– 2017 áprilisában, amikor megjelent a Világló részletek, már jó ideje ezen a filmen dolgozott. Végül mennyi időbe került és mekkora munkával járt a tavaly elkészült portré? Nem mellesleg milyen koncepció mentén jött létre?
– Négy-öt év alatt állt össze. Sokat jártam Nádas Péterrel külföldi és hazai irodalmi eseményekre, ezekből végül csak nagyon kevés került bele a filmbe, mert nem gondoltam szervesíthetőnek azzal az előzetes koncepciómmal, ahogy be akartam mutatni az élő szerzőt. Amikor elkezdtem lejárogatni Gombosszegre Nádas Péterhez, annak ellenére, hogy nem akciófilmet szerettem volna forgatni, elfogott a félelem, hogy vajon mennyire lehet érdekes, ha egy embert nézünk a kertjében. Időközben aztán megerősödtem azzal kapcsolatban, hogy ha ennek az életnek megmutatható a belső zártsága, ami egy nagyon határozott és végérvényes döntésből született, tudniillik, hogy kivonul a világból és egy teremtett idill díszletelemeivel veszi magát körül, szóval, ha ezt én is komolyan veszem, az mégiscsak érdekes lehet. A mozgalmasság teljes hiányának, ennek a belső csendnek, a szerzetesi magánynak, a remeteségnek a szcenírozásával. Eszerint vágtam is a film elejét, lassított, nyújtottabb, statikusabb snittekben gondolkodva, líraibb ritmussal. Ténylegesen Nádas Péter hétköznapjait bemutatva – a kertjében.
– Az elégikusság mellett feltűnő számomra mind a házbelső, mind a kert egyfajta „sterilitása”, „kiürítettsége”, elvágólagos rendje. Mindig ilyen?
– Abszolút, és nem a filmforgatás kedvéért. Az a kerti teremtett idill, ami a saját univerzumára jellemző, vagy a domboldalra húzódó, általuk telepített, nem is kicsiny erdő számomra még rímpárban is áll az épített belső terek teremtettségével.
– Miért vágott bele a filmkészítésbe, miért gondolta mozgóképesíthetőnek Nádas Pétert?
– Bár ez már a harmadik filmem – a Privát Mészölyt és a Márton László-portrét követően –, nem tartom magam filmesnek, ez inkább egy filmnyelven való gondolkodás. Amikor valamire nagyon kíváncsi vagyok, mert valamit nem értek, és ez a nem értés számomra termékeny, akkor valamilyen eszközzel megpróbálok utánajárni. Monográfiaírásra pedig nem lett volna sem időm, sem felkészültségem, de nem is erről az oldaláról érdekelt, jelen esetben, Nádas Péter. Egy portré-dokumentumfilm jobban kötődik a szerző személyes viszonyaihoz, a világba való érzéki bekötöttségéhez. Bizonyos értelemben számomra, olvasóként és íróként is, a fentebb említettek a legfontosabb szerzők. Érteni akarom, amit és ahogy csinálnak.
– Hogy sikerült rávennie az elvonult írót, hogy a gombosszegi házában forgathasson?
– Ez volt az egyik legnehezebb része a filmkészítésnek: Nádas Pétert megnyitni. Egyébként talán nem is igazán sikerült. A forgatás legvégén jutottunk el oda, ahonnan el kellett volna indulnunk. Sokévnyi forgatás után, az utolsó alkalommal, amikor lementem Gombosszegre, tett egy gesztust az ebéd után: felvetette, hogy forgassam bele a filmbe a délutáni sziesztáját, amikor lefekszik újságot olvasni. Akkor értett meg valamit a dokumentumfilm-forgatás nehezen érthető közvetett közvetlenségéből, amibe én kevertem bele magunkat. Máskülönben nem is igazán akart kötélnek állni. Elfogadta ugyan az időnkénti jelenlétemet, de úgy éreztem, zavarom. Behatoló voltam a teremtett csendjébe, amit kialakított, és ennek szerintem nem különösebben örült. Pici részsikereket tudtam csak elkönyvelni.
– És hogy sikerült kamera elé állítani a feleségét, Salamon Magdát?
– Ő már az elején közölte, semmi esély nincs arra, hogy szerepeljen. Aztán egyszer, amikor a konyhában főzött és beszélgettünk, Nádas Péter kinézett az ablakon, Magda odakint ült a napsütésben, és megbökött, hogy menjek ki, most talán… Kimentem, és 20 percig beszélgettünk. Ha ő is hiányzott volna filmből, mint mások – Csordás Gábor szerkesztő Nádashoz négy igazán közelálló barátot sorol fel: Esterházy Pétert, Balassa Pétert, Kertész Imrét és Mészöly Miklóst, mind halottak –, akkor erős lett volna a kísértés, hogy az egész projektet félbehagyjam.
– Hogy alakult a viszonyuk Nádassal, miután elkészült a film?
– Amikor megnézte a filmet, felhívott telefonon – ez egy hosszú telefonbeszélgetés volt. Azóta nem beszéltünk.
– A második részben nyolcan – a már említett Csordás Gábor, Forgách András író, Margócsy István irodalomtörténész, Nádas Pál, az író öccse, Radics Viktória irodalomkritikus, Radnóti Sándor esztéta, Ilma Rakusa és Christina Viragh fordítók – beszélnek Nádashoz fűződő kapcsolatukról, illetve a műveiről. Miért e kétosztatúság, és mi volt ennek a receptív résznél az elképzelése?
– Ez a kétosztatúság, a két teljesen különálló tekintetirány tulajdonképpen a film saját magával folytatott belső párbeszédeként értelmezhető. Egy oppozíció.
A portré közvetlensége és a portré közvetítettsége – a film így egyfajta reflexiós keretet is kap. Ha egy másik fénytörésbe helyeződik ugyanaz a személy, más véleményeken keresztül közvetítődik, akkor egyszerűen több árnyalatot kap. Az egymás mellé vágott művekről alkotott vélemények ugyanakkor párbeszédet is folytatnak egymással. Ha valaki semmit nem tud Nádas Péter személyéről – és bízom abban, hogy ilyen emberekhez is eljut a film –, akkor egészen más arcéle rajzolódik ki az első és a második rész alapján. Amelyek talán mégis fedésbe hozhatók egymással, egymást magyarázva. Másfelől igen fontos volt számomra, hogy a Nádas-művek recepciója is meg legyen mozgatva. Ugyanis, azt hiszem, az nagyon furcsán és féloldalasan megállapodott, rögzült. A Nádast övező kultusz, egyfajta sérthetetlenség teszi hozzáférhetetlenné mind a mai napig. Talán egy más médium használatával ez újraéleszthető. El is hangzik a filmben, hogy tegyünk valamit a kultusz ellen – éppen a recepció és az életmű érdekében.
+1 kérdés
– A Nádas-művek értékelése főleg a három monstrum, az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek és a Világló részletek mentén zajlik, felvillantva a publicisztikai, közéleti szerepvállalást is. Amit hiányoltam, már csak a médium miatt is, az a fotóművészeti tevékenység tárgyalása.
– Ennek egyszerűen terjedelmi okai voltak, valahol határt kellett szabni, hogy ne váljon parttalanná az egész. Született ugyan a fotózásáról is szekvencia, de koncentrálni kellett az anyagot, nem fért bele. Az már egy harmadik rész lett volna.
