„Az olasz kormányos most kötött ki az Újvilágban. A bennszülöttek barátságosan fogadták.” Ezzel a rejtjelezett kóddal értesítette a washingtoni kormányt Arthur Holly Compton Nobel-díjas fizikus 1942-ben, hogy sikerült létrehozni az első nukleáris láncreakciót. Az atommáglyát Szilárd Leó ötlete alapján, Enrico Fermi vezetésével Walter Zinn építette fel a szénpor és uránium keverékéből a chicagói egyetem stadionjának lelátója alatt. Három évvel azután, hogy tudósok igazolták: az urán maghasadásakor két-három több neutron is kiszabadul. Sejtetve: a láncreakció, és ezzel a haditechnikai felhasználás lehetséges. Amint a békés sem elképzelhetetlen, ha nem is veszélytelen.
Fegyveres őrök és szigorú biztonsági intézkedések fogadnak bennünket a kutatóreaktor helyszínén, a főváros egyik legszebb pontján, a budai hegyekben megbúvó intézetnél. Az elővigyázatosság természetes, egy atomreaktor a világ minden táján kiemelten védett üzem. Ahol dúsított urán fűtőelemeket őriznek és ahol szinte mindennapos a nukleáris reakció, azt a területet védeni kell.
Kis magyar atom
Kevesen tudják, hogy Magyarországon a jelenleg négy blokkal működő paksi mellett még két berendezés kap kiemelt védelmet, egy oktatási célokat szolgáló reaktor a műegyetemen, és egy kutatásokra tartott, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjának csillebérci telephelyén. Utóbbit már 1951-ben elkezdték megalapozni, a fizikai kutatásoknak akartak helyet biztosítani. A feladatnak a kozmikus sugárzásokat kutató neves tudóst, Jánossy Lajost is megnyerték. A tervek 1956 tavaszán készültek el, és az októberi forradalom is csak ideig-óráig vetette vissza a folyamatot: 1959-ben csatasorba állították az akkor két megawattos, a ’60-as években ötre bővített, és ma már ennek a kétszeresével működő nukleáris reaktort.
Azt gondolnánk, jókora berendezésről van szó, de a csillebérci reaktor zónája (a maghasadást produkáló láncreakció tere) nem egész fél köbméternyi, 60-szor 80 centiméteres. Akár egy mosógép. Az energia azonban, amelyet létrehoz, hatalmas: a felhevített víz hűtéséhez majd’ akkora tornyok szolgálnak, mint amekkora épületben a reaktor helyet kapott. Magas, nyurga kémény is tartozik a blokkhoz, de semmiféle anyag nem távozik el rajta keresztül, és ez így van jól. Az építmény a reaktorépület levegőcseréjére szolgál, és a sugárszennyezést is mérik benne. Azért ilyen magas, hogy ha mégis szennyezőanyag kerülne ki, az magasan hagyja el a környezetét. Ez a sugárvédelem egyik főszabálya: a találkozás, ha elkerülhetetlen, történjen minél távolabbról és tartson minél rövidebb ideig.
De miért kell egyáltalán olyasmivel játszani (vagy engedjük meg: kísérletezni), ami atomfegyverek és reaktorbalesetek révén emberek tízezreinek a kínhalálát okozta már, és a radioaktív bomlás révén a fűtőelemek tárolásával okoz fejtörést az ükunokáink ükunokáinak is? (Jelen állás szerint nekik sem lesz módjuk kivárni például a 235-ös tömegszámú urán felezési idejét, mivel az 703,8 millió év. Egyébként négy és fél milliárd éves Földünkön a természetben is megtalálható elem 97 százaléka már elbomlott, de még van belőle 35 millió tonna, bányászható uránérc formájában.)
Csernobil visszavetette
Vajon fontos-e kutatni és felhasználni az atomenergiát, ha olyan veszélyes? Kérdéseinkkel Horváth Ákos fizikust, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának főigazgatóját bombázzuk, nagyobb sikerekre azért nem számítva: a kutató a fizikusokhoz hasonlóan az atomenergia barátja. "Tiszta, olcsó energiaforrásról beszélünk, aminek a biztonságos alkalmazásához természetesen fejlett és korrekt kultúra kell. De miért ne gondolhatnánk, hogy képes erre az emberiség? – teszi föl a szép, mégis összetett kérdést a főigazgató. –
A paksi reaktorblokkok sem az eredeti, szovjetek által épített formájukban működnek, hanem folyamatos fejlesztésekkel, amelyeket a magyar szakemberek a józan ész és a felelősség által diktáltan megvalósítottak. Persze nagyon szomorú, hogy Csernobil katasztrófája megtörtént. A sajnálatos és fölösleges emberáldozatok mellett azért is szomorú, mert lejáratta a nukleáris ipart, és ezzel rendkívüli mértékben visszavetette a kutatásokat. Nagy kár érte, mert számos fontos tudományos eredmény felé vezető út válhatott így sokkal hosszabbá."
