India népessége 2027-re meghaladhatja a másfél milliárdot, ezzel leelőzheti a hosszú évtizedek óta világelső Kínát – derült ki az ENSZ nemrégiben napvilágot látott előrejelzéséből. Az ország gazdasága hasít, a GDP minden évben 5-8 százalék között növekszik, az előrejelzések szerint idén lehagyhatják az egykori gyarmattartó Egyesült Királyságot. Közben az indiai hadsereg az egyik legnagyobb fegyvervásárló, a védelmi költségvetés a jelenlegi fiskális évre nagyjából 42 milliárd dollár, ami már a világ élvonalához tartozik.
Ha csak a számokat nézzük Indiának egyértelműen a „nagyok klubjában” lenne a helye. A vezetők látják is a lehetőséget a feltörekvő óriásban, szinte egymásnak adják a kilincset Narendra Modi miniszterelnöknél. Mindenki érzi, hogy Indiával számolni kell, még ha egyelőre nem is viselkedik mindig nagyhatalomként. Javában megy a versenyfutás az óriási, még nem teljesen telített piacért, és a rendkívül erős szövetségesért. De vajon ki érhet célba? Lapunk Róma Ádám India-kutatót kérte meg, hogy segítsen eligazodni a hatalmi játszmákban.
„India az el nem kötelezettek hagyományát folytatva stratégiai autonómiára törekszik, lehetőségeihez mérten jó kapcsolatokat kialakítva más regionális és nagyhatalmakkal, ügyelve arra, hogy ne kerüljön egy másik hatalom ellen irányuló szövetségbe, amely korlátozná mozgásterét” – kezdte meg elemzését a szakértő. A világ vezető hatalmával, az Egyesült Államokkal kapcsolatban emlékezetett, hogy a fagyos hidegháborús kapcsolatok és a kilencvenes évek végén kifejlesztett indiai nukleáris fegyverek jelentősen akadályozták velük a jó viszonyt. Elmondása szerint az indo-csendes-óceáni térség felértékelődésének és az ezzel összefüggő, mára tartósnak tűnő kínai vetélkedésnek köszönhetően azonban Washington újraértékelte kapcsolatát Újdelhivel, amit az egyre szorosabbá váló katonai együttműködés és fegyverüzletek is jól mutatnak, idén július elején például az amerikai Szenátus NATO-szintű védelmi együttműködés kialakítását indítványozta Indiával. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a kapcsolat nem fekete vagy fehér, hiszen közben a Trump-kormányzat egyidejűleg nyomást is gyakorol Újdelhire az elnök számára érzékeny kérdésnek számító kereskedelmi deficit miatt.
„Oroszországgal az ötvenes évek óta jó kapcsolatokat ápol India, melyet a mára diverzifikált, de még mindig jelentős orosz fegyverimport és többek között olyan közös ügyek, mint a terrorizmus elleni harc, vagy a regionális stabilitás fenntartása alapoz meg” – foglalta össze a moszkvai kötődést. „Habár India és Kína kapcsolatát számos konfliktus terheli - mint például a máig rendezetlen határvita ami már háborút és számos kisebb incidenst is okozott, az Indiában tartózkodó Dalai Láma és a tibeti emigráns kormány, az India részéről következetesen elutasított Övezet és Út kezdeményezés, vagy éppen a növekvő kínai jelenlét és befolyás Dél-Ázsiában - de ezen kihívások, és az amerikai közeledés ellenére Újdelhi Pekinggel is stabil kapcsolat kiépítésén dolgozik. A legutóbbi, 2017-es határincidenst követően mélypontra süllyedő kapcsolatokat a két ország vezetője több találkozó és kétoldali csúcstalálkozó során normalizálta, India számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok lehetőségével és közös közép-ázsiai fejlesztési projektekkel kecsegtetve” – értékelte a leginkább feszült viszonyt Róma Ádám.
A világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 legutóbbi, Japánban rendezett csúcstalálkozó margóján Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint Narandra Modi indiai kormányfő ismét megbeszéléseket folytatott. Az India-kutató emlékeztetett, hogy Oroszország, India és Kína háromoldalú találkozói 2002-ben kezdődtek, ami később a BRICS alapjául is szolgált, de a három ország ezen kívül a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagja is. „Az öt tagú BRICS azonban az utóbbi időben vesztett relevanciájából, mivel Putyin és Hszi Csin-ping nem bízik a Trumppal jó viszonyt ápoló brazil miniszterelnökben, Jair Bolsanaróban. A három ország találkozója ezért ismét kiemelten fontos volt” – értékelte az egyeztetést. A szakértő szerint a közös nevező az iráni érdekeltségeik és az eurázsiai biztonság fenntartása, miközben a multilaterális nemzetközi szervezetek fontosságát is kiemelten hangsúlyozzák. „Egy átfogóbb orosz-indiai-kínai tengely kialakulásának azonban nem csak az országok közötti belső konfliktusok szabhatnak határt, hanem a már említett indiai elköteleződés a - hivatalos indiai kommunikáció ellenére - Kína korlátozását célzó nyílt indo-csendes-óceáni térség amerikai koncepciója mellett” – zárta rövidre ugyanakkor egy hármas szövetség gondolatát.
A nemzetközi-kapcsolatok szakértője India világpolitikai szerepét értékelve felidézte, hogy az ország függetlenedése után Dzsaváharlál Nehru első miniszterelnök moralizáló külpolitikája és dekolonizációs törekvései jelentős tényezővé tették Indiát a világpolitikában viszonylagos katonai-gazdasági lemaradása ellenére is. „Nehru halála után India világpolitikai súlya csökkent, majd a kilencvenes évek gazdasági reformfolyamatai és atomfegyverei kifejlesztése következtében újra növekedni kezdett, ugyanakkor erre irányuló törekvései ellenére még nem tekinthető olyan nagyhatalomnak, mint amire területi és népesség szerinti potenciálja szerint lenne lehetősége. Ebből a különbségből fakadó kettősség miatt úgy is nevezik Indiát, mint egyszerre a legnagyobb regionális hatalom, és a „legkisebb” nagyhatalom” – folytatta.
A szakértő szerint az ambíciókat a jelentős méretű hadsereg és az összességében kiemelkedőnek mondható gazdasági növekedés mellett az is táplálja, hogy Narendra Modi miniszterelnök és pártja immár második alkalommal szerzett törvényhozói többséget, mely egyre határozottabb (és egyidejűleg központosítottabb) külpolitikájában is megnyilvánul. Ennek példájaként emljtette, mikor 2017-ben az indiai katonaság behatolt egy Kína és Bhután közötti vitás területre, feltartóztatva egy itt tervezett kínai katonai-infrastrukturális fejlesztést, valamint egy idei kasmíri terrortámadás következtében szakítva a korábbi visszafogott válaszlépésekkel, légicsapást indított egy Pakisztán belső részén fekvő terrorista kiképzőbázis ellen, megváltoztatva a két ország közötti konfliktus dinamikáját is.
„A határozott fellépés ellenére azonban India számára kiemelt fontosságú a regionális stabilitás gazdasági céljai elérése érdekében. India méretéből és civilizációs örökségéből fakadó nagyhatalmi ambícióit az ország még nem érte el, de gazdasági eredményei és az Amerika-Kína-Oroszország háromszögben elfoglalt egyensúlyozó, inga szerepe efelé az irány felé mutatnak. A nagyhatalmi célok elérésében Modi miniszterelnök következő öt éve meghatározó lehet, ha eredményesen folytatja az általa elindított gazdasági reformokat és sikerül fellendíteni a hazai katonai ipart” – összegezte a kilátásokat Róma Ádám.
