A történet a múlt hét csütörtökjén kezdődött, mikor is tömegek kezdték vizsgálgatni a cipőjük vagy a szomszéd cipőjének a talpát. Tudniillik, olyan szag terjengett, elsősorban Budaörsön, Telkiben, Zsámbékon, aztán Észak-Budán, mintha „valaki halkan belelépett volna”. Később Dunaharasztiban és Szentendrén is sokan érezték a szagot. Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás első felindulásában azt írta a közösségi oldalán, hogy Zsámbékról érkezett a szag. A zsámbéki polgármester természetesen azonnal kikérte magának a gyanúsítást, majd – egy huszárvágással – Gyermelyt nevezte meg lehetséges szagforrásnak, amit a helyi polgármester azonnal cáfolt. Gyermely azért kerülhetett gyanúba, mert a településen nagyüzemi csirketenyésztést folytatnak, ám kiderült, a büdösség nem csirkeürülékből származik. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei pedig azt állapították meg, hogy nem is a csatornarendszerből jön.
Hanem – mint kiderült – Óbarokról, ahol orosz kompozittrágyát terítettek. Egy hatalmas tangazdaságot alakítanak ki ugyanis, és ehhez kellett az említett anyagot szétszórni. Az illetékesek hozzátették, hogy augusztusban ezt még 5-6 alkalommal megismétlik.
Az inverzió a hibás
Eltekintve attól, hogy a trágyaspriccelők elég körültekintően jártak-e el, tény, hogy kánikulában mindenféle szag messzebbre jut el, mint normál időjárási körülmények között. A Népszava által megkérdezett szakértők egybehangzóan állítják: a szokatlanul gyors és nagy területű terjedés oka az inverziós légköri állapotnak nevezett különleges meteorológiai jelenség volt. Ez azt jelenti, hogy a szokatlanul forró napokon felmelegszik a talajfelszín, és felforrósítja a közvetlenül felette lévő levegőréteget is. Amikor este lehűl, akkor a talaj közvetlen közelében is hűti a levegőt, de egy kicsivel feljebb még meleg marad. A talajközeli levegő sűrűbb, mint a felette lévő, nem emelkedik fel, így az ott megrekedt szag (jelen esetben a trágyáé) enyhe szélben is igen messzire eljuthat. Ráadásul Budapestnek sajátos a geológiája: Hűvösvölgy felől nyitott a város, ha pont onnan jön be a bűz, az nagy területet képes beteríteni. Vagyis a kánikula, az enyhe szél és a trágyázás időpontja alkotta ezt a „gyúlékony” elegyet. Nem véletlen, hogy a trágyázást általában kora tavasszal vagy késő ősszel végzik, vagyis soha nem a legmelegebb időszakokban. Kivéve persze, ha valakinek nagyon sürgős a dolog.
Bármily meglepő, a szagról, pontosabban a bűzről jogszabály rendelkezik. A 306/2010-es kormányrendelet (a levegő védelméről) a bűzt mint környezeti zavaró tényezőt említi. A tényállást magából az Alaptörvényből és a környezetvédelmi törvényből eredezteti, és kimondja: „a bűz szaghatással járó légszennyező anyag vagy anyagok keveréke, amely összetevőivel egyértelműen nem jellemezhető, az adott környezetben környezetidegen, és az érintett terület rendeltetésszerű használatát zavarja.” Márpedig a trágyaszag egyáltalán nem jellemzi a fővárost és környékét, és erősen zavarja az ott élőket ingatlanjaik rendeltetésszerű használatában. Vagyis szinte biztos, hogy a múlt heti büdössel valami nem stimmelt.
„Vannak olyan hétköznapi tevékenységek, technológiák, amelyek óhatatlanul bűzkibocsátással járnak – mondja dr. Ágoston Csaba környezetvédelmi szakértő, egyetemi docens. – Ilyen lehet egy hulladéklerakó, egy szennyvízátemelő, de akár egy étterem is egy lakóház aljában. Az ilyen tevékenységek engedélyezésénél úgynevezett szagvédelmi hatásterületet kell kijelölni.” A szagvédelmi hatásterület az, amelyre még el tud jutni a szaghatás. Ez azt jelenti, hogy a kibocsátó közvetlen közelében nem lehet védendő épület: lakóingatlan, iskola vagy más közintézmény. „Ha például egy szennyvíztelep egy búzamező kellős közepén van, és a szaga 500 méterre még érezhető, akkor az lehet teljesen szabályszerű, ha a búzamező legalább egy kilométer széles. Ha büdös van, attól a búzát még le lehet aratni – mondja dr. Ágoston Csaba. – Ha viszont a szag eléri a környező települést vagy lakóingatlant, akkor baj van. A büdöstől nem lesz rákos az ember, de tönkreteheti az ott lakók életét, ráadásul az állandó bűzbe burkolózó ingatlanok értéke alacsonyabb.”
