országok közötti labdarúgó mérkőzésről volna szó. És a csallóközi magyar országa Szlovákia, noha nemzete a magyar.
Miniszterelnökünk nemzetépítésről beszél. Valójában a nemzet már felépült. A nemzetté válás (nemzeti ébredés, nemzeti újjászületés, vagy, ám legyen, nemzetépítés) a XIX. század első felében zajlott le – 1848-ra a magyar (és a legtöbb európai) nemzet már készen állt. Jól mutatja ezt az 1844-es nyelvtörvény, elkészült két himnuszunk, vagy az a nemzeti érzés, amelynek szerepe volt abban, hogy százhetvenezres honvédséget gyűjthettünk össze félév alatt.
Honnan a nemzet szó mindenáron való alkalmazása? Nyilván szerepe van ebben a tudatlanságnak is. No meg annak, hogy politikai szótárunk jó része tükörfordítás németből és angolból. Ezért lehet az ENSZ Egyesült Nemzetek Szervezete (egy amerikai, holland vagy svájci számára tényleg az!), holott a kulturális nemzetek nézőpontjából valójában egyesült országok szervezetéről van szó. Ha nemzetek lennének a tagjai, miért nincs képviselete az ENSZ-ben a huszonötmillió kurdnak, és miért van Nigériának, ahol 270 nyelvet beszélnek?
Ennél is fontosabb azonban a nagyotmondás szándéka, a propaganda önmozgása. Ha jobboldaliak vagyunk, lehetőleg minden második mondatunkban szerepelnie kell a nemzet fogalmának. (Azért nem mindegyikben, mert a migránsoknak és Sorosnak is kell a hely). Ha meg baloldaliak vagyunk, ott az örök bizonyítási kényszer, hogy mi is a nemzet tagjai vagyunk ám! (Mintha bizony a nemzethez tartozást joggal vehetné el bárki).
Mi hát a teendő? Nemzetközi (valójában persze országok közötti) szerződések szövegén éppúgy nem változtathatunk, mint az ENSZ nevén. De legalább a sajtóban, a művelt emberek magánbeszélgetéseiben, az iskolában odafigyelhetnénk a nemzetfogalom okszerű használatára. Nem akkor vagyunk jó magyarok, ha naponta százszor használjuk a szót: nemzet. Elegendő volna akkor alkalmazni, amikor tényleg nemzet(ek)ről beszélünk.
A szerző tanár