Horváth Ákossal nem kerülhettük, és mint látszik, nem is kerültük ki az 1986-os csernobili reaktorbaleset dilemmáját, amelyet a közelmúltban bemutatott amerikai, remek HBO-sorozat hozott közérthetően és drámaian emberközelbe. – „Legalább hét-nyolc borzalmas hiba, elképesztő döntések sorozata okozta a tragédiát, amelyet gyakorlatilag szándékosan is nehéz lett volna ilyen módon elkövetni – mondja a fizikus, hozzátéve: előállt egy olyan helyzet, ami egészen egyszerűen elkerülhető lett volna.”
A szovjet katasztrófa persze ékes példája annak, tesszük hozzá, hogy egy szánalmas és ostoba kultúra – a kommunista diktatúra – tűzön-vízen át bizonyítani akaró, de a felelősséget és a belátást, beismerést nem vállaló végjátéka miként vált ezrek halálát okozó, máig ható nukleáris bombává. A lakosság kitelepítését csak 36 órával később kezdték meg, és a világ svéd tudósoktól szerzett tudomást a balesetről. Magyarország mint a varsói blokk tagja csak két nappal később, április 28-án a Petőfi rádióból értesülhetett arról, hogy radioaktív felhő érintette.
A fehérorosz határnál lévő ukrán erőmű katasztrófájához képest „csak” körülbelül 20, más becslések szerint 40 százaléknyi radioaktív anyag, cézium 137 került ki a környezetbe 2011-ben Fukusimánál. És bár ezt természeti csapás idézte elő, de itt is nagy szerepe volt az emberi felelőtlenségnek. „Már jóval a japán baleset előtt szóvá tette a tudósvilág, hogy az 5,7 méteres védőfal alacsony lehet egy cunami esetén. A baleset előtti tóhokui földrengés 14-15 méteres hullámokkal öntötte el a reaktor területét, megsemmisítve a reaktor hűtőrendszerét” – meséli Horváth Ákos. Az erőműben akkor karbantartás miatt – ez talán szerencse a szerencsétlenségben – csak három blokk működött a hatból. A szökőár tönkretette a megszakított nukleáris láncreakciós berendezések hűtését, márpedig a blokkok a névleges teljesítményüknek a 10-20 százalékának megfelelő hőt termelnek, még sokkal a leállás után is. Hűtés nélkül pedig kémiai robbanások történnek.
Fukusimában mindhárom reaktorban teljes zónaolvadás volt 16, 80, illetve 100 órával a cunami után. A katasztrófával hetekig még harcolt az üzemeltető Tokiói Elektromosenergia-szolgáltató Vállalat, időnként nem a teljes igazságot tárva a nyilvánosság elé az észleléseikről. Fél évvel később a japán ipari miniszter bejelentette, az ország fokozatosan lemond az atomenergiáról, és megkezdték az ötven atomerőmű kikapcsolását. Egy évvel később leállt a világ legnagyobb nukleáris áramfejlesztője, a Kasivazaki-Kariva is, de mivel rövidesen áramhiány keletkezett az országban, ezért a leállított reaktorok közül kettőt újraindítottak.
Paksi blokkok szimulátora
Minderről egy olyan szimulátornál beszélgetünk, amelyen a paksi reaktorokat irányító operátorokat is tréningezik különleges helyzetekre vagy éppen teljesen hétköznapiakra. A berendezés tulajdonképpen nagy teljesítményű számítógép, hatalmas érintőképernyőkkel. Több tízmillió forint befektetésével, hosszú évek alatt fejlesztették a kutatóközpont munkatársai. „A paksi atomerőmű tervezi a kezelőszemélyzet a folyamatos képzésre használt oktatószimulátor teljes rekonstrukcióját, és ennek a tendernek mentünk elébe – meséli az energetikai központ főigazgatója. – Az erőmű különféle fejlesztéseit is tesztelhetik nálunk, nemrég a Škoda cég által gyártott reaktorteljesítmény-szabályozó működését próbálták ki a mi szimulátorunkon.”
A berendezés Simtonia elnevezésű keretrendszere és szoftvere alkalmas annak a bizonyos vészleállásnak a modellezésére is, amelyet fentebb leírtunk. A gombot Páles József, a Reaktormonitorozó és Szimulátor Laboratórium csoportvezetője nyomta meg kérésünkre, mire a szabályozórudak bezuhantak, a radioaktív bomlás és a láncreakció befejeződött, de még 44 megawatt hő termelődött, ezért a zóna hűtése elengedhetetlen volt.
A csillebérci reaktort legutóbb 1986 és 1992 között újították fel, a licence 2023-ig szól, de szeretnének rá tízéves hosszabbítást kérni. Paks bővítése és a nukleáris kutatások egyaránt indokolják az üzemidő kitolását, mondja a főigazgató. És az is, hogy az izgalmas felfedezéseket ígérő neutronforrással, a minden egyes maghasadással előálló két-három neutronnal kísérletezni tudjanak. A régészek zárt amforákban lévő magokat tudnak vizsgálni, az orvostudományban a szövetek vizsgálata válik elérhetővé, de drágakövek összetétele is meghatározható a nukleáris eljárással. Egyszóval, az atomenergia olyan, akár a tűz: életet menthet és vehet el egyszerre, és jobbára az embereken múlik, éppen melyiket teszi.