Mérjük meg a bűzt!
A büdösség mérhető. Ma már európai szabványok mondják meg, hol mennyire lehet büdös. Dr. Ágoston Csaba cége például rendszeresen végez bűzmérést. „Fontos tudni, hogy nem a levegőben jelen lévő kémiai anyagokat mérjük ilyenkor, hanem a szagérzetet számszerűsítjük egy úgynevezett olfaktométerrel” – mondja a szakember. A mérés úgy zajlik, hogy a szagemberek (bocsánat!) kimennek a területre, és egy speciális anyagból készült zsákkal mintát vesznek a levegőből, majd a mintát beviszik a laborba. Itt egy gázhígító berendezéshez illesztik a zsákot, és beleengedik a tartalmát. A műszer érzékelője az emberi orr. Pontosabban minimum négy orr. „Ki kell választani legalább négy átlagos szaglóképességű embert, akik odaülnek a géphez, és egy orrmaszkon keresztül lélegeznek – avat be a rejtelmekbe dr. Ágoston Csaba. – Először steril levegőt kapnak, aztán a masina ebbe kezdi belekeverni a szagszennyezett levegőt. Amikor a mérésben részt vevők megérzik a szagot, megnyomnak egy gombot. Vagyis akkor, amikor elérik azt a szintet, amelyet egy átlagos szaglóképességű ember is érez. A gép pedig pontosan tudja, hogy a zsákban lévő levegőt százszorosára, ezerszeresére vagy tízezerszeresére hígította az adott pillanatban. Az így kapott értéket szagegységnek nevezik, ami voltaképpen köbméterben kifejezett szagkoncentráció.” Ezt és még néhány meteorológiai és földtani adatot „átengedve” egy matematikai képleten határozzák meg az előbb már említett hatásterületet, vagyis azt, hogy ez a levegő milyen távolságra tud eljutni úgy, hogy még érezni lehessen.
Drága bűzstop
A helyi, sőt néha az országos média is sűrűn ad hírt „elviselhetetlenül büdös” sertéstelepről, szemétlerakóról, elégedetlen és a nyugodt életükért küzdő lakókról, civil aktivistákról. (Legutóbb az Index írt a csömöri és kistarcsai szemétlerakó körüli csatározásokról. Olvasóink közül többen jelezték, hogy Budapesten, a Pasaréti út egyik játszótere körül évek óta elviselhetetlen bűz van, mások pedig egy máriaremetei csatornára panaszkodnak, amely száraz időben irgalmatlanul büdös. De gyakorlatilag az ország összes településén volt már ehhez hasonló ügy.)
Az első védvonal a helyi önkormányzat, pontosabban a jegyző. Az ő feladata eldönteni, hogy egy adott tevékenység ütközik-e bármilyen jogszabályba. Ha valamelyik fél nem elégedett a döntésével, vagy az ügy nagyobb területet érint – mint például a legutóbbi, óbaroki eset –, akkor jön a képbe a környezetvédelmi hatóság, amely ma a kormányhivatalon belül működik. A hatóság – ha megalapozottnak találja a panaszt – szakértőt rendel ki, például Ágoston úrék cégét. Akik jönnek, mérnek és tanácsolnak. „Szinte minden bűzforrásra létezik csökkentő technológia” – mondja a környezetvédelmi szakember. Egy zárt térben működő állattartó telepnél például leggyakrabban a biofiltert használják. Ez egy fahánccsal és egyéb szerves anyagokkal töltött tartály, amelyen keresztül átvezetik a helyiségben keletkezett levegőt. A tartályban a benne lévő anyagokon olyan baktériumok is megtelepszenek, amelyek élelemforrásnak tekintik és lebontják a szagokért felelős anyagokat. Nyílt terepen különböző növényi anyagok permetezésével kötik meg a bűzért felelős anyagokat a levegőben. Éppen, mint a vécéillatosítók, csak káros vegyi anyagok nélkül. A legjobb azonban a megelőzés – mondja dr. Ágoston Csaba. – Például azokon a területeken, ahol az ott alkalmazott technológia miatt előbb-utóbb mindenképpen büdös lesz, sokszor erdősávot telepítenek, amely eleve megszűri a levegőt.
Általában a megelőzés és a védekezés is drága mulatság, ezért fordulhatnak elő az olyan esetek, mint a legutóbbi. Egy ideális világban valószínűleg mindenki eleve beépítené a költségeibe ezeket a technológiákat, de hát ki mondta, hogy ideális világban élünk? Amúgy pedig sokszor maga a tevékenység hasznosabb, mint amennyi bosszúságot okoz a „mellékterméke”. A kettő közti különbözetet ki-ki állapítsa meg maga. Minden másra ott vannak a törvények és a kormányrendeletek.
