Sokat povedálnak mostanság a nemzeti karakterről. Hogy milyen vonások adnak ki egy igaz magyart. De bármennyi is a beszéd, nem sikerül körülhatárolni azt a pár alaptulajdonságot, amitől hazánkfiai méltán érezhetik magukat hungarikumnak.
Pedig legalább egy „magyarságjegyet” kapásból be lehet azonosítani – csak nem a néplélek, hanem a nemzet gyomra felől kell közelíteni. Abban ugyanis erős a közmegegyezés, hogy a zsír az élet, az igazi étel. Még akkor is húsról van szó. Netán halról.
Amit a magyar nagyon szeret, azt valamiféle zsírszármazéknak becézi. Itt van például a haltöpörtyű esete. Aki elsődleges jelentés alapján (roppanósra sütött zsírdarabka bőrrel vagy nélküle) rendeli, az meglepődik. Ahogy fogai áttörik a pirított vagy épp bundázott kérget, egy gramm zsír sem keni meg az ínyt, ez a töpörtyű színhús, a hal hasának legjava. Puha, omlós, a szálkát hírből sem ismeri. Íze lekerekített, hagyma vagy kenyér egyaránt megfojtja. Könnyű káposztasaláta ajánlott mellé, olyan aligsavanyú, más semmi. Legfeljebb egy kis világos-veres siller. És nem kell érte a Tisza-mellé utazni, például akad egy halsütő a Váci úton, a Nyugati-pályaudvarral szemben, ahol kóstolható – persze nem teljesen olyan, mint a Tisza mentén.
Aztán itt van a hasalja szalonna. Ami persze megint se nem húsos-, se nem kenyér szalonna, hanem pecsenye. Hollétét illetően neve precízen fogalmaz, a disznó hasának legalján leng és reng – gyakorlatilag szemben a karajjal. (Ha úgy tetszik, a sertés keretes-szerkezetű állat, alul és felül két csúcshús fogja közre.) Szóval a hasaalja úgy fest, hogy mintegy másfél centis húsdarabon egy 2 milliméteres zsírréteg hasal. Pont annyi, ami kikeni a falatot, hogy ne legyen fojtós. A hús maga pedig leginkább a szűzérmére hajaz a maga rózsaszínűségében, erezettségében, telített ízében. Utóbbit könnyebben kiadja egy kis csípős társaságában. Úgyhogy éljen a torma. Ha szárra reszelt és nem „bolti folyós”, akkor érdemes, ha nem akkor marad a hagyományos módszer: cseresznyepaprika (de abból is a közepes veres, magjaitól megszabadítva). A hasaalja szalonna egyetlen szépséghibája, hogy kevés kerül belőle a piacra – de a Teréz körúton (szemben a Nyugati pályaudvarral) akad egy régi módi hentes, ahol még sütnek ilyesmit.
